Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Giedra Radvilavičiūtė: Ma éjjel a falnál alszom

Van, aki a fülszöveg alapján választ könyvet, van, aki a szerző neve alapján, vagy egy kiadót követve. Számomra nagyon fontos a könyv külseje is. Persze egy jó regényt kínos megformálásban is örömmel veszek kézbe. Mégis, Giedra Radvilavičiūtė litván írónő esszékötetét végső soron a borítógrafika „adta el” nekem. Igencsak előítéletes voltam ugyanis: sajnos nem tudok eleget a litván irodalomról, így a szerzőnő neve ismeretlen volt előttem. Ráadásul azt gondoltam magamról, ki nem állhatom az esszéket. Mire azonban eljutottam a könyv második történetéhez, már elkötelezett rajongójává váltam a Ma éjjel a falnál alszomnak. Hogy miért?

 

Az iskolában azt tanuljuk, hogy az esszé olyan értekező próza, amely szépírói eszközöket használ. Giedra Radvilavičiūtė számára azonban esszét írni valószínűleg boldogan kötetlen, mégis láthatatlan keretek közé szorított foglalatosság, esszészövegei pedig telve vannak humorral és iróniával, önreflexióval és önelemzéssel, bölcsességgel és költőiséggel. No meg sztorikkal. Bármilyen személyes élmény elég, legyen az egy irodalmi est, egy őszi séta, egy ronda ajándék, egy különös lakótárs, egy öntörvényű macska, egy nehéz olvasmány, egy kilazult fog vagy épp egy ingatlanhirdetés, hogy elindítsa a szórakoztató, asszociációkra épülő, lebilincselő szövegfolyamot, s hogy felépítsen egy történetet. Mert ez a másik különlegessége ezeknek az esszéknek: sokkal inkább esszétechnikával írt novellákat kapunk, sőt, az elbeszélések (találomra?) egymás után elhelyezett füzéréből akár egy regény is kikerekedhet.

 

Mégpedig női és kortárs.

 

Bizonyára ezt értékelték akkor is, amikor az 1960-as születésű írónő a könyvre 2012-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját. Nem fiatal, ígéretes tehetségként került az irodalmárok látóterébe: ehelyett olyasvalaki, akinek az egész pályája (litván szakon végzett, dolgozott középiskolai tanárként, újságíróként és nyelvi szerkesztőként, élete első harminc évét a Szovjetunió állampolgáraként töltötte) felfogható egyfajta élményanyag-gyűjtésként. Amelyből azután megszületett ez a nem-regény esszékötet, amely a fikció és a valóság folyamatos összemosásával elvezet bennünket Litvánia és egy rendkívül vonzó „átlagnő”, a történetek mögött mozgó én megismeréséhez.

 

A tizenkét történetben akadnak olvasónapló-részek: Radvilavičiūtė ízelítőt ad olvasóinak a világ- és a modern litván irodalomból, ám minden kölcsönszövegét vendégből sajáttá teszi, sőt, szinte megéli. Vannak kis anekdoták, igazi sztorik, s egészen poétikus részletek. Együtt mozizhatunk és olvashatunk újságot a fanyar humorú hősnővel, akinek az arca néha egybeolvad az írónőével. Egyfajta családregény is kibontakozik: egy már nem is olyan fiatal, értelmiségi lányos anya és felmenőinek története. Azután olvashatunk nőkről, feminizmusról, öregedésről, s vitázhatunk ezekről: akár önmagunkkal.

 

Sőt, akad a szövegekben néhány igazi csemege is: szövegtani, filológiai részletek, tanácsok kezdő íróknak. Az első írás például felsorolja, mitől is jó és hatásos egy szöveg. Szerepel itt például, hogy „A szöveg ne legyen túlságosan távol a tapasztalatomtól”, aztán „Mikor olvasom a szöveget, felejtsek el mindent, ami körülöttem van”, vagy „Az elbeszélés az ismert, akár banális dolgokat újszerűen mutassa be”. Radvilavičiūtė valamennyi esszéje tökéletesen megfelel ezeknek a követelményeknek, sőt: olyan otthonosan ismerős világba vezet be, hogy írásainak köszönhetően egyszerre révedhetünk vissza saját, magyar dolgainkra, s kezdhetjük úgy érezni, hogy Litvániába akarunk utazni…

 

Nagy Norbert könyvborítóján magányos nő alszik egy nagy és puha takaró alatt, macskája pedig megosztja vele a magányt és a plédet. A merészen megválasztott színek (rőt, barna, lila, narancs) jelképezik számomra a könyv kifordított világát. A macska mindenkinek kulcsfontosságú lesz, ha elolvasta a kötetet. Az pedig, hogy a borítón látható nő nehezen azonosítható a litván, középkorú írónővel, különösen tetszik. Ezek a novellák ugyanis olyan szökellő szövegűek és játékos logikájúak, hogy mindenkire vonatkoznak: fiatalra és öregre, középkorúra és kamaszra.

 

Radvilavičiūtė szerint a jó könyvtől az is elvárható, hogy „Miután elolvastam, az elbeszélés újra kússzon vissza az emlékezetembe, anélkül, hogy ezt akarnám”. Így bizton mondhatom, a Ma éjjel a falnál alszom jó könyv. Ugyanis azóta itt van velem, amióta elolvastam: s valószínűleg már itt is marad.


Baranyi Katalin - 2016. május 4.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Giedra Radvilavičiūtė)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!