Főkép

A főszereplők, akik tulajdonképpen egyek velünk, olvasóval, csodás utazás részesei. Repülőgépük fedélzetén Los Angeles felett repülve egy villanás után elveszítik a kapcsolatot az irányítótoronnyal. Eltűnik alóluk az Angyalok Városa, helyette viszont megjelenik egy fura színekben pompázó óceán, ami óriási ajándékot rejt számukra: tetszőleges pontokon leszállva egy-egy másik énjük világába csöppennek – kívülállóként. Micsoda remek alkalom arra, hogy megfigyeljék elmúlt vagy elkövetkező lehetőségeiket, tanuljanak, fejlődjenek, és rádöbbenjenek, minden rajtuk és döntéseiken múlik.

Az egyik párhuzamos világban például a fiatal Leslie és Richard egymásra ügyet sem vetve halad el egymás mellett egy szállodában, de két tapasztalt szellem-énjük idő előtt összeboronálja őket. A kép elmosódik, és máris egy másik párhuzamos világban vagyunk, ahol egy kicsiny szobában egy fiatal lány zongorázik zaklatottan, gyönyörűen, kétségbeesve, de boldogan. A fiatal Leslie az, és hogy miért illenek rá a jelzők? Kiderül. De ő is csak egy lehetséges változata az egyetlen és rengeteg Leslie Parrishnek.

Sok embert, pontosabban csak egyetlenegyet ismerhetünk meg a könyvből. A szerző döbbenetes módon világít rá olyan dolgokra, amelyek talán már a mi fejünkben is megfordultak, ám kiteljesedésükhöz kevés volt az az idő, amit rászántunk. És hogy ezeken felül mi benne a legjobb? Egyszerre olvasmányos és mély értelmű, elbizonytalanító és megvilágosító, szívszorító és felemelő. Külön ajánlom azoknak a barátaimnak és ismerőseimnek, akik nem hisznek abban, hogy létezik valahol a világon a nekik „rendelt” TÁRS. Ha nekem nem hisznek, talán egy nálam okosabb ember szavai eljutnak a lelkük legmélyére.