FőképAlámerülés a múltban, kattognak az időkerekek, valahol egy asszony elméjének belsejében utazunk. Az Este című könyvben mindennek a végén, a „történet” befejező szakaszában indulunk el visszafelé, hogy a kapott mozaikokból összerakjuk ez egész tablót.

Susan Minot könyve a gondolatok szabad áramlásán, az idősíkok és helyszínek elcsúsztatásán alapuló regény, amely erősen emlékeztet Virginia Woolf Mrs. Dalloway című regényére, és Michael Cunnigham Órák című alkotására.
Michael Cunnigham személye abból a szempontból is érdekes, hogy ő írta a forgatókönyvet a könyv alapján Koltai Lajos által rendezett szuperprodukcióhoz.

Ebben az esetben azonban, ellentétben a posztmodern fenti alkotásaival, nem több személy gondolatvilágába helyezkedünk bele, hanem egyetlen személy, az egykoron Ann Grant, majd Phil Katz felesége, ezt követően Mrs. Ted Stackpole, és a jelenleg a halálos ágyán fekvő Ann Lord életének egyes szakaszait kísérjük nyomon.
Az ő fájdalomcsillapítókkal és morfium-injekciókkal módosított tudatába nyerünk bepillantást, 65 évének kisebb-nagyobb kudarcait, tragédiáit és élete legnagyobb szerelmének kurta 3 napját ismerjük meg.

Minot könyve sem könnyebben olvasható, mint Woolf regénye. Igaz, hogy nem kell bajlódnunk a nézőpontok folyamatos változásával, de az Este is egy nagyon szerteágazó, 30 különböző szereplőből, és számtalan helyszínből álló alkotás.
Az egyes szereplők közötti összefüggésekre gyakran csak 30-40 oldallal később derül fény. Néhány kósza felvetés, mondatfoszlány értelme pedig mindvégig homályos marad.

A regény központozás – gondolatjelek – nélküli párbeszédei (ami nem tudom, hogy a fordító, vagy az író által is alkalmazott eszköz-e) szintén nehezítik az olvasást, ugyanakkor egyfajta elmerült tudatállapotot sugallnak.
A haldokló Annt körülvevő gyermekei, Margie, Constance, Nina és Ted közötti beszélgetések azt az érzetet keltik az olvasóban, mintha egy vízzel teli tartály mélyéről követné azokat.

A könyv első olvasatra Woolf utánérzést kelthet, és néhány látszólagosan odavetett, magában álló mondat miatt helyenként vontatottnak tűnhet. Azonban az egyes részek újraböngészése után, a zavarosabb kapcsolódások tisztázását követően, csakúgy, mint Ann életsorsa, a regény is összeáll.

Ahogyan fordítója, Gálvölgyi Judit is vallja, az Este minden tekintetben nélkülözi a humort, igen szomorú hangvételű olvasmány.
Ann három házasságának mindegyike valamelyest kudarcnak mondható, amelyben talán gyermekei jelentik a feloldást, boldogságot, bár az ő létezésük, nevelésük sem gondtalan és nehézségeket nélkülöző.

Mindazonáltal a könyv borús hangulata ellenére, vagy talán pont azzal együtt mindvégig nagyon emberi léptékű, a bemutatott problémákat a szerző Ann életének, s egyben az emberiség egyetemes létének normális, természetszerű részeiként ábrázolja.

Az Estében a szemünk láttára történik meg az, amit mi halandók csak az újraélesztett betegek elbeszéléseiből ismerhetünk, az írónő végigpörgeti előttünk Ann viharos, eseményekben, változásokban bővelkedő életét.
Eközben rendkívül finom módon kezeli, egy természetes körforgás részeként hozza testközelbe az emberi lét mulandóságát, s kiváló érzékkel ábrázolja a női élet során felmerülő döntéshelyzeteket, a női lét kényszercsapdáit.

Kapcsolódó írás:Este (film)