Főkép

Akik ismernek, tudják, hogy szeretem a virágokat. Akik egy kicsit is jobban ismernek, tudják, hogy melyik virágo(ka)t szeretem. Mert igenis szeretem őket, és – nevessen ki, aki akar – beszélek is hozzájuk, amikor csak lehet, a hála pedig nem marad el. Amikor éppen arra a gonoszságra vetemedek, hogy két hétre magukra hagyom őket, mert szabadságra megyek, akkor is próbálok olyan gondozót keresni nekik, aki hasonlóan gondolkodik. Nem tudom, hogy az a tündér, aki idén gondozta őket, beszélt-e hozzájuk, szerintem igen, de hogy az én kis drágáim jól érezték magukat, az biztos, mert elmesélték. Nem, drága barátaim és ismerőseim, nem kell aggódni a mentális egészségemért, legalábbis nem jobban, mint eddig, csupán az a helyzet, hogy Leena Krohn könyvecskéje kapcsán rájöttem, más „dinkák” is vannak a földön, akik hozzám hasonlóan viszonyulnak a virágokhoz, és ez bizony felszabadította bennem a gondolatokat.

 

De nem volt ez mindig így. Húsz éve például még locsolni sem voltam hajlandó a szobanövényeinket, ez a feladat a férjemre maradt, aki tette is, amit kellett, mégpedig szó nélkül, mert hitt abban, hogy egyszer benő a fejem lágya. És fura módon igaza lett. Egyszer csak elkezdtem felelősséget érezni a növényeinkért, illetve hinni abban, hogy a gondoskodás elnyeri méltó jutalmát, mégpedig egy-egy új hajtás, és virág, vagy valami hasonló képében. Hihetetlen érzés volt, és ezzel valószínűleg nem is tudnak mit kezdeni azok, akik még nem éltek át hasonlót. Nos, ők egészen biztosan messzire el is fogják kerülni ezt a könyvecskét, ami egyszerre nosztalgikus, elegáns és lírai, legfőbb ismérve pedig, hogy a virágokról szól, akik Füzike kisasszony, a Hétszínvirág virágüzlet tulajdonosa szerint a Nap gyermekei, és azt is elmondja, hogy szerinte miért. Persze nem kell megijedni, nem a biológiai, hanem a hétköznapi értelemben vett virágokról van szó, így semmi elemzés, komolykodás, meg hasonlók, csupán őszinte, tiszta emberi érzések és gondolatok, melyek a virágok kapcsán generálódnak az emberekben.

 

Ráadásul Leena Krohn, az 1947. február 28-án született finn írónő általában az ember önmagához és a valósághoz való viszonyáról, a valóság és a képzelet határáról, valamint az emberi élet és mesterséges intelligencia viszonyáról elmélkedik, szóval ez a téma nem is igazán tűnik komfortosnak számára, és valahogy mégis az. Talán mert ez is viszonyrendszer, csak itt az egyik fél az ember, a másik viszont egy kicsit sem gondolkodó életforma. De nem is kell gondolkodnia ahhoz, hogy élőnek fogadjuk el, ha viszont él, akkor jár neki a tisztelet. És máris eljutottunk odáig, hogy ha valaki nem is szereti a virágokat, illik tisztelnie azokat. Mert szépek. És a szépséget lehet tisztelni. Mint ahogy a történet egyik főbb szereplőjét, Ibolyát is, aki annak ellenére vág bele a virágfutári munkába, hogy tudná, mire is számíthat. Hogy miért? Mert van egy álma, ahhoz pedig pénzre van szüksége. És tudja, hogy a pénz nem terem magától, azért igenis meg kell dolgozni. De ha már munka, akkor legalább legyen kellemes. És mi lenne kellemesebb, mint virágok között lenni? Na jó, tudok még pár dolgot, de azok egészen más lapra tartoznak…

 

Elismerem, vannak érvek, amik amellett szólnak, hogy ne vágjuk le a növényeket a szárukról csak azért, hogy néhány napig gyönyörködhessünk bennük, hiszen ezzel tulajdonképpen megöljük őket. Aki ennyire érzékeny, az a vágott virág helyett foglalkozzon a cserepes növényekkel, hiszen azok sokkal tovább élnek, sőt, megfelelő gondozás mellett igen-igen hosszú ideig is akár. Aki viszont annyira érzékeny lelkületű, hogy még ez sem fér bele neki, hiszen valójában a cserepes növény számára ez rabság, az gondoljon egy nagyot, és azon szeretteinek, akiknek legközelebb virágot adna, vegye meg Leena Krohn A Nap gyermekei című könyvecskéjét – garantáltan nem fog csalódást okozni. Na jó, a könyvnek nincs olyan kellemes illata, mint egy csokor rózsának, vagy egy cserép angyaltrombitának, cserébe viszont nem kell öntözni, nem kell aggódni, hogy huzatot kap, sőt, még a szabadságra is elvihető, így nem kell mások gondjára bízni. Ugye milyen praktikus? És tartós. Na meg persze különleges. Szeretem.