FőképÁlmok, vágyak, szeretetéhség, félelmek, csalódások, magány. Dübörgő techno, villódzó diszkólámpák, szex, drog, széthulló családok, magány. Sajnos nem véletlenszerűen egymás után dobált szavak vagy fogalmak ezek, hanem egy irány, ami felé a mai jóléti társadalmak tagjai tartanak.

Egy ifjú svájci írónő első regénye. Villódzó képek, fények és árnyak. Egy érzékeny, rémekkel és félelmekkel viaskodó, szeretetre éhes fiatal lány világa. Lírai regény egy olyan világról, ahol az üvöltő zenétől nem halljuk egymást, ahol az emberek érzéketlenek egymás iránt, ahol tombol a magány és a kegyetlenség. Ahol nincs érték, nincs szeretet.

Kicsit szokatlan, már-már meghökkentő a cím. Persze egy elsőkönyves fiatal szerzőnek szüksége is van rá, hiszen a neve még ismeretlenül cseng az olvasók köreiben, ezért valahogy fel kell hívnia magára a figyelmet.

A történet főszereplője Jo, akit 3 éves kora óta az édesapja nevelt, az anyukája ugyanis elköltözött tőlük. Miután leérettségizett, a fiatal lány elindult, hogy megkeresse az évek óta nem látott asszonyt. És egy boldogabb életet.

Megtalálja ugyan az anyját, de az együtt töltött idő inkább rémálom, mint beteljesült álom. Egymás mellett élnek, de még véletlenül sem egymással. Sőt, az anyja néha megkéri Jot, hogy a húgaként mutatkozzon be. Aztán a lány idővel visszatér az édesapjához és annak új feleségéhez, de a helyét itt sem találja.

Vajon mennyire kell valakinek magányosnak lennie ahhoz, hogy egy majdnem üres park padján ülve várja a mindent beborító hóesést?