FőképEgy új kultúrát megismerni intellektuálisan mindig élvezetes. Csak fokozza az élvezetet, ha az adott kultúra kellően távoli, egzotikus, sem nyelvében, sem szokásaiban nem találni sok fedési pontot a sajátunkkal.
Ilyen civilizáció a brazil, mely az őslakos indián, az afrikai, a gyarmatosító portugál, és még számos egyéb európai nemzet keveredéséből alakult ki.

A kultúrák mélyrehatóbb megismeréséhez pedig az irodalmuk áttekintése vezet. Brazil írót márpedig nem sokat olvastam, mostanában pedig határozottan az a kép alakult ki bennem, hogy a brazil irodalom nagyjából kimerül Paolo Coelho munkásságában.
A magyarországi brazil nagykövet, José A. Lindgren Alva által összeállított novellagyűjtemény alapjaiban változtatott a véleményemen, rávilágított tévedésem súlyosságára.

Mert a brazil irodalom él és virágzik, ráadásul a kispróza terén egészen kivételes tehetségek és művek egész sora kerülte el eddig teljesen a figyelmemet. Hanyagságomat legfeljebb az menti, hogy a kötetbe beválogatott szerzők megjelentetése nem jellemezte, jellemzi az itthoni könyvpiacot.

Egzotikumot említettem, és noha ebből is részesülünk, többek között a modernista Guimaraes Rosa „Párbaj” című elbeszélésében, a témák, motívumok többsége mégis egyetemes. Ez persze nem lehet meglepetés, hiszen az irodalom kiterjedt kánonjába csakis a világon bárhol értelmezhető, bárhol jelentéssel bíró művek kerülhetnek be.

Mint amilyen „A meztelen férfi”, aki a szerencsétlen véletlenek összejátszásának köszönhetően a lakása előtt rekedt. Mégpedig teljesen pucéran.
Vele könnyedén azonosulhatunk, kisebb-nagyobb szerencsétlenség valamennyiünket ért már az életben. A helyzetben rejlő komikum pedig feloldja szorongásainkat, tompítja a kiszolgáltatottság általános érzetét.
Még nem Örkény, de kellően abszurd ahhoz, hogy észre se vegyük: leplezetlen önmagunkról olvasunk.

„Az elpattant láncszem” már közel sem ennyire fesztelen. A lassú emlékezetvesztés, az Alzheimer-kórt idéző tünetek feldolgozása még olvasmányként sem kellemes. Aki pedig esetleg ismeri az Iris című életrajzi film sokkoló képsorait, kétszeresen átérzi a probléma megoldhatatlansága miatti tehetetlenséget.

A kötetben sorra izgalmas, szép, lenyűgöző vagy éppen elborzasztó novellákat találunk még, de hogy a brazil és a világirodalom párhuzamosságát érzékeltessem, meg kell említenem, hogy az antológiában szereplő két utolsó elbeszélés tematikájában, erőszakosságában és hiperrealizmusában is sokban emlékeztet a transzgresszionális irodalom, mindenekelőtt Bret Easton Ellis és Irina Gyenyezskina kiüresedett kapcsolatokban vergődő alakjainak mocskos, véres, kegyetlen történeteire.

A kötet külön érdekessége, hogy a szövegek párhuzamosan futnak - a páros oldalakon portugálul, a páratlanokon pedig magyarul. Így nem csak a portugálul tudóknak és tanulóknak adnak segítséget, hanem a lelkes fordításkutatók is rávethetik magukat az egymás mellé helyezett szövegekre.

José A. Lindgren Alves művelt, de nem a modern filológia elefántcsonttornyában íródott bevezetője és kiséletrajzai ráadásként az ismeretlen, feltárandó kultúra útvesztőiben segítenek eligazodni.
Értékes, érdekes kötet, melyet nem kizárólag a brazil és általában a portugál nyelvű irodalom kedvelőinek ajánlhatok.

A kötetben szereplő elbeszélések:
Antônio de Alcântara Machado: Brazil védőirat allegorikus fátyol nélkül
Rachel de Queiroz: Tangerine-Girl
Guimaraes Rosa: Párbaj
Antônio Fraga: A nap kulcsa
Clarice Lispector: Boldog születésnapot
Fernando Sabino: A meztelen férfi
Otto Lara Resende: Az elpattant láncszem
Autran Dourado: Három deres halánték
Lygia Fagundes Telles: A szappanbuborék struktúrája
Ignácio de Loyola Brandao: Az ember, aki látta, amint a fiát felzabálja egy gyík
Márcio Souza: Isten útjai
Rubem Fonseca: A behajtó
Adélia Prado: A legnagyobb rejtély
Raduan Nassar: Szikkadt öl
Moacyr Scliar: Kapcs
Dalton Trevisan: Curitiba vámpírja
Márcia Denser: Hell’s Angels