Főkép

A nyár a pihenés ideje. Melegen süt a nap, és az ember legszívesebben kimenne egy csendes, árnyékos helyre, hogy valami hideg italt szürcsölgetve élvezhesse a természet virulását – aztán persze néha már túlságosan is meleg van, s inkább a légkondival felszerelt, vagy legalábbis kellemesen hűvös szobában tartózkodunk szívesen (a hideg ital azért állandó). Nyáron valahogy mindent könnyedebben veszünk, legszívesebben nem csinálnánk semmit egész nap, még attól sem riadunk vissza, hogy rövid szabadságunkat vízparti fekvéssel töltsük. Azonban akár a Bahamákon, akár a Balaton partján, akár csak az otthoni kényelmes kanapén vészeljük át a nyári kánikulát, biztos vagyok abban, hogy a könyv nem maradhat el a kezünk ügyéből.

 

Persze nyáron a kiadók is szabadságra vonulnak, s a könyvheti dömping végeztével nem ontanak ránk olyan nagy mennyiségben újabb és újabb könyveket, inkább csak készülnek az őszre és a téli hajrára. Nekünk pedig végre lehetőségünk van arra, hogy olyan köteteket is elővegyünk, amelyekre évközben korábban nem volt időnk. Arra kértük tehát az ekultura.hu szerkesztőségének tagjait, hogy írják meg, melyik könyvet találták a legemlékezetesebbnek a nyárról. Ki hideg hegyek, ki pedig sárkányok között érezte igazán otthon magát, hiszen mindegy, hogy egy habkönnyű romantikust vagy egy komoly krimit veszünk a kézbe, a lényeg, hogy minél jobban szórakozzunk rajta – ennek megfelelően elég színes társaság „gyűlt össze”.

 

Aschenbrenner Eti

 

George R. R. Martin: Trónok harca

(Alexandra Kiadó)

 

Nekem az idei nyár a Trónok harcának felfedezését jelentette, mind filmben, mind könyvben. Egyelőre még én is értetlenül állok előtte: a fantasy annyira nem az én műfajom, hogy előbb vártak volna tőlem az ismerőseim egy elektrotechnikai kötetről ajánlót, mint Westeros kvázi-középkori világáról való áradozást. Mégis, egész egyszerűen elvarázsolt, és csak nagyon nagy erőfeszítések árán voltam képes mást olvasni – de jelentem, már befejeztem az ötödik kötetet is, visszatértem a jelenbe. Csak fél szemmel közben azt figyelem, hogy mikor jelenik már meg a következő kötet... 

 

Baranyi Katalin

 

Rebecca Shaw: Az új lelkész

(Ulpius-ház Könyvkiadó)

 

Az Ulpius számos detektívregény-sorozatot indított útjára az év folyamán: az angol írónő Turnham Malpasról mesélt története is egy sorozat kezdő kötete. Számomra azonban különösen kedvesnek bizonyult, három okból. Az első, hogy bár – látva a virítóan pinkszínű borítót – mindjárt a megjelenéskor eldöntöttem, nekem ez a romantikus izé nem kell; elutazva a nyaralásomra mégiscsak megtalált a könyv: beleolvastam, beleszerettem, s végül ezt a regényt hoztam haza szuvenírként. A második ok, amiért meggyőzött a kötet, a jó kis történet. Az új lelkész ajánlószövege szerint krimi, és tényleg, két bűnügy is van benne, s mindkettő tisztességes megoldást nyer a regény végére, de van benne szerelmi történet is, jónéhány titok, sőt, állatos szál is. A csavaros, kedélyes és váratlan fordulatokban bővelkedő könyvet egyszerűen képtelenség volt félbehagyni: egy ültömben olvastam el. A harmadik indok pedig, amiért erősen ajánlom mindenkinek, hogy ez a könnyed könyvecske olyasféle témákat is érint, amúgy leheletfinoman, mint az időskori szerelem lehetősége, az előre nem tervezett házasságtörés vagy a meddőség: szórakoztató ugyan, de valamiféle bölcsesség is van benne. Nagyon meg lehet szeretni.

