Főkép

Ismét eltelt év – mi pedig ismét visszaemlékezünk. Én például két oknál fogva is nagyon szeretem összeállítani az ilyen év végi toplistákat: egyrészt miközben végigolvasom a szerkesztőség tagjainak „legmaradandóbb” élményeit, újfent ráébredek, hogy mennyire különbözőek is vagyunk, mennyire eltérő a véleményünk, mennyire máshogy szemléljük a világot – és hogy mennyire csodálatos is ez a különbözőség. Másrészt viszont nagyon szeretek válogatni is: ilyenkor végignézem a 2015-ben olvasott könyveim sorát, s bizony muszáj meg-megállni egy-egy címnél, és kicsit elgondolkodni, mennyire jó is volt olvasni, mennyire szerettem is belemerülni a világába. Jó újra átélni ezeket az élményeket, s bár a választás mindig nehéz, ezúttal is arra kértük a szerkesztőséget, hogy válasszák ki, melyik az a könyv, ami valamilyen indoknál fogva a „legmaradandóbb élményt” nyújtotta.

 

Természetesen most sem azt kerestük, amit mindenféle indokoknál fogva a legjobbnak hívhatunk, hanem amelyik igazán megfogott minket, amelyiknél úgy érezzük, hogy még sokáig fogunk rá emlékezni. Az „eredményt” látva hirtelen nem is tudom, hogy mit emeljek ki, annyira sokszínű a lista. A kortárs fantasztikus irodalom legérdekesebb könyveitől kezdve izgalmas gyerekkönyvön át még egy igazán különleges kialakítású regény is felkerült a listánkra. Talán nem túlzás azt állítani, hogy jó év van mögöttünk – de persze ki tudja, talán 2016 még jobb lesz. Hátha legalább az olvasásra több időt tudunk szakítani.

 

Baranyi Katalin

 

J. D. Salinger: Három korai történet

(Helikon)

Fordította: Bart István

 

Idén teljesen egyértelmű volt számomra, hogy a sok könyv közül melyik is nyeri el a 2015 legmaradandóbb olvasmányélménye címet. Választásom a Helikon Zsebkönyvek sorozatában megjelent kis könyvecskére, Salinger Három korai történetére esett, amelyről már nyári megjelenésekor úgy gondoltam, hogy egyike az év legnagyszerűbb könyves meglepetéseinek. A megdöbbentően vékonyka kötetben három rövid, kiválóan megírt novellát olvashatunk látszatról, valóságról, kapcsolatokról és kommunikációképtelenségről. Legjobban talán a harmadik tetszett, amely kifejezetten torokszorító, mivel egyszerre szól háborúról, gyászról és makacs élni akarásról, s mindezt tizenhárom kis oldalon. Mindhárom írás a Zabhegyező szerzőjének korai, a negyvenes években írt elbeszélése, amely most jelent meg először kötetben. Kiválóan alkalmas Salinger újabb újra-felfedezésére: nekem annyira tetszett, hogy már mindenkit megajándékoztam vele, akit csak mertem...

 

 

 

Ferencz Anita

 

J.J. Abrams – Doug Dorst: S.

(Geopen)

Fordította: M. Bíró Júlia

 

Lehet, hogy az is befolyásol, hogy ez a legutóbbi könyvélményem, de J. J. Abrams és Doug Dorst könyve, az S. szerintem mindenkiben mély nyomokat tud hagyni. Már maga a formátuma is teljesen egyedi, külön élmény kézbe venni és felfedezni, mennyire kidolgozott minden apró kis részlete. A mellékletek, a könyvbe való jegyzetelések egy olyan egyedi hangulatot adnak neki, amely csak kevés könyvnek a sajátja. És az alaptörténet is kellően erős és szuggesztív, teljesen magába szippant, amíg olvasod.

