FőképHa bárki azt hinné, mi magyarok közel s távol a kultúrák keveredésének leghevesebben izzó katlanában élünk, érdemes átgondolni ítéletünket.
A Nobel-díjas Ivo Andrić bosnyák Višegradja ugyanis messze izgalmasabb olvasztótégely, hiszen itt pravoszláv, nyugati keresztény, zsidó és mindenekelőtt muzulmán él, élt egykor törékeny, mégis sokáig a tolerancia modelljének tekinthető közösségben.

Andrić két legnagyobb művének egyike, a Híd a Drinán ennek a csak kölcsönös jóindulattal fenntartható egyensúlynak a lélektanát boncolgatja, mutatja be rendkívül pontos jellemábrázolások, valamint többféle realista megközelítés tárgyilagosító egymásutániságának segítségével.

A talán legismertebb bosnyák író realizmus-felfogása kétségkívül szokatlannak tűnik, mivel a regény kezdetén egyfajta - korát megelőző - mágikus realizmus csíráit fedezhetjük fel, ahogy a népmesék és legendák (a Kőműves Kelemen-mítosz elemei) keverednek a történelmi tényekkel, majd ezt felváltja a karóba húzás szörnyűségeit (s később a mártíromság kínjait) szinte fizikai fájdalmat okozóan leíró hiperrealizmus, míg a mű egészére inkább a viktoriánus és pszichológiai realizmus váltakozása jellemző.

A regény középpontjában ráadásul nem egy személy vagy család, hanem egy híd élettörténete áll. A mindentudó narrátor az eseményektől való kellő érzelmi távolságtartással meséli el a híd történetét, az időben széthúzott cselekmény pedig hosszabb-rövidebb epizódokból áll össze.
Anrić így a kisepika eseményközpontú - már-már drámai - sűrítésével erősíti a regények nagy ívű, jellemfejlődést és kiterjedtebb konfliktusokat középpontba helyező technikáival.

A regény ennek ellenére számomra (és valószínűleg még sok olvasó számára) mégsem a kultúrák összeütköztetéséről szól, hanem valami evilágin túliról, valami valóban maradandóról, amit semmi sem jelképezhet érzékletesebben a sodró, sokszor gyilkos folyót átívelő híd szépségénél és elpusztíthatatlanságánál.

Pontosan ezt az értelmezést látszik alátámasztani a mű tükörszimmetrikus szerkezete, a semmiből egy birodalom nemes képviselőjének akaratából emelt építmény születésétől a másik birodalom érdektelenségéből fakadó pusztulásig - de a cselekményt több ponton is visszatérő motívumok szimmetrikus megfeleltethetősége fogja szoros egységbe.

Annál borúlátóbb viszont a befejezés, ha ténylegesen elfogadjuk e fenti felfogást. A híd megsemmisülésének kezdetével ugyanis jószerével egy egész civilizáció: a hitre, az örökkévalóság földi megtestesüléseinek megbecsülésére épülő társadalmi berendezkedés eltűnése veszi kezdetét.
Lehangoló jövőkép tárul elénk, a magunkba nézés azonban javíthat valamicskét a helyzeten. Ehhez ad némi segítséget Ivo Andrić a hídéhoz hasonlóan szilárd erkölcsi tartása és a Híd a Drinán.