Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Robert Holdstock: Mitágó-erdő

Vannak könyvek, amik rögtön az első oldalukon elvarázsolnak, beszippantanak, és nem eresztenek, míg a végükre nem érek – vagy még azután sem. Nem feltétlenül a legkellemesebb élmények, de ezek miatt érzi úgy az ember, hogy az olvasás egy szent valami, ami nélkül kevésbé lennénk emberek.

 

Holdstock 1984-ben megjelent, World Fantasy-díjas regénye is ilyen. Az a legkevesebb, hogy nem fogott rajta az idő foga, hiszen kortalan dolgokról szól. A maga idejében új erőt és ihletet öntött a fantasy zsánerbe, emellett azon fantasy regények egyike, amelyeket szívesen kezébe adnék mindazoknak, akik úgy gondolják, ez az irányzat nem más, mint kliséhalmozó, írni nem tudó, halmozottan gátlásos Tolkien- vagy Howard-klónok gyülekezőhelye. A Mitágó-erdő amellett, hogy izgalmas, kiszámíthatatlan kalandregény, egyszersmind szépirodalom is, szimbólumokban, értelmezési rétegekben gazdag, varázslatos és magával ragadó alkotás.

 

A történet mesélő-főszereplője Stephen Huxley, aki a II. világháborút követően tér haza Angliába, elszegényedett vidéki birtokukra. Csupán bátyja, Christian vár rá, s ő sem fogadja túl szívélyesen. Apjuk nemrég hunyt el, de egyébként sem állt közel hozzájuk: az öreg szinte egész életét a birtok határában kezdődő, különös erdő kutatásának szentelte, gyerekeivel mit sem foglalkozott. Stephennek pedig azt kell tapasztalnia, hogy testvérét is elkezdte vonzani a mélységesen sötét, feltérképezhetetlen ősvadon, rajta is ugyanazon megszállottság jeleit véli felfedezni, mint apjukon – és a miértekről alig valamivel többet hajlandó neki elárulni. Aztán Christian is elindul a rengetegbe, és hónapokon át hiába várja őt vissza az öccse. Közben apjuk naplótöredékeiből próbálja összerakni, mi is történik – s természetesen végül ő is kénytelen megpróbálkozni az erdőmélybe való bejutással, védje azt bármily különös aura, varázs vagy bármi egyéb…

 

A mitágó szó olyan mitikus alakot jelent, aki különféle formákban bár, de többször is felbukkanhat a történelem folyamán, s létrehozója mindig az ember: egy népcsoport, vagy akár egy valaki, akinek szüksége van valamiféle hősre, segítségre – vagy épp aki annyira fél valamitől, hogy megszemélyesíti… Kimondva-kimondatlanul a jungi archetípusok köszönnek itt vissza, ám Holdstock sem ezt, sem más egyéb megoldást, olvasatot nem tár elénk készen, nem rágja az olvasó szájába. Ahogy ő mesél, az ugyanúgy teret hagy a saját értelmezésre, mint amikor az ember a felhőket nézi, vagy a falevelek susogását hallgatja. Ugyanakkor van egy adott történet is, mely mítoszok és legendák között halad, s maga is mitikus ösvényt követ. Egyszerre ismerős és újszerű, és az emberi psziché, a közös tudattalan kapcsán épp úgy nagyon mélyre ás, mint a mítoszok tekintetében. A brit szigeteken játszódik, de egész a jégkorszakig megy vissza, ha ugyan nem annál is régebbre, és egyazon erővel tud félelmetesen idegen és ijesztően ismerős lenni.

 

Mindez nem működne, ha nem volna olyan elképesztően erős atmoszférája a regénynek. Holdstock szövege nem tobzódik a jelzőkben, leírásai inkább pontosak, csipetnyi költőiséggel, mintsem minden részletbe belemenőek, de hatásuk elementáris. A sötét, baljós hangulatot mégis képes néha megtörni szép vagy épp humoros pillanatokkal, és a szememben ettől nő igazán nagy íróvá. Meg persze attól, amilyen húrokat megpendít bennem. Már valamikor nagyon régen volt egy ráeszmélésem, hogy amikor mondjuk szerelmesek vagyunk, akkor az nem csak a saját életünk eseménye, de egyúttal közös élménye mindenkinek, aki valaha szerelmes volt. Ilyenkor mi vagyunk minden híres hősszerelmes újabb megtestesülése. És ez igaz az élet megannyi fontos állomására, eseményére. Mindez persze nem a saját ötletem, Platónig s még régebbig vissza lehet vezetni, de egyszer én ezt megéltem itt belül, nem csak tudtam az agyammal, de éreztem a szívemmel is. És a Mitágó-erdő valahol ezt az élményt adja vissza, ez visszhangzik benne. Félelmetes és felvillanyozó egyszerre – és akkor ez még csak egy a különféle értelmezései közül.

 

Hosszasan lehetne boncolgatni pl. a regény testvéri, illetve apa-fiúi kapcsolatait, nem szólva Steve, illetve Christian és szerelmük viszonyáról, mindezek és a különféle mitágók pszichológiájáról. Akármelyiket nézem is, mind olyan sűrű, sötét és mély, mint maga az erdő. Hogy csak a legkézenfekvőbbet rángassam ide, már Dante is így írt: „Az emberélet útjának felén egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, mivel az igaz útat nem lelém. Ó, szörnyű elbeszélni mi van ottan, s milyen e sűrü, kúsza, vad vadon: már rágondolva reszketek legottan.” De mivel közös élményünk mindez, melyen előbb-utóbb mindenkinek keresztül kell mennie, pont ezért fontos ez a regény, ezért ad nagyon sokat.

 

Úgy hallottam, hogy a 2009-ben elhunyt Holdstock további, a mitágókhoz kapcsolódó regényei (melyek jobbára nem egyenes folytatásai ennek az első kötetnek) jellemzően ennél is sokkal súlyosabbak, nyomasztóbbak, horrorisztikusabbak, illetve, hogy a Mitágó-erdő önmagában is tökéletesen megállja a helyét. Akárhogy is, ez a könyv ott van a legjobb fantasyk között, amiket valaha olvastam.


Uzseka Norbert - 2013. október 21.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!