 

 

 

 

 

 

Galgóczi Móni

 

Jo Nesbø: Vér a havon

(Animus)

Fordította: Petrikovics Edit

 

Nincs benne semmi, aminek nem kéne ott lennie, és nem hiányzik belőle semmi, ami nincs benne. Rövid, tömör, és éppen ezzel vág gyomorszájon úgy istenesen. Mert ezt teszi. Legalábbis velem ezt tette. És nem elsősorban azzal, amiről, hanem azzal, ahogy szól. Illetve amik eszembe jutottak olvasás közben. Például Rómeó és Júlia gyönyörűen tragikus szerelmi története. Meg a Sin City film noir-szerű, komor, rideg, fekete-fehér képi világa. Sőt, még Georges Simenon lélektani-filozofikus hangulatú regényei is. Aztán ott a zaklatott narráció, ami hol megdöbbentően tárgyilagos és szenvtelen, máskor viszont tele van szenvedéllyel. Amikor kell, rövid, pergő, nem ritkán egyszavas mondatok jönnek szembe, mintha egy sorozatlövésre alkalmas fegyver köpné magából őket, máskor, amikor a helyzet úgy kívánja, hosszabb, többszörösen összetett mondatok hömpölyögnek a lapokon, akár a sebek nyomán kibuggyanó, majd elfolyó vér…

 

 

 

 

Galgóczi Tamás

 

Lakatos István: A majdnem halálos halálsugár

(Kolibri)

 

Tavaly nem volt sok időm olvasni – ez meg is látszik az olvasási listámon – így nem is olyan nehéz eldöntenem, mi tetszett a legjobban. Ezért a címért több regény küzdött, de mindent figyelembe véve, s nem utolsó sorban felidézve az emlékeket, Lakatos István könyvére esett a választásom. Nemcsak azért, mert szellemes, jók az illusztrációk és a sztori is rendben volt, hanem mert újat, eredetit nyújtott számomra az ifjúsági művek terén.

 

 

 

 

 

Gere Ágnes

 

Jaume Cabré: Én vétkem

(Libri)

Fordította: Tomcsányi Zsuzsanna

 

Talán nem ez volt az év legjobb könyve nálam, de az élmény mindenképpen a legmaradandóbb. Már a borító látványa erős impulzusokat váltott ki belőlem (hát most komolyan, csak rá kell nézni; nyilvánvaló, hogy nem akad könyvmoly, akit nem vesz le a lábáról). A regénymonstrumban az Alzheimer-kóros, egyébiránt zseni Adria Ardevol, valamint a család tulajdonában levő Storioni-hegedű történetét ismerhetjük meg, nem másnak, mint a főhősnek a visszaemlékezéseiből. A regény egyik érdekességét az adja, hogy Cabré remekül érzékelteti Adria betegségét, visszaemlékezése szakadozó, itt-ott más-más szemszögből íródott. Komoly odafigyelést igényel időnként kitotózni, hogy kiről szól az a rész éppen. Nagyon élveztem végig ezt a kis „játékot”.

 

Hegyi Zoltán Imre

 

Szabó T. Anna Kyoko: Senki madara

(Magvető)

 

Ez a könyv kivételes. Minden értelemben: kivételes szigorral és önuralommal nevelt élethelyzet ura Táltos, aktív akaratában eleven felelősség. Kivételes lénye kivételes szerelmet szül, érzékeny lelkek álmát, sokba kerülő, fájódó álmot. Kivételesen tiszta ez a sors, ez az álom, ez a földre szállás és elrugaszkodás… én nem szoktam szeretni, ami ennyire kivétel, ami ennyire nem vonatkozik a húsba szédült mindenkire: ránk – de ezt a könyvet, a Senki madarát nem tudom nem szeretni. És nem csak azért, mert kivételesen szép is. Hanem mert kivételesen hiteles. Régen is tudtam, most is, a szerelem hordozott ellentmondását a testi éh és minden egyéb egymásra hangolódásunk közt csak ekkora szigor képes harmóniává oldani. Nem Táltos, nem a Senki madara, nem Szabó T. Anna Kyoko (gyönyörű joggal viselt ajándék név!) tehet róla, ha én erre a szigorra soha nem voltam képes. Mert nem tudok, de szeretnék ennyire kivételessé válni – mutatja, mennyire irigylem az elragadtatás alatt is az írójától ezt a gyönyörű, méltó módon elénk tárt, kivételes harmóniában zengő és kinéző mesét! Ez a könyv költészet. Csak rágondolok és a hunyt pillák alatt verdesni kezd egy egész égboltnyi szárny.

