FőképVilág életemben fenntartással fogadtam Boris Vallejo képeit. Amikor ugyanis egy-egy alkotását néztem, mindig az volt az érzésem, hogy valahogy túlzottan törekszik a tökéletességre, olykor akár az anatómia rovására is. Emberalakjai túlságosan is tökéletesek (vagy legalábbis majdnem azok): a férfiak mind magasak és izmosak, erejük és önbizalmuk szinte már hivalkodóan árad a képekről; a nők mind magasak, karcsúan, a megfelelő helyeken kellően teltek, és általában nem túl sok ruha fedi a testüket. Bár az utóbbi években is fel-felbukkantak ezek az érzések, most már számos információval rendelkezem magáról a művészről, így más szemmel nézem a képeit is.

Tudom például, hogy a számára tökéletes nem azt jelenti, hogy valami az általános mércék szerint tökéletes, hanem, hogy szerinte, az ő elképzelései vagy látásmódja szerint az. Hogy nem csak másolja az életet, hanem sokszor szándékosan feltűnővé akarja tenni. És ilyenkor kap szerepet a képzelőerő, hiszen ez adja meg a fantázia-művészet alapkoncepcióját. Bár természetesen az sem mindegy, hogy a kép megrendelésre készül, vagy a művész saját örömére festi. Illusztráció lesz csupán, esetleg könyvborító vagy plakát. Mindezek azonban mit sem számítanak, ha a művész nem tanul meg látni. Ha nem képes a háromdimenziós látványt leképezni kétdimenzióssá, ha nem tudja, hogyan viszonyulnak és aránylanak a terek a tömeghez, vagy a test részei egymáshoz és a környezetükhöz. És akkor még nem is beszéltünk a mélység illúziójának megteremtéséről, a bőr megfelelő tónusairól, illetve a háttérszínek és határoló vonalak örvénylő orgiájáról. Hiszen maga a festészet, mint művészet nem más, mint tökéletes illúzióteremtés.

Sokáig vitatott volt, hogy Boris fotók alapján fest-e, vagy sem. Nos, saját bevallása szerint nem csupán ő, hanem az illusztrátorok kilencven százaléka ezt a módszert alkalmazza. Lehet vitatkozni azon, hogy ez csalás-e vagy sem, de úgy érzem, nincs értelme meddő vitát folytatni. A kötetben található festmények némelyike mellett megtalálható egy vagy több polariod felvétel és vázlat is a modellről. Ezek mindegyike ékes bizonyítéka annak, hogy Vallejo mennyire ért ahhoz, amit csinál. Mivel az album először a nyolcvanas években jelent meg, a képek a ’70-es és ’80-as évek terméséből lettek összeválogatásra. Az újabb képek ismeretében kicsit érezhető rajtuk az időközben eltelt egy két évtized, de úgy vélem, ez cseppet sem ront élvezeti értékükön. Mint ahogy a csodálatos kivitelű és meglehetősen informatív album értékét sem csökkenti. Sőt.