FőképValóban furcsa az a szerelem, ami fogva tartójához fűz valakit. Galgóczy Árpád ugyanis a hadifogságban ismerte meg a gyűlölt rendszer által kisemmizett, száműzött költői hagyományt, az orosz poézis gyöngyszemeit.
Fogolytársai, a hozzá hasonlóan érzékeny, nem kevesen főúri származású vagy művész-, tudóscsaládokból való „rendszeridegen elemek” avatták be őt a nagy orosz lélek rejtelmeibe.

Galgóczy hatalmas érdeme, hogy míg a szigorú formákhoz híven sikerült átültetnie magyarra a verseket, verselése áradó, könnyedén olvasható, természetes.
Lehet a költemény időmértékes, jambikus lejtésű vagy dalszerű, a hím- és nőrímek, a rímképletek mindig az eredetit utánzón csengenek, mégsem vesznek el a finomságok, a költészet sava-borsát adó eredeti, plasztikus képek, eszmék, a lírikusok egyéni világlátásának köznapinak ható szavakból kivillanó töredékei.

A fordítások kiválósága mellett nem szabad szó nélkül hagynom Puskin megkérdőjelezhetetlen nagyszerűségét sem.
Most, hogy érett fejjel újraolvastam az orosz költőfejedelem Anyeginjét, feltűnt, mennyire modern is az. A finom öngúny, a kiszólogatások a szövegből, az alig bújtatott, jószerével perverz kéjvágyról árulkodó erotika, a komikus és tragikus szintek összemosása, az értékítéletek lebegtetése akár a huszadik század második felének irodalmi kánonjába is beillene.

Puskiné mellett Lermontov felvállaltan byroni romantikája emelkedik ki a kortársak és – mértékadónak nyilván nem számító véleményem szerint – az egész orosz nyelvű irodalom költői közül.
Az egzotikum keresése és a szabadság feltétlen szeretete, a démonizált hős, s maga a hőskultusz jelenléte mind-mind olyan elem, ami egyszerre utódként és forrásként az európai főáramhoz köti a „Hadzsi Abrek”, az „Izmail bég” és „A Démon”, e nagyszabású és csodás, balladai mélységű elbeszélő költemények szerzőjét.

Ám a rövidebb, lírai költemények közül is e két poéta megint csak Byront idéző, gyönyörűséges költeményei a legszebbek, jóllehet itt-ott az övükéhez hasonló, közvetlenül legbelsőnket megszólító képekkel, mondatokkal találkozhatunk többek között Merezskovszkij, Brjuszov, Blok, Ahmatova, Cvetajeva és Jeszenyin verseiben is.

Azonban az első szerelem, melyet a szerző utószavában is megemlít, mégiscsak Puskinhoz és Lermontovhoz bilincseli őt, talán ezért, hogy ennyire azonosulni tud velük, költői énjükkel, megnyilvánulásaikkal.

Ennek ellenére átfogó antológiaként éppígy olvasható Galgóczy Árpád fordítói kötete, mely valóban tág betekintést enged egy, a bolsevik forradalom óta önmagával sokszor meghasonlott kultúra több évszázados termésébe.
A válogatás kétségtelenül önkényes, úgy tűnik, csak az került bele, amivel fordítójuk ténylegesen azonosulni tudott, de így, elkerülhetetlenül hiányosan is nagyszabású alkotás, egy másokban önmagára lelő költő hittétele.

A kötet itt is megvásárolható