 

Benkő Marianna

 

Naomi Novik: Őfelsége sárkánya

(Agave Könyvek)

 

Egyrészt, mert valóban a strandon olvastam, Siófokon; másrészt, mert könnyed, de azért finoman pedzeget komolyabb témákat is, van benne egy, de inkább két nem mindennapi és szimpatikus főhős, akik közül az egyik egy sárkány! De ezen túlmenően vicces, megható, szórakoztató, és a tengeren is játszódik, noha odáig még nem jutottam el.

 

Ferencz Anita

 

Emylia Hall: Nyarak könyve

(Park Könyvkiadó)

 

Ritka madár volt ezen a nyáron az igazi kánikulai meleg, de amikor Emylia Halltól belekezdtem a Nyarak könyvébe, az pont egy meleg napon történt. Feküdtem a napágyon, szigorúan árnyékban persze, és így nagyon élvezetes volt Elizabeth magyarországi nyarairól olvasni, miközben én magam is a szabadságomat töltöttem. Bár nem egy tökéletes regényről van szó, de ha az idei nyaramat kell felidéznem, ennek az olvasása hagyott bennem a legmélyebb emlékeket. Hiába no, a nyaralás alatt olvasott művek mindig különlegessé válnak.

 

 

 

 

Galgóczi Móni

 

Charles Martin: Hegyek között

(General Press Kiadó)

 

Lehet, hogy vannak csúsztatások a történetben, az is lehet, hogy számos dolog nem úgy hiteles, ahogy le van írva, nem tudom, mert nem értek hozzá, de azt tudom, hogy olvasás közben én minden szót elhittem, együtt rettegtem a szereplőkkel a hóviharban, nekem is fájt, ami nekik, én is éheztem és szomjaztam, engem is rázott a hideg, amikor őket, legyen ennek oka akár a láz, akár a hideg, olykor én is úgy éreztem, nem bírom tovább, és én talán még nálunk is előbb feladtam – ha Charles Martin így akarta volna. Számomra ebben rejlik egy író nagysága. Hogy meg tud vezetni, hogy el tud velem hitetni dolgokat, amiket ép ésszel képtelen lennék elfogadni, amik miatt akár még ki is nevetném, ha úgy hozná a helyzet. De nem ebben az esetben. Itt nincs helye a kétkedésnek, nincs helye a hisztinek, itt helyzet van, amit meg kell oldani, vagy esetleg fel is adhatjuk, de az valahogy nem opció. Ha Ben és Ashley nem adják fel, akkor nekünk sem szabad.

 

Galgóczi Tamás

 

Steven Erikson: Harangszó a kopókért

(Alexandra Kiadó)

 

Legalább egyhetes nyaralásra való olvasnivaló – egyszerűen olyan terjedelmes, és olyan súlya van, amit nem érdemes naponta oda-vissza cipelni a munkahelyre vagy iskolába. Ellenben ideális társ az árnyékban heverészésre, és alaposan megmozgatja a fantáziát. Erikson már régen túljutott az első részekre jellemző olvasóbosszantáson, és gyakorlatilag egy semmire sem hasonlító világot álmodott papírra, ami a mai napig elvarázsol. Rengeteg értelmes humanoid faj képviselői, istenek, hősök, fura mágiák sorjáznak a lapokon, szereplőből legalább annyi van, ha nem több, mint George R. R. Martin sorozatában. És még mindig nem tudni, mi lesz a sorozat vége – még most is beleborzongok az élménybe, amit a nyolcadik kötet okozott.