 

 

Kovács Tímea

 

Peter Buwalda: Bonita Avenue

(Scolar)

Fordította: Zákányi Viktor

 

Elég ritkán fordul elő, hogy rémálmaim legyenek egy könyvtől, márpedig a Bonita Avenue nem hagyott jóízűen aludni. Nyugtalanító, zavarba ejtő, ezer szinten töredezett trip ez, aminek munka kibogozni a végét – pláne ha rendre azon kapjuk magunkat, hogy minden törekvésünk dacára csak tovább csomózzuk a szálakat. Kíméletlensége rokon Jonathan Franzenével – egyenesen beletolja az orrunkat elszúrt életeink megannyi szőnyeg alá söpört kínos részletébe, bárminemű finomkodás és könyörület nélkül. Hosszú hetekig nem hagyott nyugodni, és utána bármit olvastam, semmi nem volt elég jó. Durván kikészítő könyvélmény – hogy a mazochizmusomat vagy a regény erényeit jelzi-e hogy az ünnepek alatt megfordult a fejemben, hogy újra kéne olvasni, annak eldöntését az olvasóra bízom...

 

 

Kökény Pali

 

Paul Auster: Leviatán

(Európa)

Fordította: Szász Imre

 

Elkeserítően kevés új könyvet olvastam idén, sőt, mintha azt venném észre magamon, hogy ahogy öregszem, egyre inkább ugyanazokat a könyveket olvasom az újabbak helyett. Ez mondjuk Auster esetében pont nem gond, mert ő meg nagyjából mindig ugyanazt a könyvet írja meg. Természetesen ez így, ebben a formában nem teljesen igaz, de bizonyos toposzok és a kissé misztikus, mégis bántóan ismerős légkör mindig jelen van. A két író, Peter Aaron (a monogram, ugye, ismerős?) és Benjamin Sachs életét és barátságát elmesélő regény az olyan állandó austeri témákon kívül, mint a véletlen sorsformáló ereje, a vélt vagy valós életküldetés beteljesítése és az igazság végletekig szubjektív volta, megjelenik a nagy amerikai mítosz is, és kapunk egy, az államszörnnyel szembe menő Hobbes-i hőst is, aki természetesen végül (vagyis már rögtön a könyv első bekezdésében), elbukik. Az a jó Austerben, hogy lehet, okoskodva, elemezve is olvasni, de mindenféle háttértudás nélkül is, mert ez a befordult, álom és valóság peremén egyensúlyozó világ egyszerűen beszippant. Egy olyan helyre, ahol nem feltétlen jó lenni: mint, mondjuk, egy tükrökkel teli szobában, ahol az ember csak magát látja, és azt, amit magával visz oda.

 

 

Németh Beatrix

 

Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!

(Geopen)

Fordította: Pordán Ferenc

 

2015-ben nem sok könyvre jutott időm, így nem nehéz kiválasztani a legmaradandóbbat. Igazi klasszikus, nem is értem, miért vártam vele ennyit. A történet magával ragadó, lebilincselő és egyszerűen szívbemarkoló. Az öregedő ügyvéd és két, mindenre kapható gyereke olyan morális kérdéseket boncolgatott, amik megválaszolása még manapság sem feltétlen egyszerű. Görbe tükör volt ez akkor, amikor íródott, és nem más most sem, amikor már a sokadik kiadását éli meg. A végére érve mérhetetlen döbbenettel vettem tudomásul, hogy az élet megy tovább. A visszhangja valószínűleg örökre velem marad. 

 

 

Rozsonits Judit

 

Chris Colfer: A kívánságvarázslat

(Könyvmolyképző)

Fordította: Benedek Dorottya

 

Mindig kínszenvedés egyetlent kiválasztani, mert szerencsére több maradandó könyvélmény is akad egy-egy év során. 2015-ben számomra Chris Colfer A mesék földjén c. mesesorozatának első darabja, A kívánságvarázslat vitte el a prímet. Angolul már jön az ötödik rész, magyarul az elsőnél tartunk, a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából.

7-10 éves korosztályt céloz, én 41 múltam, és nem tudtam letenni, éjszaka olvastam.

A valóság és a mese tökéletes, a XXI. századnak is teljesen megfelelő elegye. Talán a legismertebb klasszikus mesék főszereplői között vándorútra kel a mesék földjén az ikerpár, Alex és Conner, hogy visszajussanak az édesanyjukhoz, az emberek világába. Senki nem az, akinek a gyerekek a mesékből megismerték, illetve van olyan mesehős, aki nem az, akinek látszik. Meglepetésekkel, fordulatokkal, csodákkal teli olvasmány, minden olyan ember számára, aki még nem felejtette el a gyerekkorát. Öt pontból minimum tíz, ha pontoznom kellene. Alig várom, hogy olvassam a folytatásokat.

