Főkép

Ifjúsági író. 1926. április 23-án született Szegeden, Kucses Éva néven, Kucses Pál és Bartos Júlia Lili gyermekeként. Több szállal is kötődött Szeged irodalmi életéhez, hiszen anyai nagyapja, Bartos Lipót könyv- és papírkereskedést működtetett, ezen kívül Gyermekek Világa címmel hetilapott is kiadott, melyet 1913 decemberétől Móra Ferenc szerkeszett. A kamaszlány szépirodalmi vonzódását szülei válása után nevelőapja, a paprikanemesítő intézet igazgatója, egyben a Délmagyarország zenei- és színikritikusa, Donászy Ferenc ösztönözte. Középiskolai tanulmányait az akkori Árpád-házi Szent Erzsébet Leánygimnáziumban végezte, ahol édesanyja szüleinek 1944-es deportálása után a származása miatt megszégyenítették, aminek következtében idegösszeroppanást kapott, így csak a megszokottnál később, szeptemberben tudott leérettségizni. Tizenegy éves korától naplót írt, amibe mindent lejegyzett, amit gondolt, amit nem értett, vagy ami bántotta. Borzalmas volt számára a háború, ám mégis szeretettel emlékezett erre az időszakra, hiszen ekkoriban volt az első, másik nem iránti rajongása, mégpedig egy fuvolás fiú iránt, aki a szegedi színházi zenekarban játszott, illetve erre az időszakra tehető az első igazi szerelem is. Éva tizenhárom éves volt, a fiú (Gábor) négy évvel idősebb.

Értességi után - nevelőapja példájára - újságíró akart lenni, ezért 18 évesen a Délmagyarországhoz ment gyakornoknak, tele világmegváltó tervekkel. Miután kiderült, hogy tud gyorsírni, híreket fogalmazott naphosszat. Aztán amikor eljött a nagy alkalom, élete első riportja, óriási lelkesedéssel vetette bele magát, ám később kiderült, hogy csak a bolondját járatták vele. Bosszúból a riportnak a következő címet adta: Első riport arról, ami nincs. Ennek megjelenése után már újságírónak hitte magát. Később írt színikritikát is, ám 19 évesen rájött, hogy túlságosan keveset tud, így elment, hogy felkészüljön.

1944–48-ig a szegedi egyetemen filozófiát, néprajzot, magyar- és német irodalmat hallgatott. 1948-ban Budapestre költözött, és az Eötvös József Bölcsészettudományi Egyetem szociológia-filozófia-pszichológia szakán tanult, ahol 1950-ben tanári oklevelet szerzett. Első munkahelye 1951-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban volt, ahol először a Nevelésügyi Főosztályon dolgozott (kezdetben a szerzők és a Tankönyvkiadó Vállalat közötti levelezést folytatta, valamint általános iskolai tankönyveket küldött ki bírálatra) majd az 1952-es átszervezések után a Tudományügyi Főosztályon volt előadó, ahol felsőoktatási jegyzetek ügyeit intézte. Minisztériumi évei alatt ismerkedett meg egy szegedi orvossal, Janikovszky Bélával (1919-1978), akivel 1952 októberében házasságot kötöttek, ám miután férjét 1953 februárjában letartóztatták, el kellett hagynia a minisztériumot. Átmenetileg a Jegyzetellátónál helyezkedett el. Fél évvel később a férje kiszabadult és az Országos Onkológiai Intézetben kapott állást, Éva pedig először a Tankönyvkiadó Vállalathoz került, majd később az Ifjúsági (később Móra) Kiadó lektora lett, ahol 1964-től főszerkesztői beosztásban dolgozott 1987-ig, nyugdíjba vonulásáig, de ezután is a kiadó munkatársa, később igazgatósági tagja volt. 1981-82 között a Minerva Kiadó szerkesztőjeként is dolgozott.

1955-ben született meg egyetlen gyermekük, János, aki később villamosmérnöki diplomát szerzett, majd az egyetem után mérnök üzletkötőként a külkereskedelemben dolgozott. Tizenkét évig vállalati kiküldöttként Düsseldorfban élt, majd hazatérése után belecsöppent a Móra Kiadó privatizációjába.

1978-tól, megalakulásától (és egyben férje halálának évétől) 1995-ig elnöke volt az IBBY (Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) magyar bizottságának. Elnökségi tagja volt az UNICEF Magyar Bizottságának, 1991-től elnöke volt a Staféta Alapítvány kuratóriumának (a hátrányos helyzetű gyerekek továbbtanulásának biztosításáért), 1996-tól elnöke volt az Írószövetség Gyermekirodalmi szakosztályának. 2003. július 14-én, Budapesten, hosszan tartó, súlyos betegség után bekövetkezett halálával soha be nem tölthető űrt hagyott maga után.

