Főkép

Sindzsi tizennyolc éves, édesanyjával és öccsével él Japán egyik négyszáz lakosú kis szigetén. Csendes egyhangúságban, halászattal telnek napjai, mígnem meglátja a tengerparton pihenő, különlegesen szép lányt, akinek ekkor még a nevét sem tudja. Azt azonban érzi, hogy a lány láttán valami olyasmi történt vele, ami eddig még soha. Nemsokára kiderül, a lány a sziget legtehetősebb halászának lánya, aki édesapja kérésére csak nemrégiben érkezett vissza a szigetre. A két fiatal között titkos, naiv, romlatlan, szinte gyermeki szerelem szövődik, mely pillantásokban, ölelésekben, néha-néha szenvedélyes csókokban nyilvánul meg. Hacue szigorú erkölcsei ugyanis nem engedik, hogy házasság előtt testi kapcsolatot létesítsen egy férfival, Sindzsi pedig tiszteletben tartja a lány akaratát.


Csijoko, a Sindzsibe reménytelenül szerelmes lány azonban meglátja őket egy viharos estén, és útjára indítja a kettejük kapcsolatáról szóló rosszindulatú pletykát. Micsoda véletlen, éppen annak a fiatalembernek számol be a látottakról, aki Hacuét szeretné feleségül venni - persze nem szerelemből, hanem a családi vagyonért. Ez a fiatalember később megpróbálja megerőszakolni a szerelmes lányt, de az istenek gondviselésének - és egy kitartó darázsnak hála - nem jár sikerrel. Amikor Hacue apjának fülébe jut a pletyka, szigorú intézkedést hoz: a fiatalok semmilyen körülmények között nem találkozhatnak. Persze a gyermeki találékonyság és a szerelem ereje határtalan, ezért titkon leveleznek egymással. Aztán ez az út is járhatatlanná válik, amikor az édesapa megakadályozza titkos találkozásukat. Sőt, Sindzsit és az erőszakoskodó fiút egy időre el is távolítja a szigetről.

Nem mesélem tovább a történetet, hiszen akkor elvesztené azt a delejes varázst, amit egyébként minden egyes szava sugároz. A természet erőinek csodálatos leírása, a lapokról szinte érezhető illatok, az ártatlan, mégis szenvedélyes szerelmesek vívódásai, megpróbáltatásaik, a szigeten élők tettei mind-mind befolyásolják a végkifejletet. Amiről mi európaiak szerintem sokáig nem tudjuk eldönteni, hogy szomorú vagy vidám lesz.

Misima Jukio (valódi nevén Hiraoka Kimitake) 1925-ben született Tokióban. Életművében egyaránt található esszé, színdarab, regény, novella, úti beszámoló. Nevéhez éppúgy fűződik irodalmi mélységű alkotás, mint nagy példányszámú regény. Munkáival elnyerte a három legjelentősebb japán irodalmi díjat. Élete fő műve egy négy regényből álló sorozat, melynek összefoglaló címe: Termékenység tengere. Halála legalább annyira emlékezetes, mint életműve: 1970-ben, egy sikertelen politikai lázadás után ugyanis szertartásos öngyilkosságot (szeppuku harakiri) követett el. Kár érte. Ha élt volna még néhány évet, egészen biztosan ehhez hasonlatos, mágikus erejű művekkel ajándékozta volna meg olvasóit, visszaadhatta volna a tiszta emberi értékekbe, a szerelembe, a hagyományok tiszteletének fontosságába vetett hitet, reményt adhatott volna arra, hogy a szükségszerűen bekövetkező változás mindezeket nem söpörheti el, legalábbis nem nyom nélkül.