Főkép Elsőre talán nehéz lenne elképzelni, hogy valaki egyvégtében megnézzen egy több évados televíziós sorozatot, és ez alapján próbálná megítélni az alkotók invencióját és hozzáértését; azt, mennyire érdekesen alakulnak az egymásba fonódó történetszálak, mennyire hitelesek és izgalmasak a jellemek, mennyire következetes a cselekményvezetés. Ám ha jobban belegondolunk, sokan vannak, akik csupán később, esetleg a teljes lefutás után ismerkednek meg az efféle, menet közben alakuló történetekkel.
 
S hogy hogyan jön mindez Charles Dickens egyik legnagyobb teljesítményének tartott regényéhez? Nyilvánvalóan úgy, hogy pontosan ez a helyzet e behemót történettel is, amely eredetileg húsz részletben került leközlésre 1855 decembere és 1857 júniusa között. Ma már persze könnyű megfeledkezni arról a tényről, hogy Dickens a megírás folyamatában is bármikor változtathatott elképzelésein, különösen azért, mivel kötetbe rendezett formájában a szerző egyik legösszefogottabb művét vehetjük a kezünkbe.
 
A névleges főszereplő, Kis Dorrit a Marshalsea gyermeke, azaz az adósok börtönében született és nevelkedett. A negyed századon át e börtönben sínylődő édesapját mindig szerető gondoskodással övező leánynak kevés igaz barátja akad: az őt kis mamájaként tisztelő, félnótás Maggyn kívül lényegében csupán egyvalaki – a mindenekelőtt lelkében, s nem elsősorban vagyonát tekintve rendkívül gazdag és nemes Mr. Clennam. Clennam az, aki – Kis Dorrithoz hasonlóan – akkor is segít, amikor semmiféle kézzelfogható érdeke nem fűződik ehhez, akkor is kitart elvei és barátai mellett, ha ez akár anyagi romlásba, vagy egyenesen a vesztébe sodorhatja, a bűnösöket ugyanakkor megveti, ám nem gáncsoskodik.
 
A Marshalsea meglehetősen komor helyszín, ahogy meglehetősen komor a regény alaptémája is. Kis Dorrit ugyanis valóban inkább cím- mint főszereplő, hiszen a középpontban a pénz és ezzel párhuzamosan annak hiánya áll. Hogy még élesebb legyen a kontraszt, Dickens nem egyszerűen a lecsúszottak és nincstelenek életét állítja szembe a gazdagokéval, legyen szó arisztokratákról vagy spekulánsokról, hanem több szereplő életútjában is meghatározó szerepet játszik a meggazdagodás (az azzal járó alapvető viselkedésbeli változásokkal együtt), vagy épp a váratlan vagyonvesztés.
 
Hogy némileg enyhítsen a lehangoló témák borongósságán, Dickens finom iróniával rajzolja meg a társadalom alsóbb, és maró gúnnyal felsőbb rétegeinek portréit. Különösen érdekes Clennam egykori szerelmének, Florának alakja, akiben az író saját ifjúkori szerelmét – jobban mondva a kiábrándító viszontlátás döbbenetét örökítette meg. A felszínen persze humoros, ám belegondolva egészen elkeserítő a kifigurázott felsőbb körök, a „társaság” ábrázolása is, melyben még a kétszínűségnél is visszataszítóbbnak tűnik az a következetesség, amivel a pénzt és annak birtoklóit dicsőítik. A Huzavona Hivatal ügyködésének – jobban mondva: tétlenségének – még ma is elgondolkodtató leírásai úgyszintén egyszerre kacagtatóak és elkeserítőek.
 
A regény végső soron a krisztusi jóság megtestesítőjeként felfogható Kis Dorrit alázatos küzdelmének története; a szigorú, sokszor kifejezetten kegyetlen társadalom, a (sajnos) mindenkori uralkodó osztály pénz- és hatalomimádata elleni küzdelemé. S talán nem is kétséges, hogy az emberségességéről híres Dickens ki mellett teszi le végső voksát eme, egyik legleplezetlenebbül társadalomkritikus regényében, a mai sorozatokhoz hasonlóan a társadalom aktuális és örök problémáit egyaránt érzékenyen vizsgáló a Kis Dorritban.