Főkép

Nagyjából a könyv megjelenésével egy időben beszélgettem a kiadó képviselőjével, és szóba került, miért nem valamilyen külföldi lexikont honosítottak, csili-vili képanyaggal, hosszú szakértői névsorral. Meglepő magyarázatot kaptam: nincs ilyen lexikon se angol, se német, se más nyelven. Ezért páran úgy érezték (meglátásom szerint jogosan), hogy szükség van egy ilyen témájú hézagpótló kiadványra, és a kiadó is egyetértett az elképzelésükkel – szóval ilyen indíttatásból jött létre a Keleti művészeti lexikon.

Egyedülállósága abban rejlik, hogy nem aprózza el magát, összegyűjti mindazt, amit az ázsiai kultúráról tudni illik. Erénye egyben korlátot is jelent, mivel a terjedelem nem teszi lehetővé az alaposabb ismertetést (a japán művészetet összefoglaló szócikk szűk öt oldalt kapott, a magyarországi hódoltsági emlékek ellenben kettőt). Ez a tömörség valamilyen szinten érthető is, hiszen lexikonról beszélünk, ahol fontos a szűkszavúság, az áttekinthetőség, a súlyozás.

Előre szólok, hogy ha valaki úgy tervezi, hagyományos könyvként olvassa végig a majd négyszáz oldalt, az bizony csalódni fog, mert ez gyakorlatilag képtelenség. Annál sokkal kuszábban sorjáznak egymás után – természetesen szigorú ABC betűrendben – a szócikkek.

Ennél lényegesen használhatóbb eljárás, ha a kötet végén található „Szócikkek jegyzéke” fejezetet hívjuk segítségül, melyben az adott terület vagy vallás művészetéhez tartozó szócikkek csoportosítva szerepelnek.

Egészen pontosan az alábbiak:
Délkelet-ázsiai művészet
Indiai művészet
Iszlám művészet (Közel-Keleti, Iráni és Közép-Ázsiai művészet)
Japán művészet
Kínai művészet
Koreai művészet
Mongol művészet
Tibeti művészet
Török művészet (ezen belül Szeldzsuk és Oszmán)

Természetesen vannak átfedések, és nem csupán keletre, hanem tőlünk nyugatra fellelhető helyek is bekerültek a kötetbe (a jelenlegi Spanyolországban fellelhető mór városok és egyebek, Afrika kapcsolódó részei, stb.).
Ezt azonban korántsem tartom hátránynak, sőt, inkább előnyére válik a kötetnek.

Ami mindenképpen kiemelkedő, és némileg eltér a szabvány lexikonoktól, az nem más, mint a teljességre törekvő megközelítés. Legyen szó művészekről, vagy egy terület művészetéről, dátumok és a részletek bősége ejti zavarba az olvasót. Ez az alaposság, valamint a tudományos leírás és a közérthető megfogalmazás közötti kompromisszum teszi jól használhatóvá a lexikont. Úgy vélem egyetlen, Ázsia művészete iránt érdeklődő sem kerülheti ki a népes szerzőgárda közös művét.

A kötet szerzői:
Bincsik Mónikap (japán)
Cseh Éva (japán buddhista)
Fajcsák Györgyi (kínai, délkelet-ázsiai)
Gerelyes Ibolya (török)
Kardos Tatjána (délkelet-ázsiai)
Kelényi Béla (tibet)
Nagy Ildikó (koreai)
Renner Zsuzsanna (indiai, délkelet-ázsiai)
Szántó Iván (iszlám, közel-keleti, iráni és közép-ázsiai)
Vinkovics Judit (mongol)

Kapcsolódó írások:

John Gallagher: Gésák – A hagyományok, az elegancia és a művészet világa
Stephen Turnbull: Szamurájok
Conrad Totman: Japán története