Interjú: Gerlóczy Márton - 2013. július

A 2013-as Ünnepi Könyvhétre jelent meg Gerlóczy Márton új regénye, a Létra. Ez alkalomból Galamb Zoltán faggatta a szerzőt.

 

Meglehetősen sötét képet festesz a belvárosi bérházak világáról. Miért épp ezt a környezetet választottad?

 

Ez a bérház más, mint a többi, ez egy jómódú környék nyomorcsakrája. A belvárosban ritkák az ilyen házak, én legalábbis még nem láttam ehhez hasonlót, tehát nem festek én sötét képet a belvárosi bérházakról, pusztán erről a házról. Ezért akartam megírni, mert éppen ez az érdekes benne és ezért játszódik az egész regény a házon belül, mert odakint más az élet. Ha ugyanezt a könyvet egy lepusztultabb kerület házáról írtam volna, akkor az elbeszélő kilépett volna a házból, mivel odakint ugyanazt tapasztalná, mint odabent. A dolog egyszerű, van egy lepusztult ház, emiatt olcsók a lakások, így ez meghatározza azt, hogy kik költöznek oda.

 

A Létra azt a meggyőződést erősíti az emberben, hogy rengeteg városlakó valójában vidéki életre vágyik, nem városba való. Szerinted miért ennyire ellenállhatatlan mégis a város vonzereje?

 

Ellenkezőleg. A könyvben szereplő karakterek vidéki emberek, akik feljöttek a nagyvárosba szerencsét próbálni, de ehelyett a vidék nyomorát élik a garzonokban a természet nélkül. A város vonzereje számukra a megélhetés vonzereje. A város a civilizáció, a kultúra, ez nem túl bonyolult. Én nem élnék vidéken, mert ott ezekhez lehetetlen hozzájutni.

 

A faluról kifejezetten idilli képet festesz. Ez ugye egyszerű vágykivetítés csupán?

 

Ez csak egy mutatvány, egy geg. Szándékosan túlidealizált a falu, ahová a garzonlakók kerülnek, hogy élvezhessék az életet. Visszatérnek oda, ahol élvezni tudták az életet, ami nem több a létfenntartásnál, az önellátásnál, a környezet ismereténél, vagyis egy átlátható és irányítható környezetnél.

 

Az emberi szereplők közül ki az, akivel leginkább azonosulni tudsz?

 

Nem szükséges azonosulnom senkivel. Mivel az atmoszféra nyomasztó és élvezhetetlen, senki sem lehet önmaga, illetve mindenki máshogyan küzd a rettenetes közérzetével. Erről szól a Létra, hogy ki hogyan viseli el ezt a nyomort, illetve mit lát ebből és mit gondol erről az elbeszélő.

 

Miért kerülnek be majdhogynem teljes jogú szereplőként a kisregénybe az állatok?

 

Az élőlények alkalmazkodásának tanulmányozása miatt. Ahogyan az emberek alkalmazkodnak ehhez a környezethez, úgy ezek az állatok is alkalmazkodnak. A város élővilága éppen olyan, mint a városi élethez alkalmazkodni képtelen emberek világa. Szürke, koszos, sötét.

 

Valóban hősöknek látod a lecsúszott bérházlakókat?

 

Senkit sem látok hősnek, de attól még, mert van egy nézőpontom, ismerem a többi nézőpontot is, és használom is ha szükségét érzem. Ezerféleképpen lehetne írni egy ilyen házról, ám a jelen körülmények között hazug dolognak tartanám, ha nem a szörnyűségére világítanék rá ezeknek a megnyomorított életeknek.

 

Ki vagy mi tehet szerinted arról, hogy emberek még mindig ekkora szegénységben, ennyire siralmas körülmények között élnek?

 

Még mindig? Egyre inkább. A mostani hatalom egyértelműen fogalmaz, irtózik a szegényektől, így aztán inkább elfordítja a fejét, amikor egy hajléktalant lát. Ha nem tudsz boldogulni, dögölj meg. És sokan meg is döglenek, megfogadják a tanácsukat.

 

Hiszel az emberiség jövőjében, vagy végül a csótányok fognak túlélni minket, és hódítják vissza az élőhelyüket?

 

A csótányoknak teljesen mindegy, nincs tudatuk. Hiszek-e egy jövőben? Teljesen mindegy, hogy én miben hiszek, de ártani nem fogok az emberiségnek, nem miattam fog elpusztulni az emberiség, ezt megígérhetem.

 

A létra igencsak ütős szimbólum, miközben a kisregényben egészen konkrét módon, cseppet sem allegorikus szervezőelemként is használod. Valóban feltétlenül szükségünk van létrákra?

 

Úgy látom, hogy az emberek a nehéz körülmények között elmenekülnek a valóság elől, én viszont éppen ilyenkor szeretek megmártózni benne. Ez nem fogja segíteni az eladásaimat. Amíg könnyebb volt az életem, magam is szerettem a létrákat, de most nincs szükségem illúziókra. Gyávaságnak tartanám.

 

Írásaidban egyre komolyabbnak tűnő témákkal foglalkozol? Mennyire érzed azt (kritikákból, közönségreakciókból, bármiből), hogy íróként érettebbé váltál?

 

Foglalkoztam én korábban is komolyabb témákkal, legfeljebb könnyedebben fogalmaztam meg, de ha olyan kedvem lesz, újra olyat fogok írni, amit a kritika adott esetben súlytalanabbnak tart majd. Mindeközben persze biztosan érettebb lettem, de hát ez normális. A nagymamámról szóló könyvem, amin évek óta dolgozom, természetesen nem lesz könnyed, hiszen a XX. századról szól. De utána aztán megyek vissza bohóckodni, mert abban érzem igazán jól magam.

 

Ha elfogadjuk, hogy az a teljességgel üresnek, értelmetlennek tetsző létezés, amit a Létrában bemutatsz, megállíthatatlanul terjedhet, mi értelmét látod az irodalomnak, a kissé, vagy jelentősen magasabb szintű kultúrának?

 

Mégis mi fogja bemutatni azt az ürességet? Éppen ez a lényeg, az üresség tartalma, azt pedig nem az fogja formába önteni, akit a semmiből gyúrtak.

 

Hogy érzed, valóban hanyatlik a nyugati világ, kevésbé értékvezéreltté, értékesebbé válik a kultúránk, vagy konkréten a nyugat-európai, amerikai kultúra?

 

Dehogy hanyatlik, sőt! A kultúra virágzik, igaz, ide egyre kevesebb jut el belőle, mert ebben az országban most éppen a futballrózsa virágzik, de nem kell aggódni, változnak az évszakok.

 

Fotó: Szabó Dominik