Kezdettől fogva mindig ugyanaz, az ember érdekelte, ezért is tanult az egyetemen szociológiát, lélektant és pedagódiát. Első könyve (Csip-Csup) felkérésre készült, egy, a víz körforgásáról szóló ismeretterjesztő célfeladat eredményeként. Ezt a kötetet 1957-ben jelent meg Kispál Éva néven. Ezt követte két lányregény, 1960-ban a Szalmaláng, ebben szerepelt először a Janikovszky Éva név, 1962-ben pedig az Aranyeső. Aztán abbamaradnak az ilyen típusú regények, és a következő években úgynevezett gyerekmonológok születnek. Ezek azok a művek, melyekkel maradandó sikereket ért el, főleg azért, mert a célcsoport nyelvén, frappáns, ironikus mondatok révén fogalmazza meg és mondja el a felnőtt és gyerekvilág konfliktusait, miközben a nézőpont váltogatásával állandó feszültséget is teremt, amit a mindennapok közhelyeit kifordító megfogalmazásával rendre fel is old. A nyelvi játékokon alapuló mondatok magát a gyerekbeszédet helyezik a középpontba, helyenként megtartva a beszélt nyelv elszólásait.

 

Írásait az olvasók korhatár és fenntartás nélkül szeretik, könyveit több mint harminc nyelvre fordították le. Írt még filmforgatókönyvet, dolgozott hetilapoknak, folyóiratoknak, gyakran szerepelt a televízióban, rádióban. Több könyvéből készült rajzfilm, több gyermekeknek szóló tévé-játékát sugározták. Janikovszky Éva hangja, ábrázolásmódja, világa összetéveszthetetlen másokéval. Írói világában fontos helyet kap az őszinteség, a barátság, a közösség, a munka, a játék. Még akkor is, ha nem gyerekeknek, hanem felnőtteknek, illetve az idősebb korosztály tagjainak kíván szavaival kellemes perceket szerezni. Kimeríthetetlen témája a felnőtt–gyerek kapcsolat, a mindennapi élet – sajátosan mindennapi élményeivel és konfliktusaival. Nála a lemeznek (vagy ha jobban tetszik, az éremnek) mindig két oldala van, ezért minden esetben foglalkozik a gyerek és a felnőtt problémáival is.

Lélekben közel tudott maradni a tizenéves korosztályhoz, hiszen hitte és vallotta, hogy a kamaszkor az emberi élet egyik legnehezebb korszaka, a kamaszok és a szülők számára is embert próbáló feladatokkal, amiket csak közösen lehet átvészelni. Talán legkedvesebb könyve, a Kire ütött ez a gyerek? abban az időszakban született, amikor János fia kamasz volt, így a könyv kiindulópontja kettejük kapcsolata lett, a szavak pedig azért olyan hitelesek, mert a szerző megpróbálta beleképzelni magát a fia helyzetébe.

Janikovszky Éva szövegei elválaszthatatlanok a sajnos időközben szintén elhunyt Réber László rajzaitól. Amíg Janikovszky Éva kevés szóval ír, Réber László egyetlen vonallal rajzol. Ezzel a módszerrel leegyszerűsítik, modellszerűvé teszik a világot, és rengeteg teret hagynak a szabad asszociációnak.

Janikovszky Éva nevét alapítvány, meseíró pályázat, díj, budapesti általános iskola, hódmezővásárhelyi óvoda, kozármislenyi általános művelődési központ és szegedi kollégium viseli, szegedi szülőházán (Szeged, Bólyai utca 17.) és budapesti lakóházán (Budapest, VII. kerület, Bajza utca 8.) emléktábla található.

Főbb irodalmi díjai:
Deutscher Jugendbuchpreis (NSZK) – Az Év Gyermekkönyve „Ha én felnőtt lennék” című művéért (1973)
József Attila-díj (1977)
Ifjúsági-díj (1979)
Gyermekekért-díj (1986)
Mosolyrend lovagja (Lengyelország) (1988)
Greve-díj (1990)
Budapestért-díj (1993)
Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének gyermekirodalmi díja (1994)
Magyar Köztársaság Tiszti Keresztje (1996)
Móra-díj (2001)
Szent Imre-díj (2002)
Kossuth-díj (2003)

Főbb munkái:
GYEREKKÖNYVEI
Csip-Csup (1957) - Kispál Éva néven
Szalmaláng (1960)
Aranyeső (1962)
Te is tudod? (1963)
Ha én felnőtt volnék (1965)
Akár hiszed, akár nem (1966)
Jó nekem (1967)
Felelj szépen, ha kérdeznek (1968)
Bertalan és Barnabás (1969)
Málnaszörp és szalmaszál (1970) -1999-ben „Égigérő fű” címmel
Velem mindig történik valami (1972)
Kire ütött ez a gyerek? (1974)
Már óvodás vagyok (1975)
A nagy zuhé (1976)
A lemez két oldala (1978)
Már megint (1978)
Az úgy volt… (1979)
Már iskolás vagyok (1983)
A hét bőr (1985)
Mit Mir in Budapest (1991)
My Own Budapest Guide (1991)
Cvikkedli (1999)
Grosse dürfen alles (1999)
If I were a grown-up (1999)
Happiness! (2002)

FELNŐTTEKNEK ÍRT MŰVEI
Örülj, hogy fiú! (1983)
Örülj, hogy lány! (1983)
Felnőtteknek írtam (1997)
Mosolyogni tessék! (1998)
Ájlávjú (2000)
De szép ez az élet! (2001)
Ráadás (2002)

Janikovszky Éva Irodalmi Alapítvány