Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Robert Holdstock: Lavondyss

Bár több, mint harminc éve jelent meg eredetiben, a Mitágó-erdő című regény máig üdítően egyéninek hat a fantasy irodalomban. Nemkülönben folytatása, az 1988-ban (magyarul pedig pár hete) kiadott Lavondyss. Még akkor is, ha épp olyan hosszan lehetne sorolni a két könyv közötti különbségeket, mint a párhuzamokat.

 

A történet Angliában játszódik, egy olyan erdőben (és közelében), mely a jégkorszak óta fennmaradt. Hogy létezik-e valóban, az nem egyértelmű, mert a regényben és a valóságban is létező Shadoxhurst falu egy másik néven emlegetett erdős terület közelében fekszik. De ez mellékes, fő, hogy a Ryhope erdő egészen különleges hely, melyben legendás és mitikus lények lakoznak. Elsősorban is a mitágók, akik/amik a mindenkori emberi tudattartalmakból (és tudatalattikból) jöttek létre. Az első regény, amint címe is jelzi, nagyban szólt róluk – a folytatásban jóval kevesebb szerep jut nekik. Nem úgy az erdőnek!

 

Első számú főszereplőnk egy Tallis nevű lány, az első könyvben megismert, megégett arcú repülőgép-pilóta kishúga. Már a lányka születésekor is furcsa események történnek, s idővel elkezdi épp úgy kutatni a környék történetét, meséit, ahogy tette különc nagyapja. A tőle örökölt mesekönyv és a beleírt jegyzetek nyomán Tallis egyre mélyebbre ássa magát egy olyan világba, mely a többiek számára réges-rég a múlt ködébe veszett, előtte azonban egyre inkább élőnek mutatkozik. Ezzel párhuzamosan erősödik a lányban az érzés, hogy az erdőbe veszett bátyja után kell mennie, csakis ő mentheti meg Harryt. De akit egyszer befogad és elnyel a Ryhope vadon, az semmiképp sem tér vissza ugyanazon emberként – ha visszatér egyáltalán…

 

Bár a Mitágó-erdő is megrázó és gyönyörű könyv, a Lavondyss valahogy még sűrűbb, sötétebb és félelmetesebb. Ahogy az író a mítoszok és legendák egyre ősibb rétegeibe viszi szereplőit (és olvasóit), úgy válik egyre nehezebben érthetővé és befogadhatóvá a szöveg. De amit az értelem nem tud feldolgozni, az mélyen zengő visszhangra talál az érzések és a tudatalatti különféle szintjein.

 

A Lavondyss-nak számos rétege, értelmezési síkja van. A történet maga az Arthur-mondakör és a kelta-walesi mítoszok gyökereiig, a jégkorszakig megy vissza, de ez az utazás egyben az emberi pszichében is történik. Ösztön-szintig, szavakkal leírhatatlan, ép ésszel felfoghatatlan mélységekig hatol, egyszerre szembesítve önmagunkkal, de el is borzasztva mindattól, ami az ember és ami a természet. Nem én mondtam először, hogy semmihez nem kell annyi bátorság, mint az önmagunkkal való szembenézéshez, és Holdstock a maga mesélő és kalandor módján pont erre veszi rá olvasóit. Akiknek aztán lehet, hogy ez le sem esik, mert ki-ki úgy értelmezi, ahogy tudja. Mondom, érteni én sem értem teljesen.

 

De azt azért megkockáztatnám, hogy a Mitágó-erdő inkább szólt a férfi aspektusról, míg a Lavondyss-ban a női princípium van erősebben jelen. Ugyanígy fontos az, hogy szól a felnőtté válásról is, ahogy a beavatásról, a valami mássá válásról is – de ha úgy nézem, az egész emberi élet benne van, annak különféle stációi, az emberi kapcsolatok, a bűnök és a bűntudat. Vagy épp a gyermekkor varázsa – amilyen lassan indul el a történet, annyira jó volt elidőzni azokon az oldalakon, melyek szinte érintés-közelbe hozták saját gyermeki emlékeimet, az árnyakat és fényeket, az ízeket, hangokat és hangulatokat.

 

És akkor még nem beszéltem a daurogokról, akik minden mitikus előképük mellett is rendkívül izgalmas és lenyűgöző lények, s akikről más egész regényciklusokat írna, de itt épp csak mellékszereplők. Akárcsak Ralph Vaughan Williams, a valóban élt angol zeneszerző, aki szintén felbukkan a regény lapjain (érdemes utánaásni a neten a zenéinek, fenségesek, gyönyörűek, tökéletesen illenek a Mitágó-sorozathoz). Ez is mutatja, hogy a 2009-ben elhunyt Holdstock jóval többet csinált, mint a fantasy zsáner legtöbb írója. A maga idejében megújítója volt az irányzatnak (ugyanabból merítve, mint Tolkien, ment nála is mélyebbre), egyszersmind azon kevesek egyike, akik bebizonyították, hogy a fantasy lehet egyben szépirodalom is. Különösen a Lavondyss-nak vannak olyan részei, melyekről akár Haruki, McEwan vagy épp Ishiguro is eszébe juthat az olvasónak.

 

S mindezek felett és alatt ott van a regény fojtogató, magába szippantó, delejező atmoszférája, mely nem hagyja nyugodni az olvasót, akiben felmerül néha, hogy túl furcsán épül fel a történet, hogy hol követhetetlen, hol nehézkes – abbahagyni mégsem lehet.

 

Csupán azt sajnálom, hogy Holdstock nem mélyedt el a nyugati mellett a keleti mítoszokban, kultúrában és gondolkodásban is. Mert bár jelen könyve is tele van élő, szinte tapintható, és az olvasóra is ható sámánizmussal, mágiával, nem evilági eseményekkel és helyszínekkel, valahol olyan, mint a pszichológia, mely úgy próbál tudományosan szólni a lélekről, hogy a lélek létezését nem ismeri el (minthogy tudományosan momentán bizonyíthatatlan). Így pedig elvész valahol, ahonnan a keleti tanok tovább tudnak lépni. De ki tudja, talán a folytatásokban ott lesz ez is.


Uzseka Norbert - 2015. április 9.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!