Főkép

Tudom, tudom, már elmúlt karácsony, mindenkinek elege van a béna mikulásos bábokból és a pufók, aranyozott angyalkákból, főleg, hogy még a hó is késett két hetet, meg lassan eltűnnek a kizsigerelt egykori karácsonyfák is az utcákról, de azért egy pillanatig arra kérnélek, hogy ha már karácsony előtt nem is annyira sikerült, akkor legalább utána gondolkodjunk el egy kicsit az életünkön. Ha előtte is elteltél a szeretettel, akkor kérlek, utána se feledkezz meg róla – nem csak karácsonykor örülünk másoknak. Mert ez az ünnep (minden látszat ellenére) nem arról szól, hogy kinek milyen ajándékot kell venni (vagy már közhely erről beszélni?), nem is arról, hogy most degeszre esszük magunkat a rokonoknál (még ha ez is a vége). A karácsony szelleme a változásról beszél – hogy mi minden változott meg akkor, amikor megszületett az, akire ilyenkor emlékezünk. Hogy nekünk sem lehetetlen megváltozni.

 

Tudta ezt már Charles Dickens is több mint százhetven éve, amikor megírta a Karácsonyi éneket. Aki esetleg még nem olvasta volna, annak hadd mondjam el pár szóban, hogy miről is szól: megismerjük Scrooge-ot, a mogorva, ridegszívű férfit, akit egyáltalán nem érint meg az ünnepi hangulat, ám egy látomés után megjelenik előtte három szellem – akik emlékeztetik őt arra, hogy milyen is az élet valójában. Hogy mit tett korábban, hogy milyen fájdalmas pillanatokat élt át; hogy miként élnek jelenleg a körülötte élő emberek, akik minden nyomorúság ellenére is képesek örülni; és hogy hamarosan meg fog halni, a jövőre, ami mindenképpen bekövetkezik. Scrooge ennek hatására megváltozik – és végre elkezdi élvezni a maga teljességében az életet. A férfi neve azóta fogalommá vált, a változásra képes ember példaképévé lett… de mégis hogy kapcsolódik mindez Batmanhez?

 

Valahogy úgy, hogy Batman is megérett a változásra. Persze, tudjuk róla, hogy ő Gotham sötét lovagja, aki nem riad vissza attól, hogy kétes dolgokat tegyen meg; hogy eltökéltsége, makacssága és szívóssága nem ismer határokat – ám valahol útközben Batman elvesztette a célját. Már nem tudja, hogy mi is lenne a valódi feladata, már nem hisz abban, hogy ártatlanoknak kellene segítenie. Ez pedig fokozatosan tönkreteszi… ám a karácsony szellemei őt is meglátogatják. De vajon képes megváltozni? Talán úgy érezzük, hogy kapásból tudjuk a választ, de még ha így is van, ez közel sem olyan egyértelmű. Lee Bermejo sztorija ugyanis nemcsak egy „egyszerű” Karácsonyi ének-parafrázis, hanem benne van mindaz is, ami Batman, és ami a denevéremberhez kapcsolódik, az érzések szintjén. Zsigeri düh és fáradhatatlan kitartás. Kemény évek, amik mindenkit megváltoztatnának. Elvakult fájdalom, ami már annyira átjár, hogy gondolkodni sem tudok. És a remény, hogy mindez lehet még jobb.

 

Lee Bermejo pedig tökéletesen átadja ezt a hangulatot – pedig azért, valljuk be, Batman nem épp egy magától értetődő választás a karácsonyi ünnepkörhöz. De a Karácsonyi ének magyar címre hallgató graphic novelben nem ez volt az utolsó, ami meglepett: azzal például egyenesen lenyűgözött, hogy mennyire ügyesen, az eredetihez híven (szellemiségében és történetében egyaránt) adaptálta a cselekményt. Narrátorunk még a Batman nevet sem ejti ki a száján, következetesen „Scrooge”-ként hivatkozik a denevéremberre, és akkor még hol vagyunk a három „szellem” megjelenésétől (nem akarnám ellőni a poént, de három egészen kultikus figura tűnik fel a lapokon, akik megmutatják hősünknek a múltját, jelenét és jövőjét)… Bermejo rendkívül profi munkát végzett: a narráció nagyszerűen simul bele a cselekménybe, a párbeszédek inkább csak jelzésértékűek, hiszen a hangsúly sokkal inkább a lelki változásokon van.

 

De nemcsak az írást tekintve lehet magasztalni az amerikai képregényest, hiszen a gyönyörű, festett képek is az ő munkáját dicsérik. Bevallom, nem sok olyan képregénnyel találkoztam eddig, ami tényleg az elejétől a végéig festve lett volna (vagy csak a magyar megjelenések között találkozni kevéssel?), mindenesetre magával ragadó vizualitást kölcsönöz a történetnek. Kicsit ugyan szokatlan a szemnek (leginkább a szokványos, digitális, rajzos-színezős megoldásokhoz képest), különösen az emberek kidolgozása, viszont nagyon jól „átjön” a hangulat (például a havas tájak esetében). Ebben egyébként nagy szerepe van a színeknek is; itt, azt hiszem, Barbara Ciardo nevét érdemes még megemlíteni.

 

Nem mindennap jelenik meg ennyire izgalmas és jelentős képregény hazánkban, mint a Karácsonyi ének, úgyhogy rendkívül kíváncsian várom, az idei év végére mit tervez a Kingpin Kiadó (esetleg a Brian Azzarello és Lee Bermejo pároshoz fűződő Jokert?). Mondanám, hogy „ínyencség”, de ezzel óhatatlanul is azt sugallnám, hogy csak egy kiválasztott réteg számára érdemes olvasásra a kötet, pedig szó sincs erről (sőt, épp ellenkezőleg: akár a denevérember kalandjaival való ismerkedésként is jól működhet). Bár látszólag karácsonyi történet, azért nem csak karácsonykor érdemes elolvasni – hiszen Batman vívódása és gondolatai bármilyen évszakban maguk alá gyűrnek. Ha pedig esetleg a tél második felében is elkezdünk gondolkodni a változáson, és hogy miként is érdemes élnünk… nos, annál jobb.