Főkép

A kis hableány, A rendíthetetlen ólomkatona, A császár új ruhája, A rút kiskacsa, A kis gyufaáruslány – öt mese, amelyekről garantáltan mindenkinek az 1805-ben született dán mesemondó, Hans Christian Andersen jut az eszébe. Pedig a maga korában Dániában elsősorban költőként, dráma- és regényíróként volt ismert. A születésének 200. évfordulója alkalmából megjelent kötet a róla kialakult kép árnyaltabbá tételét tűzte ki célul.

 

A Grimm testvérekkel ellentétben a dán Hans Christian Andersen (1805-1875) legtöbb meséje nem népi gyűjtésből, vagy külföldi eredeti alapján született (bár természetesen ilyen is található a 260 darabos listán), hanem saját történet, bár a pályája elején született írásain még érezhetők a folklór, valamint az európai és keleti mesemotívumok hatásai.

Ehhez nagyban hozzájárult, hogy képes volt olyan utánozhatatlan költői világot teremteni, ahol az élettelen tárgyak megelevenednek (ez nem egészen újdonság, hiszen E. T. A. Hoffmann Diótörő és egérkirály című romantikus meséje már megelőzte), és nem csupán a hősök segítői, hanem önálló, lélekkel és sorssal rendelkező hősök válnak belőlük, akik magukban hordozzák a szerző romantikus szomorúságát, értékrendjét és bizakodó, reménykedő életfilozófiáját. Ráadásul Andersen szakított korának jellemző elbeszélő stílusával: szereplői az élőbeszédhez hasonlóan, szaggatottan, gyakori központozással, hangutánzó szavaktól, felkiáltásoktól és szubjektív kommentároktól sem idegenkedve közlik mondandójukat, megkönnyítve ezzel a gyermeki felfogás és meseértés mechanizmusát.

Érdemes ebből a szempontból egymás után elolvasni egy Grimm és egy Andersen mesét. Az is érdekes, hogy saját maga kezdetben nem sokra tartotta meséit (azokat csupán barátai gyermekeinek szórakoztatására mesélte, később is csak a honorárium miatt adta ki), fő művének regényeit és színdarabjait vélte, melyek korában nemzetközi hírnevet szereztek számára, mégis a mese lett az (amely egyébként neki köszönhetően válhatott irodalmi műfajjá), amely legjobban megfelelt mondanivalója kifejezésére. A másik, talán nem annyira közismert tény, hogy miután befutott író lett, Andersen rengeteget utazott. Saját mondása szerint „Utazni annyi, mint élni”. Nos, ez alapján bőségesen kárpótolta magát gyerekkorának nélkülözéseiért és szenvedéseiért, hiszen miközben több ízben is bejárta Európát, megannyi híresség vendégszeretetét élvezte.

Jelen kötet két fő részből áll. Az elsőben néhány kevésbé ismert mese és történet szerepel, míg befejezésként számos útinaplója közül az 1842-ben megjelent „Egy költő bazárja” címűből olvashatunk részleteket. Ez utóbbi azért is érdekes számunkra, mivel ebben az 1841-es dunai hajóútjáról, és pesti tartózkodásáról is beszámol (érdekes korrajzot hagyva ránk). A két csoport között néhány fejezet található a saját maga által írt két életrajzából. Főként az első érdekes, hiszen sokkal hitelesebb képet fest Andersen ifjúkoráról, arról a szegénységről és szenvedésről, az időnkénti megaláztatásokról, ami egészen írói karrierjének elindulásáig tartott (és felöleli nem túl fényes színházi pályafutását, aminek hangja mutálása vetett véget). Ez a korszak (és saját származása is) már sokkal idealizáltabb formában szerepel második, „Életem meséje” című életrajzában.

Egy biztos, Hans Christian Andersen hatása, jelentősége vitathatatlan, amit mi sem bizonyít jobban – ma is népszerű meséin kívül – hogy a róla elvezett díjjal (ami a gyermekirodalom Nobel-díjának is tekinthető) tüntetik ki az arra érdemes gyermek-és ifjúsági regényeket.

A kötet itt is megvásárolható