Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Cecilie Enger: Anyám ajándékai

Elveszíteni anyámat úgy, hogy még itt van. Megtartani a testét, de elveszíteni a személyiségét, az emlékeit, azt, amitől több, mint a biológiai anyám. Elveszíteni ilyen módon egy nagy darab közös és saját múltat. Ezek azok az érzések, amelyeket az Anyám ajándékai című norvég regény szerzője átél. Amelyeket át kell élnie annak, akinek az édesanyja Alzheimer-kóros lesz.

 

Miközben el kellene fogadnom, hogy összefüggésben a növekvő átlagéletkorral is, a betegség egyre inkább teret hódít a civilizált világban, s ma már a demenciában szenvedők mintegy háromnegyede Alzheimeres, valamiféle atavisztikus félelem él bennem a kórtól. Csak nagy lelkierővel tudtam végignézni a Megmaradt Alice-nak című filmet, s kerülöm a gondolatát, hogy velem, vagy bármelyik szerettemmel is előfordulhat, hogy a betegség csapdájába esik.

 

Az Anyám ajándékai nem szabadít meg a félelmektől. De azt az érzelmi hullámvasutat se ábrázolja, amelyet a betegség stádiumában előrelépegető szenvedő él át. Ehelyett, mondhatni, teljességgel szenvtelen könyv. Talán mert Cecilie Enger újságíró, aki nagyrészt társadalmi témákkal foglalkozik; vagy talán, mert csak efféle eltávolítással lehet túlélni mindazt, ami végbemegy abban, aki szemlélni kénytelen a szülei jóvátehetetlen leépülését.

 

A kötet kerettörténete egyszerű: az íróval egyértelműen azonosítható főszereplőnő felszámolni kénytelen előrehaladott Alzheimer-kórral otthonba került édesanyja háztartását, s megtalálja az éveken át szorgosan írogatott, s immár rámaradt cédulákat, amelyeken anyja a családnak vett ajándékok listáját vezette. Megelevenedik a múlt, Norvégia történelme és mikrotörténete a hatvanas évek közepétől napjainkig. S egy kicsit megelevenedik az anya is, aki már nem önmaga, akinek már csak félelmei, rémületei és ösztönei vannak: ám a múltban, a lánya emlékeiben önmaga lehet. Kissé körülményes, problémás, idegesítő, zűrös (legalább is egy visszaemlékező kamasz számára), de teljes ember.

 

Mindezzel azonban nem valamiféle lírai múlt vagy régmúlt teljesség bontakozik ki előttünk. Sokkal inkább csak egyfajta hiány. Az anya lényének hiánya, üresség a kiürítésre váró házban: mert nem rendjén való, hogy nincs ott. És az érzelmek üressége, a szeretet hiánya: az anya már nem tud anyaként szeretni, hisz megszűnt teljes személyiség lenni – a lány pedig a múltban keresi a megnyugvást, amit a jelenben nem talál meg. A regény számomra nem azt kérdezi, amit az Alzheimer pusztításáról szóló könyve és filmek szoktak: hogyan lehetséges, hogy egy ennyire különleges, szeretettel teli és mások által szeretett, fontos és izgalmas személyiség egyszer csak megszűnik létezni, és puszta porhüvellyé válik? Nem, az Anyám ajándékai kegyetlen kérdésfeltevése számomra így hangzik: miért szűnt meg szellemében létezni az én egyébként teljesen átlagos anyám? És miért van, hogy ebben az állapotában már nem tudom szeretni, legfeljebb elfogadni?

 

Kegyetlen olvasmány volt számomra a regény, de hasznos. Fölvetette, hogy más is fél attól, amitől én. Sőt, ebbe a félelembe még bele is lehet fásulni. De nem múlik el. Legfeljebb feldolgozható. Például ezzel a könyvvel. El kell olvasni.


Baranyi Katalin - 2016. február 10.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Cecilie Enger)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!