Főkép

Kellemes érzés, ha az embert a világ harmadik legjobb akciófilm rendezőjeként tartják számon, közvetlenül Spielberg és Lucas mögött. És mindezt hat film után, amelyek világszerte kasszasikert arattak. Ilyen háttérrel érthető, hogy Peter Alan Nelsen zseniként viselkedik, ha mond valamit, mindenkinek azonnal ugrania kell. Ja kérem, ez Hollywood, s ha valaki be akar kerülni a filmesek közé, ezt is el kell viselnie.

Kellemetlen érzés, ha az embert a világ harmadik legjobb akciófilm rendezőjeként tartják számon, és nincsenek barátai, családja, akikben megbízhat, akik nem pénzt vagy szerepet akarnak tőle, hanem önmagáért szeretik. Család. De hiszen volt felesége, és talán egy fia is, még régen, a karrierje előtt. Akkoriban nem volt ideje és kedve efféle kötöttségekkel foglalkozni, de most – most kifejezetten hiányoznak.

Mivel legújabb filmje éppen befejezés előtt áll, és neki éppen olyanja van, felkéri az eltűnéses ügyek specialistájának számító Elvis Cole magándetektívet: ugyan, kerítse már elő az asszonyt és a csimotát. A magánszimat annak rendje és módja szerint elindul, hogy elvégezze ezt a pofonegyszerű feladatot. Nem hiába a több év tapasztalat, ugyanis nem sokkal később meg is találja az asszonyt, aki időközben egy távoli kisvárosi bank alelnökévé küzdötte fel magát, és természetesen esze ágában sincs mindent feladva megbízhatatlan és önmagától elszállt férje karjaiba omolni. Különben is van egy zűrös ügye a helyi alvilággal.

Cole, a harcedzett, sok mindent megélt hollywoodi detektív igyekszik megtalálni az általa legjobbnak tartott kiutat, ám amikor filmrendezői mivoltát hevesen hangsúlyozva feltűnik Peter, és a helyzet válságosra fordul…