Főkép

Federico Fellini a II. világháború utáni olasz film egyik kiemelkedő tehetségű alakja. Az 1920. január 20-án, Riminiben született fiú tizenkilenc évesen elhagyja szülővárosát, és az ígéret földjére, Rómába költözik. Szerencséje van, hamarosan újságíróként dolgozik, rajzaival és írásaival egyre nagyobb sikereket arat.

A háború azonban nem könnyíti meg az életét, hadkötelesként bujkál a városban (ha elkapják halál vár rá). Közben apránként kiépíti filmes kapcsolatait, egyre több forgatókönyvet ír, de dolgozik a rádiónak is – s nem utolsó sorban megismeri későbbi feleségét, Giulietta Masina színésznőt (1943 őszén házasodnak össze). A következő évek alatt egyre nyilvánvalóbbá válik vonzalma a filmkészítéshez, aminek eredményeként 1950-ben elkészíti első filmjét A varieté fényeit. Ezzel kezdetét veszi egy csodálatos életút, megannyi emlékezetes filmmel.

Tullio Kezich életrajzában az összes mozifilmet megemlíti, de esze ágában sincs kritikusként kielemezni őket, jó érzékkel az ítélkezést meghagyja a nézők számára. Inkább arra összpontosít, hogy a lehetőségekhez mérten összefüggéseiben világítsa meg az olvasó számára, milyen előzmények, események vezettek az adott film elkészítéséhez. Ebből a meggondolásból aztán a barátok, a fontosabb találkozások és kapcsolatok kapnak nagyobb hangsúlyt a kötetben.

A teljesség igénye azonban nem várt módon a filmek történeténél többet eredményezett, hiszen ezáltal körvonalazódik Fellini élete és személyisége. Számos szerelmi kalandja értelemszerűen nem képezi a könyv tárgyát, csak jelzésként látunk pár utalást, hiszen kapcsolata feleségével olyan szilárd alapokra épült, amit a rendszeres hűtlenségek nem tudtak kikezdeni.

De nem is ez a lényeg, hanem azok a filmek, amelyek közül több meghatározó jelentőségűvé vált a filmtörténet utolsó 50 évében. Aki egyszer is látta a Satyricon múltidéző látomását, a maitól teljesen eltérő erkölcsök mozivászonra álmodását, vagy Giulietta Masina mosolygós szemeit, ahogyan Anthony Quinn komor fejét nézi az Országúton filmkockáin – az tudja, miről beszélek.

Fellini alkotásai annyira távol vannak a szórakoztató filmektől, mint Makó Jeruzsálemtől. Mégis, sajátos filmnyelve bárki számára érhető, történetei pedig többféle értelmezésre nyújtanak lehetőséget. Természetesen az életmű nem egységes, vannak benne gyengébben sikerült darabok, de még azok is magukon viselik Fellini keze nyomát.

Zsenijét életében öt Oscar-díjjal jutalmazták, az utolsót életművéért kapta. Jellemző rá nézve, hogy ez alkalomból azt nyilatkozta az őt faggató újságíróknak: „Csak azt remélem, hogy ezután majd újra dolgozhatom.” Ekkor (1993. januárjában) már hetvenhárom éves, és egészségi állapota egyre romlik – a terveit már nem tudja valóra váltani.

Magánélet és „munka” Fellini esetében szorosan összetartozik, s ezt a kettőséget megítélésem szerint ez az életrajz egyenrangú félként bemutatja. Mondjuk a jelenleginél több kép csak emelné a könyv értékét, de ezt már tényleg csak a telhetetlenség mondatja velem.

Federico Fellini filmjei:
A varieté fényei (Luci del Varieta) 1950
A fehér sejk (1951)
Bikaborjak (1953)
Szerelem a városban (L’Amore in Citta) 1953
Országúton (La Strada) 1954
Csalók (Il bidone) 1955
Cabiria éjszakái (Le Notti di Cabiria) 1957
Az édes élet (La Dolce Vita) 1960
Doktor Antonio megkísértés - Boccaccio `70 (epizód a filmben) 1962
8 és fél (Otto e mezzo) 1963
Júlia és a szellemek (1965)
Fellini - Satyricon (1969)
Bohócok (1970)
Fellini - Róma (1972)
Amarcord (1973)
Casanova (Il Casanova di Federico Fellini) 1976
Zenekari próba (1979)
A nők városa (La Citta` delle Donne) 1980
És a hajó megy (1983)
Ginger és Fred (1986)
Interjú (1987)
A Hold hangja (La Voce della Luna) 1990

Ajánlott irodalom:

Frederico Fellini: Játszani, mint a gyermek
Frederico Fellini: Mesterségem, a film

Levelezése Simenonnal:

Federico Fellini és Georges Simenon levelezéséből