Edgar Allan Poe: Meghökkentő történetek / Unexpected Stories
Írta: Galgóczi Móni | 2005. 03. 08.
Edgar Allan Poe (1809. január 19. – 1849. október 7.) novellái rövid, zárt történetek, mert szerkezetük racionális, céltudatos. Ez első látásra talán némileg ellentmond annak a ténynek, hogy Poe érdeklődése az emberi lélek árnyoldalai felé irányult.
Írásainak témájául rendszeresen választotta azokat az emberi lélekben lakó bizarr, sötét belső erőket, amik az átlagos emberek számára láthatatlanok voltak. Mint ahogy azt a Kegyetlen mesék című korábbi kötet kapcsán is megjegyeztem, novelláiban rendszeresen felbukkannak az egyes szereplők lelki gyötrelmei, és legszörnyűbb képzeletbeli kalandjai.
Első hallásra mindez akár elrettentő hatással lehetne bárkire, aki esetleg nem ismeri a XIX. század elején megerősödő amerikai irodalom egyik első klasszikusát, aki egyben a modern amerikai novella megteremtője is volt.
Aki viszont ismeri Edgar Allan Poe művészetét, esetleg olvasott némileg hányattatott életéről, tudja, mire számítson vele kapcsolatban. Az tudja, hogy nem kell meglepődnie semmin, hogy a szinte mérnöki pontossággal megszerkesztett, feszes tempójú novellákban nem ritkán személyes lidércnyomások, szorongásos álmok elevenednek meg.
Olvasás közben az embernek szinte borsódzik a háta, olyan szinten képes elmerülni a művek sajátos hangulatában. Ami egy kicsit álomszerű, egy kicsit romantikus, egy kicsit kísérteties egyszerre. És éppen ettől olyan különlegesek a Poe-novellák. Mert mindezekből csupán egy-egy csipetnyi van benne.
Arról nem is beszélve, hogy Poe a fura témaválasztáson kívül költői eszközöket is használ a kívánt légkör megteremtéséhez. Novelláinak pesszimista hangulatú világában nem a gótikus regények „álrémsége”, hanem az elkeseredett, rettegő, magányos ember belső forrásból fakadó iszonya uralkodik.
A lelki abnormalitás nála nem pszichológiai érdeklődésből fakad, hanem a rejtély misztikumának, és a feszültség megteremtésének módszere.
A kötetben olvasható novellák:
Pár szó egy múmiával (Some Words with a Mummy)
Először 1845 áprilisában jelent meg az American Whig Review-ban. Fő jellegzetessége, és egyben különlegessége, hogy egy rémtörténetet humorosan fejez be, mint például Az elsietett temetés esetében. Nagyfokú írói tudatosságot bizonyít, ahogy önparódiává fejleszti a novellát.
A hosszúkás láda (The Oblong Box)
Először 1844 szeptemberében jelent meg a Godey’s Lady’s Book-ban. A rémtörténetek, illetve meghökkentő történetek közé tartozik ugyan, bár sokkal kevesebb benne a borzongás, és hiányzik belőle a misztikum.
Az elsietett temetés (The Premature Burial)
Először 1844 júliusában jelent meg a The Philadelphia Dollar Newspaper-ben. Poe valamennyi írói fogása egyesül benne, fő érdeme mégis a klausztrofóbia mesteri leírásában rejlik.
Az Usher-ház vége (The Fall of the House of Usher)
Először 1839 szeptemberében jelent meg a Burton’s Gentleman’s Magazine-ban, a végleges szöveg azonban az 1845-ös Tales (Elbeszélések) című kötetben látott napvilágot. Egyesek szerint ez Poe legjobb és legismertebb novellája, amelyben a Ligeia, Az elsietett temetés és A találka motívumai összegződnek.
A vörös halál álarca (The Masque of the Red Death)
Először 1842 májusában jelent meg a Graham’s Magazine lapjain. Poe talán egyik legfurcsább groteszkje, aminek ihletője valószínűleg az 1831 nyarán Baltimore-ban pusztító kolerajárvány volt.
Egy hordó amontilladó (The Cask of Amontillado)
Poe olasz tárgyú bosszútörténete 1846-ban jelent meg először a Godey’s Lady’s Book-ban. Hangulati és szerkezeti egység szempontjából talán a legtökéletesebb novellája, amelyben a hős barátját farsangi tréfaképpen egy elhagyott kriptába csalja, ahol élve befalazza.
A perverzió démona (The Imp of the Perverse)
Ez a novella ékes bizonyítéka annak, hogy Poe-t nem különösebben érdekelték a bűntettet kiváltó okok, de ha olykor mégis elmerengett ezen, arra a következtetésre jutott, hogy a tett oka az emberben lakozó perverzitás démona, amely tilos, abszurd vagy éppen indokolatlanul kockázatos dolgok végrehajtására ösztönzi.
