Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Max Allan Collins: Gyilkos elmék – Nekik annyi

Kisebb tanulmány készülhetne arról, hogy a sorozatgyilkosok történetei miért ragadják magukkal az embereket. Minden bizonnyal része van ebben a bűntettek elrettentőségének (alapvető emberi tulajdonság, hogy szeretünk borzongani), illetve az elkövető általában eltorzult személyiségének is, éppen ezért nem csoda, hogy az idők során ezek az emberi szörnyetegek és tetteik számos regény, képregény, film, filmsorozat és videojáték ihletői voltak.
 
Ez valahol jó, hiszen legalább ilyenkor úgy érezhetjük, hogy győzelmet arathatunk az ilyen alakok felett, még ha csak időlegesen is, hiszen mindig jönnek újabbak, szörnyűségesebbek; valahol viszont nagyon rossz, hiszen azzal, hogy szerves részeivé váltak a popkultúrának, és egész üzletág épült a jelenség köré, elérték, elérik a „halhatatlanságot”, ellentétben azokkal, akik közreműködtek az elfogásukban. És akkor még egyetlen szót sem ejtettünk az áldozatokról, akiknek általában mindössze annyi a „bűnük”, hogy valamely külső vagy belső tulajdonságukban hasonlítanak arra, aki felelős az elkövető gyermekkori megaláztatásaiért, az őt ért testi, lelki vagy szexuális bántalmazásért. Általában.
 
Az ilyen embereket lélektani kényszerek motiválják, hiszen azzal, hogy bűncselekményeket követnek el, képesek – még ha csak időlegesen is – levezetni a bennük fokozódó belső feszültséget, kielégíteni a soha nem szunnyadó bosszúvágyat, érezni a hatalmat, amit csak mások megfélemlítésével képesek gyakorolni. Általában.
 
Merthogy mindig vannak kivételek. Szerintem ilyen az az eset is, amiről Max Allan Collins-nak a „Gyilkos elmék” sorozatban megjelent legújabb regénye, a Nekik annyi szól.
 
„Gyermekkorunkban
úgy hittük, ha majd felnövünk,
többé nem leszünk sebezhetőek.
De hát… élni annyi, mint sebezhetőnek lenni.”
(Madeleine L’Engle)
 
A helyszín Bemidji, Minnesota, ahol három vadász három egymás mellett ásott sírra bukkan, melyekből három szépen felöltöztetett, gondosan becsomagolt és eltemetett kislány holtteste kerül elő. A boncolás szerint méreg végzett velük, de nem egyszerre, hanem nagyjából egy év leforgása alatt földelték el őket. Tizenkét-tizennégy évesek lehettek, nagyjából ugyanúgy nézhettek ki.
 
A bűncselekmény már jellege miatt is felkelthette volna az FBI Viselkedéskutató Egységének figyelmét, de egyéb oka is van annak, hogy ilyen gyorsan tudomást szereztek a még meglehetősen vázlatos ügyről, és a helyszínre indulnak: az ügyön dolgozó törvényszéki orvostani szakértő egykor Rossi tanítványa volt.
 
Heather Davison három évesen tűnt el a georgiai Summervill-ből, Lee Ann Clark három és fél évesen tűnt el az alabamai Heflinből, Abigail Mathis pedig nem egészen négy évesen tűnt el a georgiai Jesupból. Három közel egykorú szőke kislány, akiket gondosan megszervezett és kivitelezett módon raboltak el tíz évvel sírjuk megtalálása előtt. Mivel sem a szülők körülményei, sem az elkövetés módja nem azonos, szinte biztos, hogy az áldozatok jelentik a megoldás kulcsát.
 
A VKE tagjai teszik a dolgukat, igyekeznek minden apró információt megszerezni ahhoz, hogy összeállíthassák az emberarcú szörny profilját, amikor újabb hároméves szőke kislányt rabolnak el Hibbing-ben. Aztán még egyet, ezúttal a Cohasset-ben. Ezzel nagyjából egy időben Rossi és Prentiss kiderítik, hogy nem Heather, Leen Ann és Abigail voltak az első áldozatok, Georgiában ugyanis újabb hármas sírt találnak…
 
A hosszas, kimerítő, lélekölő adatgyűjtés és elemzés eredményeképpen aztán összeáll a profil, melyet szakértőink meg is osztanak az érintett rendvédelmi emberekkel. Történik mindez a 224. oldalon. Ennél többet nem szeretnék elmondani, meg aztán nem is illik. Ha valaki az eddigiek alapján úgy érzi, szeretné elolvasni a könyvet, bátran tegye meg, egészen biztosan nem fogja hidegen hagyni, mi több, olyan érzéseket és gondolatokat fog benne generálni, amikre nem is számít. Velem legalábbis ez történt.
 
A történt ugyanolyan jó, ahogy a szerzőtől és a sorozattól megszoktunk, a fordítás jobb, mint az előző kötet esetében volt, de sajnos a cím magyarítása kívánnivalót hagy maga után. Sebaj, talán majd legközelebb minden összejön… Bár arra lehet, hogy sokáig várni kell, tudomásom szerint ugyanis sajnos angolul sincs több kötet.
 
„Szülőnek lenni rendkívül fontos hivatás,
de a gyermekek érdekében soha nem vezették be
az alkalmassági vizsgát.”
(George Bernard Shaw)
 
Kapcsolódó írásaink:

John Douglas–Mark Olshaker: Sorozatgyilkosok
John Douglas–Mark Olshaker: Sötétség


Galgóczi Móni - 2010. november 24.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!