FőképMenedzserkönyvről lévén szó, a szerző főként a munkahelyi problémákra fókuszál, egészen pontosan a problémás emberekre (miként azt már a címből is sejteni lehet). Alapigazságként feltételezi, hogy efféle emberek minden munkahelyen/iskolában/közösségben/családban előfordulnak, és viselkedésükkel megnehezítik a többiek életét. Ez több ok miatt sem helyes, hiszen a munkakiesésen túl (amíg viselkedésükön bosszankodunk) felesleges feszültséget is okoznak, ami hibás döntéseket eredményez(het).
A szerző szerint, bár mindenki egyedien kezelendő, azért némi gyakorlat után ötven kategóriába lehet besorolni őket. Ám mielőtt lelkesen nekilátnánk beskatulyázni környezetünket, nem árt önvizsgálatot végezni. Egy teszt segítségével saját kezűleg megállapíthatjuk, mennyire vagyunk képesek kezelni az efféle problémákat, vagy helyesebb, ha önmagunkkal kezdjük a problémamegoldást.

Az önértékelést tovább finomíthatjuk, ha megszívlelünk néhány „ajánlást”, ami megkönnyíti a problémafelismerést, és erősítheti pártatlanságunkat. Néhány példa:
„Problémás személy nem létezik, csupán problémás viselkedés.
Mindenfajta problémás viselkedés a következő két kategória valamelyikébe sorolható: a túl sok vagy a túl kevés viselkedéstől szenvedünk.
A problémás viselkedést a helyzet függvényében kell vizsgálnunk.”

Mielőtt Honey rátérne az 50 típus ismertetésére, kapunk még egy általános cselekvési útmutatót, mely szerint minden esetben négy lehetőség közül választhatunk:
Nem teszünk semmit. Ez a legkényelmesebb és a legkisebb erőfeszítéssel járó alternatíva. Ám az esetek többségében hosszabb távon sokkal nagyobb közbeavatkozásra lesz szükség, egyszóval inkább káros, mint előnyös.
Másként szemléljük a problémát. Itt nem arról van szó, hogy a feketét ezután fehérnek látjuk, hanem megpróbáljuk megtalálni az elsőre helytelennek tűnő viselkedés pozitívumait.
Rávesszük a problémás személyt a változásra. A legnehezebben megvalósítható, és ezzel arányosan a leghatásosabb módszer.
Módosítjuk a helyzetet. A problémát úgy is megoldhatjuk, ha a kiváltó okot megszüntetjük (és itt értelemszerűen nem az elbocsátás áll az első helyen), így állítva helyre a kívánatos állapotot.

Ezek a lehetőségek minden címszó alatt szerepelnek (gyakorlatilag ezekből áll a kötet nagyobbik része), de kellőképpen általános jellegűek, így mindenki kénytelen saját kútfőből megtalálni a számára legjobb megoldást.

Nem sorolom fel a félszáz típust, de valóban igaz, hogy kis gondolkodással mindenki beazonosítható, és már az is sikerélményt jelent, amikor valamelyik kollégánkat aggodalmaskodóként, zsarnokként vagy egykedvűként ismerjük fel. Mindent összevetve hasznosan forgatható kézikönyv, ami nem oldja meg ugyan a problémánkat, de elindít bennünket egy úton…