Főkép

„Pesten születtem 1938. május 4-én hajnali fél ötkor (a Bika jegyében, Kos aszcendenssel – ahogy később megtudtam). Cseperedtem szépen, rendben, csendesen. Azért csendben, mert hároméves koromig nem voltam hajlandó megszólalni. Aztán a család megkönnyebbülésére végre szóba álltam velük, és legnagyobb meglepetésükre nem volt semmi kezdő gügyögés, hanem egyik napról a másikra értelmes mondatokkal ejtettem ámulatba a körülöttem lévőket.” – írja magáról a szerző, aki ehhez hasonlóan kedves és barátságos stílusban folytatja.

Közvetlenül és barátságosan, mintha csak egy csendes kávézóban beszélgetnénk, mesél életének bizonyos meghatározó szakaszairól, és természetesen megtudhatjuk, hogyan alakult ki közte és a zene között az a bensőséges kapcsolat, ami aztán megadta az alapját a több mint húsz évig töretlenül sikeres Zenebutiknak.


Biztos vagyok abban, hogy a mai rohanó világban van egy olyan generáció, akinek fogalma sincs róla, miről beszélek. Ha megkérdezném őket arról, tudják-e, kicsoda Marton Éva, Markó Iván, Rost Andrea, Sebestyén Márta, Szász Endre vagy éppen Kocsis Zoltán, sokan közülük úgy néznének rám, mint egy cserebogárra, ami hamisan cintányérozik.

Mert nekik már nem készülnek olyan műsorok, amik zenei alapműveltséget adnának, amik nem csak arról szólnak, hogy milyen új, valószínűleg egy, maximum két lemezes csillagok karrierje ívelt hirtelen magasra, hogy nagyjából két év múlva már a kutya se emlékezzen rájuk; amik nem csak az éppen aktuális slágerlisták dalait nyomatnák, hanem beavatnák az érdeklődőket egy kicsit a műfaj rejtelmeibe.


Juhász Előd könyvét éppen ezért tartom különlegesen fontosnak. Mert tekinthetjük az elmúlt két évtized bizonyos szempontból történő összegzésének. Mert a maga szubjektív, olykor térben és időben szabadon szárnyaló módján hívja fel a figyelmünket arra, ami még értéket képviselhet ebben a talmi világban. Mert számtalan érdekes információt tudhatunk meg az immáron két évtizede futó műsorról, a sztárokról, és nem utolsó sorban arról, hogy a szerző 40 éve beszél (előbb a rádióban, majd a televízióban) a zenéről. Arról, amit a legjobban szeret. Amiről annyi mindent megtanult, és amiről annyi mindent el is mondott már mindazoknak, akik figyelemmel kísérték életútját, pályáját.

A bőséges képanyagot nézegetve figyelmes lettem egy részletre, amit feltétlenül szeretnék megemlíteni, mert szinte egytől-egyig megtalálható a képeken: a mosoly. Juhász Előd szinte minden esetben derűs, őszinte, és egyben figyelmes mosollyal tekint a vele szembenállókra, legyenek azok vendégek, beszélgetőpartnerek vagy interjúalanyok. Mosolya feltétlen és osztatlan figyelmet, felkészültséget, tudást sugall. És reméljük, ez még hosszú évekig velünk marad.

NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNUNK!