Főkép Daniel Gottlieb pszichológus, aki két évtizede vezeti a Hangok a családból című philadelphiai betelefonálós rádióműsort, noha fiatalkorában olyan autóbaleset érte, aminek következményeként egész életére tolókocsiba kényszerült.
Két lány apja, egyetlen unokáját pedig Samnek hívják. És a kisrác autista.
 
Gottlieb doki nem lakik túl közel Samhez, és nem lehet benne biztos, hogy mire a kisfiúból férfi lesz, ő még mindig ott tud majd lenni, hogy beszéljen neki az élet és halál mindazon kérdéseiről, amiket fontosnak tart, és amikről határozott véleménye van.

Ezért hát leveleket írt Samnek, noha abban sem lehet biztos, hogy unokája állapota valaha is úgy alakul-e majd, hogy képes lesz elolvasni és értelmezni a sorait. Mégis megírta, és a levelekből szerkesztett könyv bevételeit az autizmus gyógyításán dolgozó alapítványnak ajánlotta.
 
Mindez persze nem jelenti azt, hogy ez egy jó könyv. A nemes szándék, s a még nemesebb cél önmagában nem elég, ám Daniel Gottlieb mondanivalójára valóban érdemes odafigyelni, nagyjából bárkinek, aki itt és most él, és embernek vallja magát.

Ezt azonban ne tessék különösebben patetikus értelemben venni, maga Gottlieb sem magasztoskodik.
Egyszerűen, érthetően, és megkapó őszinteséggel fogalmazza meg gondolatait a születéstől halálig tartó életről, családról (saját történetüket is elmeséli), világról, s arról, hogy hol is van mindezekben a helyünk. Meg hogy hogy is kellene, hogy is érdemes élni.

Sokszor olyan témákról is ír, amik nyilvánvalóan nem egy négy éves autista kisfiúnak szólnak, hanem annak a reménybeli fiatalembernek, akivé jó esetben válhat. Egyenessége a könyv legfőbb erénye.
Nem mondom, hogy mindenről és teljes mértékben ugyanúgy gondolkodunk, de amit és ahogy leírt, az mindenképpen megfontolásra, átgondolásra való.
 
A Drága Sam! tehát tele van szép, illetve bölcs gondolatokkal, sok olyannal is, ami könnyeket csalhat az olvasó szemébe, és ezeket Gottlieb megélt élményei, szenvedései hitelesítik.
Egyet idéznék is, bár nyilván mind a harminckét levélben van olyasmi, amit az ember kiírhat magának: „...amikor nem küzdünk tovább a halállal, ráébredhetünk végre az életünkre."