Főkép

Az ötletes borítón nem csupán egy felhőkarcolókkal ékesített nagyváros látképét találjuk, hanem a szerző nevének középső betűjéből egy figyelő tekintet néz ránk. Hoppá, ez mi lehet? Eltávolítva a csomagolást egy idősödő, nagydarab ember alakja bukkan fel, akiről rögtön az elején kiderül, hogy a világ Charlie Croker néven ismeri.

Ez eddig nem is annyira érdekes hír, hiszen mi, itt, Magyarországon ülve nem tudhatjuk, ki is ő tulajdonképpen. Nem szerepel egyetlen magyar szappanoperában, nem emeltek ellene vádat semmilyen gazság miatt, tehát nem szerepel a híradóban, de még csak egy valamire való televíziós műsort sem vezet.

Pedig nem kisebb személyiség ő (legalábbis a regényben), mint a háromnegyed részben feketék, negyed részben fehérek lakta Atlanta (Georgia állam fővárosa) egyik legsikeresebb ingatlan-befektetője, aki éppen nyakig ül az adósságban, a bank pedig, amelyiktől kölcsönt vett fel, egyre türelmetlenebb. Már csak a csoda segíthet rajta, ellenkező esetben elveszti repülőgépeit, luxuskocsijait, házait és birtokát.

Persze, még mielőtt valaki megijedne, hogy egy ilyen hosszú könyv csupán egyetlen emberről szól, megjegyzem, menet közben a legkülönfélébb szereplők hozakodnak elő saját történetükkel. Akad közöttük hűtőházi dolgozó, léha milliomos, negyvenen túli elvált asszony, fekete focista, politikusok, és még a jó ég tudja, ki mindenki. Ez a szereplőtobzódás persze okoz némi káoszt az olvasásban, de azért a végére minden a helyére kerül.

Érezhető a regényen, hogy a szerző tíz évig gyűjtötte hozzá az anyagot. A különböző társadalmi rétegek – szegények és gazdagok, fehérek és feketék – teljesen hitelesen bukkannak fel az oldalakon. Mindenki sajátos módon beszéli az angolt, ennek magyarításáért minden elismerésem a fordítóé.


Összetettsége ellenére hangulatos, fordulatos és olvasmányos nagyregény, amely mindenképpen pozitív üzenetet hordoz.