FőképA régi költőket és keleti gondolkodókat tanulmányozó, a kábítószerek tudattágító hatását kutató amerikai költő, Allen Ginsberg (1926-1997) mellett a francia-kanadai származású amerikai regényíró, Jack Kerouac (1922-1969) volt az, akinek írásai a fiatalok, a beat-nemzedék érzéseit közvetítették a világ számára az ötvenes-hatvanas években.
A hagyományos életforma elleni lázadást hirdető Úton (1957) című regénye alapműnek számít, és bár a reflektorfénybe került író még számos könyvet vetett papírra, ezek hatása meg sem közelítette az első sikerét.

Most, 2005-ben joggal érezhetjük úgy, hogy Kerouac írásaiban egy egészen más korszak jelenik meg, hiszen az ötvenes-hatvanas években, amikor még dúlt a hidegháború a világ kicsit egyszerűbb volt.
Senki sem hallott még az AIDS-ről, ismeretlenek voltak a kemény drogok, s egyáltalán, a társadalom is naivabb volt, a véres háborúk után nem áhítozta annyira a médiákból áradó erőszakot. (Persze ettől még vidáman létezett az amerikai délen a faji megkülönböztetés).

Első könyvének sikere után Kerouac elég nehezen viselte a népszerűséget. A város, és egyben a világ nyüzsgése elől egy tengerparti bungalóba menekült – meditálni. A Művésztelep (1962) ennek az időszaknak egyfajta sajátos naplója, amelynek lapjairól egy hétpróbás alkoholista érzései és gondolatai áradnak a gyanútlannak éppen nem tekinthető olvasóra.

A delirium tremens állapotában papírra vetett megrázó erejű szavak kavargása persze általában azt eredményezi, hogy az olykor paranoiás, zavarodott monológokat „józan” ésszel nem csak hogy követni, de felfogni sem lehet. Ám ebben a nagy összevisszaságban egy valami mégis állandó: a félelem. A félelem attól a naptól, amikor már az alkohol sem nyújt megnyugvást.

A szeszfüggöny mögött viszont minden, ami történik, összemosódik: ivászatok keverednek autókázásokkal, felmerül egy szerelemféleség, de aztán minden feloldódik egy hatalmas kaotikus látomásban, ami egészen addig tart, míg a szerző visszatér oda, ahonnan érkezett.

Az egészet ráadásként egy vers egészíti ki, ami a tenger hangjairól szól, ahogyan azt egy alkoholmámorban élő művész papírra vetette. Hát mit mondjak. Ez utóbbit józanul nem igazán sikerült értékelnem.