Főkép

A kor embere időtöltésből olvas; de a bölcsebbjei nem el-, hanem megtöltik az időt olvasással. Remélem az utóbbiak kezébe eljut ez a könyv. – írja a szerző könyvének első fejezetében. A gondolat csodálatos, és a későbbi komoly, odafigyelést és elmélyülést igénylő gondolatok burkolt előrejelzésként is értelmezhető. Hiszen gondoljunk csak bele: ha felkészültek vagyunk, a gondolatok befogadása, álljanak bármennyire közel hozzánk, vagy távolt tőlünk, sokkal könnyebb, és ebből adódóan eredményesebb is.

Olyan furcsa, hogy egy angol újságíró, aki, ha a belénk idegződött klisék szerint gondolkodunk, hűvös eleganciával, messze menőkig racionálisan gondolkodva göngyölíti fel a cikkében megírandó események szálait, hogy egy teljesen logikusan felépített írást tegyen le a szerkesztő asztalára, ennyire otthonosan mozog a misztériumok varázslatos világában. Nem azért, mintha neki tilos lenne, egyszerűen csak nagyon távolinak érzem egymástól az angol és a távol-keleti kultúrát, a valljuk be, olykor felszínes újságírást és a komoly elmélyülést igénylő meditációt.

Brunton szavait olvasni olyan, mintha a legjobb barátommal beszélgetnék. Gondolatai befészkelik magukat az én gondolataim közé, érzései befolyásolják az én érzéseimet. Segítségével képes vagyok hinni önmagamban, el tudom képzelni, hogy én is megosszam másokkal mindazt, amit ő megosztott velem.

Aztán amikor leteszem a könyvet, átlépek a valós világba vezető ajtón, és rájövök: szókincsem kevés ahhoz, hogy elmondjam mindazt, amit átéltem. Csak annyi telik tőlem, hogy felhívjam az érdeklődők figyelmét erre a könyve, ami végigvezetheti őket a titkos ösvényen, amelynek végén megérkezhetnek saját énjük, más néven lelkük birodalmába. Az úton egyedül is végigmehetnénk, de egy vezető biztonságos közelsége az élményt szinte már spirituális szintre emeli – ezt pedig tényleg kár lenne kihagyni.