FőképAmíg bele nem kezdtem ebbe a nagyszabású vállalkozásba (tizenhárom kötetes történelmi regénysorozat), Robert Merle csak a Két nap az élet, az Állati elmék, a Védett férfiak, A sziget, a Malevil és a Mesterségem a halál című könyvek alkotója volt. Mostanra azonban egy lett azon szerzők közül, akik regényt írnak a XVI–XVII. századi francia történelemről. Nem csoda, hogy többen is vállalkoztak a feladatra, hiszen ez az időszak kellőképpen mozgalmas és viharos volt ahhoz, hogy történelmi- és kalandregények, alkalmasint regényfolyamok alapjául szolgáljon. Ezek között persze vannak olyanok, ahol a szerző tetszés szerint elegyíti a valós és kitalált eseményeket, de akadnak olyanok is, ahol inkább a történelmi hűség a lényeg.

A „Francia história” sorozat főszereplője Pierre de Siorac, aki igazából a regény elején még csak pajzán gondolatként sem merül fel, mégis központi szereplő, hiszen az ő visszaemlékezéseiből ismerhetjük meg családja, és ezzel együtt természetesen a kor történetét. Apja, a titkon hugenotta Jean de Siorac másodszülött fiú volt, ezért a kor szokásainak megfelelően nem neki kellett átvennie apjától a családi patikát, hanem elküldték tanulni Montpellier-be, ahol orvos lehetett volna belőle. Ha a szebbik nem egyik képviselője miatt párbajba nem keveredett volna, amiből vesztesen került ki, ezért menekülnie kellett. Egészen a légióig. Ahol tudatosan építgette jövőjét, (a kilenc év szolgálat alatt számos sebet és rangot szerzett, végül 1545-ben lovaggá ütötték), miközben bátyja csaknem elkótyavetyélte a családi patikát.

Mikor ismét béke lett, az ifjú lovag és hűséges társa, Jean de Sauveterre elhagyták a légiót, és békésebb elfoglaltságot kerestek maguknak. Némi nehézség árán ugyan, de megvásároltak egy birtokot Mespech-ben, ahol örömest le is telepedtek. Egy évvel később a 32 esztendős Jean de Siorac feleségül vette a csupán 15 éves Isabelle de Caumont-t. 1551. március 28-án pedig megszületett Pierre nevű fiuk, aki legalább annyira eleven volt, mint édesapja fiatalon. Sokszor került slamasztikába, de mindig volt annyi esze vagy szerencséje, hogy komolyabb baj nélkül megússza. Az évek során több testvére, sőt egy féltestvére is született. Ez utóbbi annak köszönhető, hogy apja nem tagadta meg magától a szebbik nem nyújtotta testi örömöket. Az csak valami fatális „véletlen” lehet, hogy jelen esetben egy parasztlány bájai bizonyultak édesnek. Miután a lányt elvitte a pestis, magához vette és tisztességgel felnevelte közös fiukat, Samsont.

Az ország élén közben királyok jönnek, meghalnak, majd újak jönnek. A hugenották és a katolikusok között egyre mélyebb a szakadék, és az események gyakran torkollnak fegyveres összecsapásokba. És ha túl nagy lenne a túlélők száma, akkor a pestis mindig elvégzi a „piszkos munkát”.

A Francia história valahol ott ér véget, hogy a két fiú, Pierre és Samson útra kelnek Montpellier-be, hogy ugyanabban az iskolában tanuljanak, mint apjuk. Vajon melyikük örökölte a szebbik nem iránti olthatatlan vonzódását, a kalandos, nyughatatlan vért? Robert Merle óriási tudással és még nagyobb fantáziával ábrázolja a cselszövésekkel, ármánykodással terhes éveket, a francia történelem jeles személyeinek tablóját, szemlélteti, és egyben megmagyarázza a korabeli Franciaország és Európa kiemelkedő társadalmi-politikai-katonai eseményeit. Csak győzzük követni.