Főkép

Mi az első dolog, ami az embernek eszébe jut Oscar Wilde-ról? Gondolkodás nélkül állíthatjuk, hogy nem is egy, hanem rögtön két dolgot vesz a „művelt közönség” a szájára az ír irodalom állócsillagával kapcsolatban. Elsőként a Dorian Gray-t említik, másodiknak azonban nem valami irodalmi művet, hanem az író homoszexualitását ecsetelik több-kevesebb körítéssel. Azonban e kettő közül egyik sem annyira meghatározó, egyik által sem lehet annyira megismerni Wilde alkotói-esztétikai alapállását, mint ezen esszégyűjteményből.

Az alkotói eszme restaurálását ígéri a fülszöveg is, és valamivel kevesebb, mint száznyolcvan oldallal később beláttam, hogy tulajdonképpen igaza is van. Ez a magyar Wilde-szemelvénytár sok-sok írásból táplálkozik, úgy mint: „A hazugság alkonyá”-ból, „A kritikus, mint művész”-ből, szépirodalmi művek részleteiből, mint pl. „Az infánsnő születésnapjá”-ból és az „Az ifjú király”-ból, valamint számos levélből, értekezésből, Wilde által írt újságcikkekből.

És ha már megemlítettem a szépirodalmi szemelvényeket, akkor meg kell jegyeznem azt is, hogy az elbeszélésrészletek jelentősen elütnek a könyv alaphangjától, ami zavarólag hat a kisesszék és újságcikkek szendvicsében. Nem látom, mivel egészítik ki ezek az írások az Oscar Wilde-ról kialakított képet. Mindenesetre, akik szeretik az esztétikus, szép leírásokat, azoknak biztos megelégedésükre fog szolgálni, hogy helyt kaptak a kötet lapjain.

Ennek ékes ellensúlya a kötet címadó írásával fémjelzett divatkritikai levelezés, mely ízekre szedi a kor ízlését, hogy aztán meggyőzzön mindenkit róla, hogy az elsőrendű elv az öltözködésben is a hasznosság. Ide kell sorolnom még a hasznosság elvén a könyv valódi gerincét adó művészettörténeti, műkritikai, emberelemző és összehasonlító esztétikai írásait, melyek az eredeti szerkesztői ígérethez híven megmutatják Wilde alkotói esszenciáját, ami van olyan érett és aromagazdag, mint egy tokaji aszúé.

Azonban ennyivel nem elégedtek meg a szerkesztők, és minden oldal margóját még megtűzdelték egy-egy szellemes, cinikus vagy éppen kifejezetten meghökkentő kijelentéssel. Ehhez hasonló sziporkagyűjtéssel még nem találkoztam a magyar nyelvű Wilde-irodalomban, mindenképpen dicséretes ilyen gondolatokkal körbefuttatni, keretbe foglalni az alkotó „gondolatmagjait”, ami miatt érdemes volt tollat ragadnia. Sajnos százhetven oldalnyi idézetbe bele-belekerül néhány semmitmondó, önmagát magyarázó szentencia is, de ennek ellenére ajánlatos minden új oldalra érve elforgatni a könyvet, hátha éppen azon a lapon bukkan valaki egy számára érdekes, friss gondolatra.

Vékonysága ellenére tartalomból, üdítő meglátásokból nincs hiány ebben a kötetben. Bátran kezébe nyomnám bárkinek, aki kicsit is érdeklődik a művészi szépség, az alkotás gyönyöre, vagy a viktoriánus kor Angliája és Amerikája iránt, hiszen néhány óra alatt végig lehet olvasni A divat rabszolgáit, és másnap gazdagabban fogja látni a világot.

A szerző életrajza 

Kapcsolódó írás:
Bunbury - avagy jó, ha Szilárd az ember (DVD)