 

Szabó Dominik

 

Lev Grossman: A varázslók

(Agave)

Fordította: dr. Sámi László

 

„Hogy én mióta várok egy ilyen fantasy-re!” – kiáltottam fel olvasás után, és azóta sem tudok mást mondani. Grossman művének egyszerűen meg kellett születnie ahhoz, hogy a műfaj elérjen a XXI. századba – kilábalni a naiv, varázslatos-kalandos történetek idilljéből, az eszképizmus uralkodásából. Felnőni, ha úgy tetszik. Felismerni, elhinni, beismerni azt, hogy a világ szar hely. Néha persze boldog és örömteli és vidám és csodálatos, néha azonban bekucorodnál a sarokba, és napestig bőgnél, mert eleged van mindenből. A varázslók nem egy könnyed „felnőttek Harry Pottere”, hanem az élet tűéles, fájdalmas, és elkerülhetetlen regénye, fantasy köntösben. És amit a legjobban szerettem benne: minden depresszív, minden zavarba ejtő vonása ellenére azóta is elképesztően lelkes vagyok vele kapcsolatban – felvillanyoz, hogy végre megszületett ez a regény (és végre magyarul is olvashatjuk!). Mondanám, hogy imádtam minden sorát, de ez sokkal komplexebb élmény számomra: egyszerre imádtam és utáltam.

 

 

Takács Gábor

 

Jacek Dukaj: Más dalok

(Typotex)

Fordította: Mihályi Zsuzsa

 

Ettől a könyvtől kicsavarodott az agyam és minden szabad neuronomat arra használta, hogy megértse ezt a különös világot, amit ez a – most már minden kétség nélkül kimondhatom – zseni megalkotott. Nem fogok nekiállni magyarázni a világot és az alaphelyzetet, az ajánlómban sem nagyon tettem, mert ezzel csak elrontanám az élményt. Igen, készülj fel, ez egy nagyon különös regény, talán a legfurcsább fantasy, amit életedben a kezedbe fogtál – Miéville Perdidója mérhető csak hozzá –, de bőven meghálálja minden oldalt, amit elolvastál belőle. Higgyétek el, nem hiába ajánlgatom mindenhol ezt a könyvet. Olyan szintű irodalom ez, amit nem érdemes máshoz hasonlítani, viszont mindenképpen el kell olvasni. Ide nekem Dukaj teljes életművét, de most azonnal!

 

 

 

 

Uzseka Norbert

 

Brooke Davis: Az elveszett és meglett dolgok könyve

(Libri)

Fordította: Mesterházi Mónika

 

2015 nekem ugyan jó volt könyvek terén, még a min. másfél évtizede rám váró A próféta (Kahlil Gibran műve) is elolvastatott végre, és csoda volt, de élményként mindenképp ennek a kedves ausztrál írónőnek a könyve a legemlékezetesebb, már csak a vele készült két interjúm miatt is. Maga a regény öregedésről és halálról szól, annyi őszinteséggel, derűvel és megértéssel (s ugyanakkor nulla pátosszal és kendőzéssel), amennyit „papíron” csak a gyerekek és öregek engedhetnek meg maguknak, de valószínűleg sokkal jobb lenne a világ, ha a felnőttek is megpróbálkoznának vele.

 

 

 

 

 

Vörös Eszter

 

Peter F. Hamilton: Pandóra csillaga

(Delta Vision)

Fordította: Vitális Szabolcs

 

Ritkán jutok olyan könyvhöz, ami ennyire eltalálja az ízlésemet, ami annyira pontosan szerkesztett és felépített, hogy minden a helyén van, semmi sem sok vagy kevés, hanem egyszerűen pont úgy jó, ahogy van. Tekintve, hogy milyen gigantikus univerzumot átfogó, nem éppen rövidke regényről van szó, ez még hatványozottabban növeli a könyv iránt érzett csodálatomat. Mai napig nem értem, hogyan volt erre képes Hamilton, de engem mindképp levett a lábamról.