FőképIrtózatosan sokat gondolkodtam ezen a köteten. Nem akartam degradálni egy egyszerű ajánlóval, de ahhoz még kevés vagyok, hogy egyszerre kimerítő és élvezetes recenziót írjak róla. Marad hát az értékelő.

Igen ám, de értékelni csak viszonyrendszerben lehet, az meg nincs. Nem hasonlíthatom az Ezeregyéjszakához, mert bár Szindbád, a főhős valahonnan onnan ered, csakhogy a nevezetes mű megszületése óta igencsak sok különféle jelentéstartam rakódott le ebben a karakterben. Végeredményben egyetlen biztos jellemvonása maradt meg tisztán: akárcsak Odüsszeusz, Szindbád is maga az utazás megtestesítője, az örök utazó.

Mivel a szerző, Szappanos Gábor igen sokat merített a Krúdy-féle Szindbád-alakból, ezért őhozzá is hasonlíthatnám ezeket a novellákat. Ezt viszont azért nem tehetem meg, mert a Szappanos-féle Szindbád időnként visszanyúl ugyan a Krúdy-érába, de érezhetően modernebb alak. Eddigi kalandjai, finoman szólva, a szabad szexualitással terhelt mai világba emelték a bohém kicsapongást, ahogy azt különféle irodalmi lapokban és felolvasóesteken olvashattuk-hallhattuk. Ugyancsak ilyen irány jellemezte az ekultúrán is megemlített A királynő mélyént, amelyben bár a kaland az ókorban játszódik, a kiindulási pont mégiscsak jelenkori.

Mindezen okokból a Boldog Szindbád pokoljárásai csak Szappanos egyéb Szindbád-műveihez és önmagához viszonyítható hitelesen. Ebben az értékrendszerben pedig ismételten feljebb tette a lécet a korábbiaknál. Szindbád megkomolyodott valamelyest, sokkal filozofikusabb lett és mint minden filozofikus alakot, foglalkoztatni kezdte a halál és az azon túl lévő dolgok kérdése.

Ez persze még nem lenne különleges, ám ez esetben egy olyan alakról van szó, akit rendre-másra különféle írók támasztanak fel, hogy mindenféle kalandokba keverjék. Szindbád alakja az irodalmi hagyomány része, emiatt nem nyugodhat, és pokoljárásait illetően részben a földi poklot kell megtapasztalnia. Hiába avatják boldoggá rögtön az első történetben, ha lehetetlen megszentesülnie.

Lehetetlen, mert egyszerűen nem illik a karakterhez, hogy csak úgy felrepüljön a Mennybe (bár talán egyszer erről is kapunk egy novelláskötetet). Ő inkább az a típus, aki nyughatatlan élőholtként kering a temetőben, vagy épp magában elátkozza mindazon tollforgatókat, akik nem hagyják békében pihenni legalább egy fránya évszázadon keresztül. Az a fajta karakter, aki élvhajhász minőségében még a halálban is élvezetet lel, még ha egyfajta mazochista élvezetet is. Hádészba is csak azért megy, hogy csónakázzon egyet-kettőt a Sztüx-folyón; felesleges kilépnie a csónakból, hiszen előbb vagy utóbb úgyis feltámasztják.

Feltámad a temetőben, feltámad a boncasztalon és a pokolból kihúzva, de ugyanígy illik hozzá az a pillanat is, amikor koporsóját egy markoló kaparja ki egy építési gödör mélyéről. Itt érhető tetten Szappanos Gábor írói zsenije; egy irodalmi hagyományt jelentő karakter viszonylag rugalmas eszköz, ám ahogy az agyagból a jobb fazekas formálja ki a szebb edényeket, úgy a rugalmas karaktereket is csak a jobb írók tudják megfelelően formálni, alakítani. Szappanos Szindbád-karaktere olyasfélén lett kialakítva, hogy a dicstelen mozzanatokat és a hétköznapi zabálást ugyanúgy hozzáillőnek érezzük, mint a filozófiai magaslatokat. Amolyan modern korba kilépett ókori görög bacchanália-függő filozófus ő.

Emellett az elképesztő rugalmasság mellett a kötet másik erénye, hogy bár novellánként elcsúsznak az arányok, de összességében jól egyensúlyoz a komor hangulat és az önironikus humor között, amely utóbbi időnként kicsit erőltetettnek érezhető, de a lendületes stílus hamar átvisz ezeken az elhanyagolható és feledhető részleteken. Nem kell megijedni, még nem láttam olyan könyvet, amelyben ne lettek volna szóra sem érdemes bekezdések – amelyek kis mennyiségben még egyáltalán nem rontják az összhatást.

Bár a szerző ezt nem így gondolja, szerintem ez a kötet az írói pályájának egyik eddigi csúcspontja. Reménykedjünk benne, hogy lesz még ilyen, és akkor végre felállíthatjuk a Szappanos-alapú viszonyrendszert, amelyben majd értékelhetjük e kortársunk műveit.

Tartalom:
Az árvízi hajós
Dicstelen feltámadása
A holdolajos képű temetői hajós
Szantorinin
A boncasztalon
Szent Iván-éji csillagok alatt
A szabadságharcban
A parafenomén
Szindbád, a felhőoszlató
Szindbádnak fia lesz
A feminista teológus
Szindbád téli álma
Az alvilágban, 2036-ban