Főkép

Majdnem egy év telt el azóta, hogy a tavalyi Ünnepi Könyvhéten kezünkbe vehettük Szegedi Katalin és Boldizsár Ildikó második közös munkáját, a Királylány születik című műalkotást, ami egészen különleges módon hívja fel a figyelmet a legalapvetőbb női értékekre. Nem tehetek róla, Kata képeiből nekem soha nem elég, ezért most is (mint korábban mindig) türelmetlenül vártam, mikor örvendeztet meg valami újabb csodával. Jelentem, elérkezett az idő, hiszen most, 2010 áprilisában végre ismét olyan mesekönyvet tarthatunk a kezünkben, melyet Szegedi Katalin finom vonalú illusztrációi díszítenek, és amit Boldizsár Ildikó szerkesztett.
 
„Valamikor réges-régen, dédanyáink idejében, amikor még a tejesasszonyok, a milimárik, bádogkannákban hordták házhoz a tejet…” – veszi kezdetét a mese, melynek főszereplője Málika kisasszony, akinek úri varrószalonja van a Borostyán utcában, valamint az ő vőlegénye, Cérnácska Szabócska. Emellett nem kevés szerep jut egy sértődöttségében az egész világot fenyegető rozsdás ollónak (ő Cápafogú Konrád), a Világ Végén élő nyikorgó-nyekergő gebe-varrógépnek, a dalnok Tücsök Lovagnak, a rossz álmokat elpusztító Álomfogó Póknak, a szarvacskáját vesztett fekete ördögöcskének, a tüskés gályatartó halacskának és természetesen a címben is szereplő Mindentvarró Tűnek.
 
Azt nem szeretném elárulni, hogy ezek a fura népek mi mindent tesznek, vagy élnek át, mire a történet véget ér, mint ahogy azt sem, hogy Málika és Szabócska szerelme végül beteljesedik-e, de azt mindenképpen megosztanám az érdeklődőkkel, hogy Klotild nagysád szerint a Tejút az, ahol a milimárik kilötyögtették a tejet.
 
Bevallom, minden elfogultságom ellenére először kissé szkeptikusan lapozgattam a könyvet, aztán ahogy egyre közelebbi ismeretséget kötöttem a kovácsoltvas kerekű pedálos varrógép, a kopasz fejű próbababa és a titokzatos kincseket rejtő varróasztalka otthonával, úgy ragadott magával a csodálatos kaland.
 
G. Szász Ilona debütáló meséje a szerelem erejéről és szépségéről, a kötelességtudatról, az áldozatvállalásról és a segítőkészségről szól. A régies szókincs és a klasszikus meseelemek alkalmazása egészen érdekes elegyet alkot, melyet tökéletesen kiegészítenek a képeken felbukkanó régi használati tárgyak, amik hála Szegedi Katalin egyedi kollázs technikájának, finom vonalú rajzainak és jól megválasztott színeinek, szinte életre is keltik a történetet. Arról nem is beszélve, hogy milyen személyessé teszi az illusztrációkat a családi fotók egyes részleteinek beemelése. Az eddigiektől eltérést talán az jelent, hogy ezeken az illusztrációkon bizony mi felnőttek nem kevés képi leleményt, utalást, humort és fricskát fedezhetünk fel, míg a gyerekek örömmel vadásznak az eldugott kincsekre.