 

H. Hanuta Éva

 

Natsuo Kirino: Joshiniki – A halál Istennője

(Kelly Kiadó)

 

Mindössze háromszáz forintért árulták az újságos standon – így bár mitológiai témaválasztása megragadott, mégis szöget ütött a fejembe, hogy olcsósága feltételezhetően összefüggésben van a tartalom silányságával. Talán a borító grafikája győzött meg végül arról, hogy mégis megvegyem, és egy pillanatig sem bántam meg, azóta is kedves olvasmányélményként tartom számon. Natsuo Kirino igen népszerű írónő, kötete az egyik legrangosabb japán irodalmi díjat is elnyerte, hazánkban viszont kiszorult a vasútállomások és a strandok hírlapárusainak pultjára. Nem tudni, mi okozhatta ezt a lefelé ívelő karriert, hiszen a könyv lendületes, izgalmas, a téma komolyságát tekintve meglepően olvasmányos és közérthető.

A történet Umihebi archaikus szigetére visz minket ahol egy testvérpár: Kamikuu és Namima végzetének beteljesülését kísérhetjük végig. Az egyikük sorsa a tisztelet, a jólét, a másikuké a szenvedés és a halál. Namima belép a pusztulás birodalmába, találkozik Inazami istennővel, az első nővel, a halál úrnőjével, és az elhagyatottságban megélt sorsközösségük különös barátságot eredményez. Az elbeszélés végigvezet minket a japán teremtéstörténet szövevényes viszonyrendszerein, Izanaki-szama és Izanami-szama vérfertőző szerelméből megszületnek a japán szigetek, szenvedélyük és a féltékenységük következtében ezrek pusztulnak el, és számtalan kaland után Kamikuu és Namima küldetése is testet ölt.

A könyvet rekordidő alatt olvastam ki, minden oldalán történik valami fontos. Nem tulajdonítok neki komoly irodalmi értéket, egyszerűen csak olyan jónak tartom, amit érdemes egyszer elolvasni. Ráadásul, aki érdeklődik a Japán kultúra iránt, de nem boldogult eddig az ősi történetekkel, azoknak kiváló kezdést jelenthet a Johiniki.

 

Kovács Tímea

 

Camilla Grebe – Åsa Träff: A terapeuta

(Animus Kiadó)

 

Van abban valami szolidan vicces, hogy egy havas-jeges északi tájon játszódó skandináv krimit választok a „nyár strandkönyvének”, de hát mit tagadjam: utálom a nyarat. Ezzel az érzéssel nem csupán a szerkesztőség körében számítok csodabogárnak, hanem nagyjából-egészében bármilyen környezetben, ám ettől még így van. Mivel az egészségesen elviselhető hőmérséklet számomra mindenképpen húsz fok alatt van, azokban a különösen száraz-forró júniusi hetekben (melyekben amúgy ki is merült az idei nyár, de hát erről igazán nem én tehetek) üdítő volt a téli svéd tájról olvasni – legszívesebben azonnal fejest ugrottam volna a könyv lapjaiba, hogy némiképp lehűljek. Hogy A terapeuta mindemellett remek krimi egy fifikás gyilkosról, aki egy saját traumája terhe alatt lassacskán összeroppanó pszichológusra vadászik; valamint ijesztő(en pontos) látlelet egy pszichés defektusokkal jócskán terhelt társadalomról, melynek legtöbb tagjára ráférne egy rövidebb-hosszabb terápia, szinte mellékes. Na jó, nem – de a legmaradandóbb élményem a könyvről akkor is a Siri Bergman üvegfalú házát körülvevő hóborította erdő és a jeges északi tengerpart varázsa.

