Főkép

 „Szervusztok, szép lányok – mondja csöndesen. – Szervusztok.”

 

A nyár, a nyár. Az élet lüktetése, a Nap vakító fénye, sudár fák, szép lányok mindenhol. Rövid szoknyák, kivillanó vállak, napszemüveg mögüli mosolyok, ellibbenő szépség. A férfiembernek meg kell ilyenkor halni, a szívnek meg kell hasadni. Akármerre nézünk, mindenhol lányok, élvezik az életet, szépek és elbűvölőek. Nyár van.

 

Különös fiú, kissé jellegtelen, olyan görögös, téblábol a budapesti utcákon. Diplomat, mondja, reggel indul a gép, viszi őt messzire. De előtte nyár, előtte szerelem. Juhász Katalin, mint egy szép pille, libben a fiú mellett, aki furcsa, néha félelmetes, de mint egy igazi költő, szíve heves, lelke kedves, de titokzatos. Minden szépen halad, papa-mama megismerve, esküvő készül. De Viktor, a kis görög, nem jön többet.

 

Valami furcsa van a fiúval. Két kézzel szórja a pénzt, furcsán, néha viccesen, néha össze-vissza beszéli a magyart, nem tudni, mikor komoly, mikor tréfál, kis görög zászló az éttermi asztalán, szemében félelem és kegyetlenség. Mégis azonban kedvesnek tűnik, szeretetre méltónak, kis elveszett külföldi, aki csak a szerelmet keresi. De akkor mégis, miért hagyta ott a széplányt? És hogyhogy már másik lány sétál vele a pesti utcákon?

 

Fejes Endre rövid kis könyvecskéje, a Jó estét nyár, jó estét szerelem, bármilyen meglepő, egy valós történetet dolgoz fel. Persze inkább nem javaslom senkinek, hogy utánanézzen, ugyanis kifejezetten élvezetes úgy olvasni a könyvet, hogy nem tudunk róla semmit. Mert mit várunk ilyen címmel? Andalító szerelmes történetet, egy fiú és egy lány találkozását, valami szépet. És első pillantásra ezt meg is kapjuk, de már ekkor érezni, valami itt nem stimmel. Fejes pedig végig bizonytalanságban tartja az olvasót, egészen a váratlan fordulatig, ami után az egész történet új megvilágításba kerül, és elindulunk a végkifejlet felé, ami a szegény kis görög bukásával jár.

 

Mert hát a szerelem olykor magában hordozza a bukást: könnyen lehet, hogy nem viszonozzák szívünk érzéseit, vagy éppen mi állunk hozzá rosszul. A lányok, akikkel Viktor kapcsolatba kerül, inkább csak férjjelöltet látnak a diplomata fiúban, a jó partit, aki furcsa ugyan, de biztosítaná számukra azt, amire vágynak. Persze a lányok szerelmesek, legalábbis nem látjuk, hogy ne lennének azok, de érzéseiket ugyanúgy meghatározzák vágyaik, mint a fiú iránti vonzalmuk.

 

És mi a helyzet Viktorral? Ő vajon szerelmes? Valahol talán igen – az a fajta férfi, aki minden szép nőbe szerelmes. Nem a különlegesen szép, modellalkatú és babaarcú lányokra kell gondolni. A fiú olyan, mint egy igazi férfi: a legtöbb nőben meglátja a szépet, és igazán nem arra vágyik, hogy lefeküdjenek vele, hanem hogy velük legyen. Hogy szeressék. Ezért cselekszik úgy, ahogyan; ezért áldoz fel mindent, ezért kezd egyre őrültebb lenni, és ezért válik néha teljesen ellenszenvessé, máskor viszont esendővé. Végső szerelme is ilyen: amikor tényleg valami sokkal mélyebb érinti meg, valami, amivel ő sem tud mit kezdeni. Itt már nem az a lényeg, hogy szeretik-e őt, hanem hogy együtt lehessen azzal, akit szeret. A szerelem őrület, szokták mondani, és Viktor kénytelen ezt átélni, egészen a tragikus végkifejletig.

 

Fejes Endre története rövid, prózája minimalista, csupán a fiú beszéde kölcsönöz neki egyfajta különös varázst, amitől mi is kicsit elbódulunk. A könyv a végzetes szerelemről szól, egy teljesen furcsa kiindulópontból, egy nagyon különös eseménysort elmondva. Igaz történet, mert a szép lányokért, a szerelemért meg kell bolondulni – és igen, mi is voltunk már olyanok, mint az őrült görög, aki belekiáltja a világba: jó estét nyár, jó estét szerelem!

 

„Köszönjünk, Isten áldjon. Örülj, van nyár, holnap süt nap. Jön rendes fiú, hoz neked szerelem, boldogság. Velem, szép nyárfa, nem jó semmi.”