Főkép Nem cserélnék a Veszélyes övezet című sorozat szerkesztőjével, mivel nem lehet egyszerű feladat a tematikába illő művek összegyűjtése. Ez érezhető is, hiszen az utóbbi években érzésem szerint kevesebb cím jelent meg, mint korábban, és ezek sem érnek fel drámaiságban a Hegyi őrület vagy A tenger szívében című kötetekkel.
 
Összhatását tekintve, és figyelembe véve az eddig megjelenteket, a Csoda az Andokban a képzeletbeli lista középen helyezkedik el. Ennek több oka van.
Egyrészt, hogy szerintem mindenki hallott már az Andokban, magasan a hóhatár felett lezuhant repülőgépről (1972. október 13.), valamint a rajta utazó rögbicsapatról, akik három hónapig vártak megmentőikre, s ez idő alatt azt ették, ami éppen kéznél volt. Annak idején rengeteg újságcikk megjelent, regény és film is készült az esetről – szóval a téma ellentétben a korábbi kötetek többségével, nem jelent újdonságot.
 
Több mint harminc évvel később (2006-ban) az egyik túlélő (Nando Parrado) könyvet írt megpróbáltatásairól. Ő volt az, aki másodmagával segítségért ment – és sikerrel járt.
 
Teljesen jogos a kérdés, mi késztette arra, hogy évtizedekkel a történtek után papírra vesse az átélteket?
 
Íme a magyarázat: 1991-ben felhívta egy fiatal ember, aki üzletembereknek szervezett konferenciát, és úgy vélte, Nando története ideális megnyitója lenne a rendezvénynek. Elvégre minden megvan benne, ami a modern üzleti életben szükséges: csapatmunka, kreativitás, problémamegoldás, siker.
 
Hosszas győzködés után végül elhangzott az előadás, amelyen egy szó sem esett a fentiekről, ellenben többször elhangzott a szeretet fontossága, valamint az alábbi jótanács, amit apjától kapott, amikor hetvenkét nap szenvedés után végre hazaért: „Holnap újra felkel a nap, holnapután is, meg azután is. Ne hagyd, hogy ezentúl ez legyen életed legjelentősebb eseménye. Nézz előre! Van jövőd. Van életed.”
 
Ez szerintem legalább annyira fontos üzenet, ha nem fontosabb, mint maga a visszaemlékezés. Ráadásul kis túlzással mindenkire érvényes, hiszen előbb-utóbb mindenki elveszít valaki fontosat az életéből, vagy vele történik valami tragikus, aminek köszönhetően nem látja értelmét az életnek.
 
Akiknek már vagy még nincs szüksége erre az üzenetre, azok nyugodtan összpontosítsanak a kötet nagyobbik felét kitevő visszaemlékezésre, amelyet minden túlzástól mentesen, egyszerű nyelvezettel mesél el nekünk Nando.
Mik voltak az előzmények, miért zuhantak le; milyenek voltak az első napok; mikor döbbentek rá a túlélők, hogy ha nem akarnak éhen halni, kénytelenek lesznek az elhunytakból táplálkozni; miért vágott neki másodmagával Nando a hegyeknek; hogyan sikerült felszerelés nélkül leküzdeniük az útjukban álló 5200 méter magas csúcsot.
 
Majd arról is őszintén beszámol, mi történt velük a megmenekülés után, miként fújta fel a sajtó az estet, hogyan tudták feldolgozni a tragédiát, és miként alakult a túlélők későbbi sorsa.
 
A Csoda az Andokban egyszerre izgalmas, tragikus, közvetlen és egyszerű. Nem kíván hatásvadász elemekkel érzelmeket kicsiholni az olvasóból, mivel ezt megteszik az események, morális üzenete pedig teljesen hiteles, hiszen olyan ember osztja meg velünk, aki ott járt a halál kapujában, és visszatért közénk.