 

Kökény Pali

 

F. Scott Fitzgerald: Az éj szelíd trónján

(Európa Könyvkiadó)

 

Bár ez nem az a klasszikus értelemben vett strandkönyv, de mivel gyakran érzem, hogy már így is óriási lemaradásban vagyok a klasszikusokkal, viszonylag ritkán nyúlok szimplán szórakoztató irodalomhoz, ha akad olyan várólistás könyv is, amiről úgy gondolom, hogy sokat jelenthet majd a későbbi életem során. Fitzgerald utolsó regényével minden tekintetben telibe találtam. Mivel a nagy része a dél-francia tengerparton játszódik, így még az évszakhoz illő hangulatot is adott volt, de ezen kívül is számtalan kapcsolódási pontot találtam a történetben. Máig velem vannak azok a csillagfényes éjszakák és édeskék meleg szellőt hozó délutánok, amiken megismertem Dick Divert és az ő Nicole-lal való kapcsolatát, ami inkább szimbiózis, mint valódi szerelem, és amiben az egyik fél eleve pusztulásra van ítélve. Diver maga már rég nem az a csillogó szemű idealista, mint Jay Gatsby volt, és nem is olyan „tiszta”, viszont sokkal esendőbb és ez által hihetőbb karakter Gatsby-nél. Az idilli kezdés ellenére a tragédia szele mindvégig belengi a könyv lapjait, még úgy is, hogy A nagy Gatsby-ben lévő katarzishoz hasonló csúcspont itt tulajdonképpen elmarad, és az idő közben kialakuló szerelmi négyszög tagjai közül a legrosszabbul jártaknak is csak csendes sorvadás a sorsuk, míg a többiek megerősödve térnek vissza a Fitzgerald által lefestett hamis csillogásba. Inkább a nyárutó regénye tehát ez, ami fájdalmas pasztellé lágyítja elődje harsány(abb) érzelmi színeit, és közben csodálatos költőiséggel mesél a férfi és nő közti kapcsolat tragédiáiról és a kezdettől fogva benne rejlő kudarcról.

 

Szabó Dominik

 

Brandon Hackett: Az időutazás napja

(Agave Könyvek)

 

Ha jól számolom, legalább négy könyvet olvastam a nyár folyamán különböző Balaton-parti árnyékos strandokon, ám ettől függetlenül a választásom mégis egy olyan kötetre esett, amit a hűvös szobában habzsoltam be. Az időutazás napját ugyanis legszívesebben egy ültő helyemben elolvastam volna, nem kicsit annak köszönhetően, hogy már az első oldalak döbbenetesen felpörgették a cselekményt (és az olvasó gondolkodását), ami aztán a későbbiekben sem lassult le. Hackett legújabb regényében van minden, ami egy populáris, kreatívan szórakoztató sci-fibe szükséges: izgalmas cselekmény, nagy rejtélyek, titokzatoskodó szereplők, na és persze a legérdekesebb időutazás-koncepció, amit valaha is olvastam. Néha őrült káosz, néha hangos nevetés, néha feszült izgalom: számomra ez volt a nyár olvasmánya.

 

Szilvási Krisztián

 

Michel Bussi: Emilie vagy Lyse-Rose?

(Sanoma Kiadó)

 

Én a nyár helyett a télben vacogtam Michel Bussi Airbus 5403-as repülőgépjáratának roncsai között az egyetlen túlélő csecsemővel a karomban, aki vagy Emilie vagy Lyse-Rose volt a kihűlés határán, a francia-svájci határon fekvő Terrible-hegy lejtőjén. Bár a szerző az elképesztően intenzív érzelmi azonosulást megkívánó regény elején úgy löki az olvasót a történetbe, hogy „most már mindent tudnak”, végéig bizonytalanságban tart bennünket a rejtély megoldását illetően. Az erkölcsileg kétes Crédule Grand-Duc maga után hagyott füzetlapjain keresztül követhetjük az eseményeket zseniális koncepciójú végigvezetéssel, ahol a sodró lendület a télben jégcsapokat olvaszt, illetve a nyári hőguta szülte izzadságcseppeket fagyaszt, hogy a befejezés csavarintása szívünket, lelkünket és értelmünket szögezze a könyv egészéhez. És valóban, a végére mindannyian tudni fogjuk az igazságot. Azt, hogy Emilie vagy Lyse-Rose? Vagy…?

