Robert B. Parker: Kettős játszma

Robert. B. Parker a jelenkori amerikai detektívirodalom jeles képviselője. Ennek ellenére a Kettős játszma nem detektívregény. Ez az első fekete baseball játékos, Jackie Robinson regénye, aki szerződést kapott a fehér ligában. És ezzel sporttörténelmet írt. De ez a regény Joseph Burke regénye is. A fehér háborús veteráné. A kemény fickóé, aki senkitől és semmitől nem riad vissza. Akinek, bár ő maga sem az erkölcs bajnoka, szigorú szabályai vannak. Amiket be is tartat. Bárkivel. Bármi áron.

Függetlenül attól, hogy amiről szó van, nem bűnügyi regény, olvasása közben mégis a posztmodern bűnügyi regény és a sötét portrék festésének nagymestere, James Ellroy (Szigorúan bizalmas, Amerikai tabló, Az élet ára, Fekete Dália) regényeinek hangulata rémlett fel bennem. Az a fajta kiábrándultság, ami nem elsősorban az átélt egyéni élmények miatt alakul ki, hanem az egész társadalom miatt. Ami olyan, amilyen. És úgy működik, ahogy. Ahol nincsenek illúziók, nem a nagy eszmék hajtják előre a világot, és még csak nem is hősök küzdenek a nevében. Akik ugyanis küzdenek, nem mások, mint egyszerű emberek, akik szeretnének élni. Vagy néha csak túlélni. Akik szeretnének értelmet találni egy kusza és ostoba világban, ami látszólag véletlenszerűen működik. Akik szeretnének boldogok lenni, bár ez egyes esetekben meglehetősen illuzórikus elképzelés. Persze vannak, akiknek sikerül, de szép számmal akadnak olyanok is, akiknek nem.

Robert B. Parker regénye azért egy kicsit más. De csak egy kicsit. Hiszen az általa megalkotott szereplők sem az erkölcs bajnokai, sokszor olyan körökben mozognak, és olyan munkával keresik a kenyerüket, ami a legjobb indulattal sem tekinthető törvényesnek, ám a világ, amiben mozognak, nem annyira komor és sötét, mint Ellroy esetében. Parker regénye bűnregény, bár nem a hagyományos értelemben. Az igazi noir regényben ugyanis mindenki tudja, hogy a főhős a végzete felé halad, mégis drukkolunk neki, ha kell, együtt is érzünk vele, amikor szükséges, ám ez mit sem számít, hiszen a történet rossz véget ér. Vagy legalábbis nem jót. Parker regényének végén azonban felrémlik egy halvány reménysugár. A Kettős játszma mindezeken kívül olyan komoly társadalmi kérdéseket is felvet, mint John Grisham Ha ölni kell című regénye. Persze ebben az esetben nem az önbíráskodásra, illetve annak jogosságára, hanem a fajgyűlöletből eredő rendkívül komoly feszültségre gondolok, akár azonos, akár különböző bőrszínűek között alakuljon is ki.

Robert B. Parker több idő- és térbeli síkon (jelen-múlt) játszódó regénye igazi csemege, amely szikár, pergő, mindenféle sallangtól mentes mondataival, letisztult gondolataival, komor, mégis bizakodásra okot adó hangulatával egyszerűen elvarázsolja mindazokat, akik szívesen olvasnak ilyen jellegű könyveket.

A szerző életrajza