Főkép

Az idősebb Alexandre Dumas (1802-1870) kalandregényei máig nem veszítettek fényükből. Akik szeretik a kosztümös történeteket, ahol bár előre lehet borítékolni, mi is lesz a végkifejlet, mégis izgalmas az, hogyan is jutnak el odáig az események és a főszereplők, mi mindenben változnak, vagy éppen nem változnak meg közben, azok egészen biztosan újra és újra elolvassák az ilyen történeteket.

Nem könnyű újat és eredetit írnom arról a könyvről, amelyet megjelenése óra számtalan helyen idéznek (emlékezzünk csak Pillangóra, aki két szökés között bosszúját tervezgeti, amúgy Monte Cristo módra), és ami ennek ellenére mit sem vesztett erejéből, sőt még a hetedik művészet híveinek hullámzó minőségű feldolgozásai sem tudták kikezdeni népszerűségét?

Említsem meg a nyilvánvalónak tűnő személyes vonatkozásokat? Faria abbé az olasz egységről álmodozik cellájában - emigrációja alatt Dumas négy évig él Nápolyban, hogy segítse Garibaldi hasonló terveit. Az ifjú Dantes állítólagos bonapartista ténykedése miatt kerül börtönbe - Dumas apja, aki Napóleon (kegyvesztett) tábornoka volt, éppenséggel rangja miatt évekig a nápolyi királynál raboskodott (itt több ízben is megpróbálták megmérgezni, de túlélte), hogy aztán nem sokkal szabadulása után távozzon az élők közül.

Dumas pályafutásának kezdetén egyébiránt nem regényíróként, hanem színpadi szerzőként szerzett hírnevet magának. Csak 1844-ben jelent meg első regénye (A három testőr), ami viszont annyira sikeres lett, hogy a következő években sorra születnek azok a nagy regények (Húsz év múlva, Bragelonne vicomte), melyek halhatatlanná tették nevét.

A romantika jeles szerzői közül talán Dumas művei állják legjobban a múló évtizedek-évszázadok mindent kikezdő múlását (ellentétben a francia romantika másik óriásával, Victor Hugoval). Hőseinek erősen idealizált jelleme mondhatni elhalványul a történetbonyolítás izgalmas és fordulatos mivolta mellett.
Nem történelmi regényeket írt (legalábbis abban az értelemben nem, hogy saját elképzelése szerint bánt a tényekkel), hanem „csupán” romantikus regényeket, amelyek napjainkra már átcsúsztak a „kosztümös” kategóriába.

Regényeiben a férfi még férfi volt, a nő pedig ennek megfelelően nő. A gonosz áskálódásai komoly próbatétel elé állítják a hőst, aki minden ármánykodás ellenére diadalmaskodik és önkezével viszi győzelemre az igazságot. Dumas regényeiben még szó sincs környezetszennyezésről vagy bármiféle lelki nyavalyákról, sőt mi több, kérészéletű álsztárokkal sem találkozhatunk.

Esetében a romantika még nem a blúzrepesztő női regények kategóriáját jelenti, bár a szenvedélyek ábrázolása itt is megszokott ügy, szóval a romantika a kalandos történetmesélést, az iparosodás következtében jelentkező munkanélküliség és elidegenedés ellentételezését jelenti (bár az is igaz, hogy különböző szakaszai alatt eltérő tartalmat értettek alatta).

Mivel a Monte Cristo grófja első megjelenése óta eltelt bő másfél évszázad alatt civilizációnk még messze nem tökéletes, komoly veszélynek teszi ki magát az, aki kézbe veszi a regényt. Nem csupán a súlyából következően otthoni élvezetre „csomagolt” kivitele miatt, hanem amiatt a nyilvánvaló tény miatt is, hogy ha egyszer belekezd az olvasásba, bizony nehezen fogja abbahagyni, márpedig egy nap alatt képtelenség ennek a szövevényes történetnek a végére érni. Kihagyni pedig vétek.

Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk: Alexandre Dumas összes D’Artagnan története I.
Monte Cristo grófja