 

Takács Gábor

 

Fejes Endre: Jó estét nyár, jó estét szerelem

(Ciceró Könyvstúdió)

 

A szüleimnél voltam júniusban egy hétvégén, amikor szétnéztem a könyvespolcukon. Ott, a sokféle könyv között akadt meg ezen a címen a szemem, és úgy gondoltam, most egy ilyen könnyed kis történetre van szükségem. Nos, nem azt kaptam, amire számítottam. Ez a könyv nem egy könnyed szerelmi történet, hanem egy nagyon különös tragédia története, ami sokat elárul arról, egyesek hogyan tekintenek a kapcsolatokra, és milyen is „szegény kis görögnek” lenni a sok szép lánnyal teli nyárban. Bátran ajánlom bárkinek, aki szeretne kicsit kikapcsolódni – én egy szuszra végigolvastam, ami nálam igen ritka –, de érdeklik a mélyebb, lassan felsejlő történetek. Most ősszel visszatekintve a könyvre, már másként gondolok rá, de talán azért, mert ezen a nyáron én is osztoztam Viktor életérzésében.

 

 

Turán Beatrix

 

Benedict Wells: Beck utolsó nyara

(Geopen Könyvkiadó)

 

Persze, ez a könyv igazi nyári olvasmány, hiszen már a címében is szerepel a „nyár” szó. És van is benne jó sok lazaság, gondtalanság, slendriánság, amit könnyű a nyárral azonosítani – hiszen nyáron minden megtörténhet, nyáron mindent lehet, következmények nélkül. Vagy legalábbis ezt hisszük.

Valami ilyesmit hisz a regény főszereplője is, aki egy szép nyáron mindent újragondol: szerelmet, munkát, régi vágyakat. Aztán mire vége a nyárnak, kiderül, hogy ezek az újragondolások talán mégsem örökkévalóak – ezen meg lehet gondolkodni most már, hogy ősz van.

 

Uzseka Norbert

 

Ian McDonald: Síkvándor

(Gabo Könyvkiadó)

 

A legkevésbé sem strandkönyv volt, épp ellenkezőleg: munka, első körös korrektúrázás, de nagyon élveztem, és olyan igazi nyári könyvnek éreztem: szórakoztatónak, szerethetőnek, letehetetlennek. Sci-fi kalandregény, melyben a 13 éves főhős ráébred, hogy vannak párhuzamos világok, s ezek egyikébe rabolták el a srác tudós apját, ő meg utánaered. Odaát, azon az alternatív Földön aztán találkozik néhány fura fazonnal, léghajóval repül, és annyi kaland, izgalom és veszély vár rá, hogy Jules Verne is megnyalná mind a tíz ujját. Mindemellé kapunk némi humort, némi tudományt, és a jól ismert, szeretett-rühellt érzést: „mikor jön már a folytatás…?!”

 

Windbrechtinger Rudolf

 

Ernest Cline: Ready Player One

(Agave Könyvek)

 

A nyár olvasmánya számomra egyértelműen a Ready Player One, Ernest Cline sci-fije, amit augusztus utolsó napjaiban olvastam. Szinte az egész nyáron komolyabb olvasási válsággal küzdöttem, egyszerűen napokig nem tudtam rávenni magam, hogy olvassak, ebben nagy szerepe lehet a közel egy hónapig olvasott Beszélnünk kell Kevinről című regénynek is. A nyár végén azonban szerencsére kézbe vettem a Ready Player One-t, ami olvasmányos, izgalmas, fantáziadús és végtelenül ötletes könyvnek bizonyult, telezsúfolva temérdek popkult utalással. Amellett, hogy leírhatatlanul élvezetes olvasni, még üzenete is van. Azonnal a kedvencek közé került, hát mégis hogy a fenébe ne imádnék egy könyvet, amiben a főhős a DeLorean űrhajójával, AC/DC számot hallgatva indul útnak, hogy a Gyalog galopp filmbe csöppenve oldja meg az egyik feladványt a sok közül? Zseniális.