A tömeg embere (The Man of the Crowd)
A Furcsa Véletlenek Angyala (The Angel of the Odd)
„Belzebubé a fejem!” (Never Bet the Devil Your Head)
Az elveszett lélegzet (Loss of Breath)
A szemüveg (The Spectacles)
Írásainak témájául rendszeresen választotta azokat az emberi lélekben lakó bizarr, sötét belső erőket, amik az átlagos emberek számára láthatatlanok voltak. Mint ahogy azt a Kegyetlen mesék című korábbi kötet kapcsán is megjegyeztem, novelláiban rendszeresen felbukkannak az egyes szereplők lelki gyötrelmei, és legszörnyűbb képzeletbeli kalandjai.
Első hallásra mindez akár elrettentő hatással lehetne bárkire, aki esetleg nem ismeri a XIX. század elején megerősödő amerikai irodalom egyik első klasszikusát, aki egyben a modern amerikai novella megteremtője is volt.
Aki viszont ismeri Edgar Allan Poe művészetét, esetleg olvasott némileg hányattatott életéről, tudja, mire számítson vele kapcsolatban. Az tudja, hogy nem kell meglepődnie semmin, hogy a szinte mérnöki pontossággal megszerkesztett, feszes tempójú novellákban nem ritkán személyes lidércnyomások, szorongásos álmok elevenednek meg.
Olvasás közben az embernek szinte borsódzik a háta, olyan szinten képes elmerülni a művek sajátos hangulatában. Ami egy kicsit álomszerű, egy kicsit romantikus, egy kicsit kísérteties egyszerre. És éppen ettől olyan különlegesek a Poe-novellák. Mert mindezekből csupán egy-egy csipetnyi van benne.
Arról nem is beszélve, hogy Poe a fura témaválasztáson kívül költői eszközöket is használ a kívánt légkör megteremtéséhez. Novelláinak pesszimista hangulatú világában nem a gótikus regények „álrémsége”, hanem az elkeseredett, rettegő, magányos ember belső forrásból fakadó iszonya uralkodik.
A lelki abnormalitás nála nem pszichológiai érdeklődésből fakad, hanem a rejtély misztikumának, és a feszültség megteremtésének módszere.
A kötetben olvasható novellák:
Pár szó egy múmiával (Some Words with a Mummy)
Először 1845 áprilisában jelent meg az American Whig Review-ban. Fő jellegzetessége, és egyben különlegessége, hogy egy rémtörténetet humorosan fejez be, mint például Az elsietett temetés esetében. Nagyfokú írói tudatosságot bizonyít, ahogy önparódiává fejleszti a novellát.
A hosszúkás láda (The Oblong Box)
Először 1844 szeptemberében jelent meg a Godey’s Lady’s Book-ban. A rémtörténetek, illetve meghökkentő történetek közé tartozik ugyan, bár sokkal kevesebb benne a borzongás, és hiányzik belőle a misztikum.
Az elsietett temetés (The Premature Burial)
Először 1844 júliusában jelent meg a The Philadelphia Dollar Newspaper-ben. Poe valamennyi írói fogása egyesül benne, fő érdeme mégis a klausztrofóbia mesteri leírásában rejlik.
Az Usher-ház vége (The Fall of the House of Usher)
Először 1839 szeptemberében jelent meg a Burton’s Gentleman’s Magazine-ban, a végleges szöveg azonban az 1845-ös Tales (Elbeszélések) című kötetben látott napvilágot. Egyesek szerint ez Poe legjobb és legismertebb novellája, amelyben a Ligeia, Az elsietett temetés és A találka motívumai összegződnek.
A vörös halál álarca (The Masque of the Red Death)
Először 1842 májusában jelent meg a Graham’s Magazine lapjain. Poe talán egyik legfurcsább groteszkje, aminek ihletője valószínűleg az 1831 nyarán Baltimore-ban pusztító kolerajárvány volt.
Egy hordó amontilladó (The Cask of Amontillado)
Poe olasz tárgyú bosszútörténete 1846-ban jelent meg először a Godey’s Lady’s Book-ban. Hangulati és szerkezeti egység szempontjából talán a legtökéletesebb novellája, amelyben a hős barátját farsangi tréfaképpen egy elhagyott kriptába csalja, ahol élve befalazza.
A perverzió démona (The Imp of the Perverse)
Ez a novella ékes bizonyítéka annak, hogy Poe-t nem különösebben érdekelték a bűntettet kiváltó okok, de ha olykor mégis elmerengett ezen, arra a következtetésre jutott, hogy a tett oka az emberben lakozó perverzitás démona, amely tilos, abszurd vagy éppen indokolatlanul kockázatos dolgok végrehajtására ösztönzi.
A tömeg embere (The Man of the Crowd)
A Furcsa Véletlenek Angyala (The Angel of the Odd)
„Belzebubé a fejem!” (Never Bet the Devil Your Head)
Az elveszett lélegzet (Loss of Breath)
A szemüveg (The Spectacles)