FőképNapjainkban, amikor számítógép, televízió és telefon nélkül el sem tudjuk képzelni az életünket, amikor a családi nyaraláson kétségbeesetten gondolkodunk azon, mivel is töltsük el az időt esőnapokon, amikor nincs időnk még beszélgetni (nem csak beszélni) sem egymással, talán furcsának tűnhet, hogy éppen egy olyan könyvről szeretnék pár szót szólni, ami különféle táblás- és kártyajátékokról szól.

Egészen pontosan olyanokról, mint a malom, a róka és a ludak, a begamon, a gó, a sakk, a mankala, a dáma, a römi, a cribbage, a whist, a pikk, a pikk dáma, a blackjack és a póker. Hiszen Daniel King (a Sakk! – az első lépésektől a mattig című díjnyertes könyv szerzője) valamilyen oknál fogva éppen ezeket a játékokat választotta fiataloknak készülő könyve témájául.

Játszani jó. Ezt minden ember tudja. Különösen bizonyos életkor alatt. Amikor még semmi más dolgunk, mint játszani. Először csak egyedül, aztán kicsivel később jöhetnek az úgynevezett társas játékok. Amiket semmiképpen sem lehet, de legalábbis nem érdemes, vagy nem elég szórakoztató egyedül játszani.

A játékok – legyen szó bármilyenről – évezredeken át elsősorban szórakoztatták az embereket. Emellett persze fejlesztették a logikus gondolkodást és a kombinációs készséget. Arról nem is beszélve, hogy együttműködésre tanítottak.
És persze arra is, hogy vannak bizonyos szabályok, amiket mindig be kell tartani, hogy lépéseinkért vállalnunk kell a felelősséget, és végül, de nem utolsó sorban, hogy vannak visszafordíthatatlan helyzetek, meg persze olyanok is, ahol sikereket érhetünk el, ha elég leleményesek vagyunk.

Napjainkban, amikor számítógép, televízió és telefon nélkül el sem tudjuk képzelni az életünket, sokszor nem is gondolunk bele, hogy milyen sokféle játékot játszunk ezen eszközök közreműködésével. Hogy utazás közben a telefon, vagy az irodában a számítógép gombjait nyomogatva egy évezredekkel korábbi kifinomult társasjáték mai változatával van dolgunk.
Mondhatjuk, hogy a technikai kütyük elveszik az időt a társasági élettől, adott esetben egy-egy asztalnál lejátszott kártya- vagy sakkpartitól, de ugyanakkor éppen ezek a technikai kütyük tették, és teszik is lehetővé, hogy egyrészt ne vesszenek el a feledés homályában az olyan ősi játékok, mint a malom, a gó, a mankala vagy a dáma; másrészt, hogy egymástól több ezer kilométerre lévő emberek is játszhassanak egymással.

Persze vannak, akik nem elégszenek meg azzal, hogy a játékot csupán a szabadidős tevékenységek egy kellemes, szórakoztató módjának tekintsék. Ők olyan szintre fejlesztették / fejszetik tudásukat, hogy versenyzőként mérik össze másokkal. A rossz hír, hogy ők egészen biztosan semmi újat nem fognak találni a könyvben. A jó hír viszont az, hogy ők vannak kevesebben.
Kapcsolódó hírként megemlítem, hogy az Iparművészeti Múzeum játékkártya-gyűjteményének kiállítása 2005. augusztus 21-ig tekinthető meg.