Főkép

Most a második kötet kapcsán is úgy érzem, mi több, egyre jobban meg vagyok győződve róla, hogy Laurell K. Hamilton a Salvatore által megálmodott Mélysötéthez (Underdark) nyúlt ihletért.

Ha az első kötet, az Árnyak csókja esetében valakinek problémája volt a szereplők népes táborával, és az egyre-másra felbukkanó udvari- és egyéb intrikákkal, most sem lesz könnyebb helyzetben. Bár talán annyival mégis, hogy egyes szereplők már ismerősként sétálnak be a színre.

Így például a címszereplő, Meredith NicEssus Hercegnő, illetve azon válogatott „keretlegények”, akik egyrészt azért vannak vele, hogy vigyázzanak rá, másrészt ezért, hogy trónörökösből királynővé segítsék. Ehhez nem kell mást tenniük, mint teherbe ejteni. És mivel mindannyian érzik a feladat komolyságát, intenzíven dolgoznak is az ügyön. Persze Merry aktív közreműködésével.

És mindazon olvasók legnagyobb örömére, akik kedvelik azokat a helyzeteket, amikor a szereplők egyre többször és egyre nyíltabban élnek bájaikkal és különleges testi adottságaikkal. Miközben nyíltan, mindenféle szégyenkezés nélkül mozognak ruhátlanul azonos és ellenkező nemű „emberek” körében. A csoportos szexről és élvezetről nem is beszélve.

Ám a szexuális aktus többszöri, igen nyílt leírása sajnos kevés ahhoz, hogy az olvasó érdeklődése állandó szinten maradjon. Főleg, mert nem egy pornográf füzetecskét, hanem egy alternatív világban játszódó fantasy-szerű történetet vásárolt.

Erre valószínűleg a szerző is rájöhetett, mert némileg több részlettel és cselekménnyel jutalmazta olvasóit, mint az első regény esetében. Így lassan de biztosan egyes dolgok a helyükre kerülnek, egyes kérdésekre megszületnek a válaszok, ám ahogy egy sorozattól elvárható, újabb rejtélyekre is fény derül. Többek között olyan titokra is, mely alapjaiban rengethetné meg Taranis király hatalmát…

Bár hazudnék, ha azt mondanám, mostanra világossá vált előttem, ki mit miért tesz, azt azért bizton állíthatom, alapos odafigyeléssel bizonyos rejtett összefüggések is a felszínre kerülnek.

Mint ahogy az is egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy míg Anita Blake a szexet olykor „deus ex machina”-ként alkalmazza, Merry Gentry leginkább a hatalom megszerzésének eszközeként él vele. És valahol ez tekinthető a legnagyobb különbségnek a két nő között. Akik mindketten erős nők, akik nyíltan uralják a körülöttük lévő férfiakat; akik életük során számos követőre tesznek szert, akikkel kölcsönösen védik, segítik egymást. Még ha ez olykor extra bonyodalmakhoz is vezet.

Jelen esetben például Merry az egyik „testőre”, vagy ha úgy jobban tetszik, egykori szerelme férfiasságáért teszi ki magát a féltünde Niceven Királynő cselszövésének. Amire az amúgy is meglehetősen bonyolult helyzetben igazán nem lenne szüksége. De hiába a józan ész, Merry nyakas, makacs és önfejű, így ha valamit a fejébe vesz…

Így, két kötet után ennél többet nem mondanék a sorozatról. Talán majd a harmadik rész után. Ami hamarosan megjelenik. Vagy már meg is jelent.

Részlet a regényből

 

A szerző életrajza