FőképAkár szereti valaki, akár nem, az a tény tagadhatatlan, hogy Audrey Hepburn (1929. május 4. - 1993. január 20.) olyan jelenség volt, akihez fogható nem sok akad. Főleg nem a filmvilágban, ahol semmi sem az, aminek látszik. Mint ahogy ő sem volt olyan magabiztos, amilyennek szerepei alapján megismerhettük, vagy éppen gondoltuk. Sikere valójában nem tudatos volt, nem a tehetségének, de még csak nem is a szépségének köszönhette, sokkal inkább annak a semmi máshoz nem hasonlítható kisugárzásnak, ami belőle áradt. Amiben benne volt minden komplexusa, minden bizonytalansága, minden, amit nem kapott meg az édesapjától, aki még gyermekkorában elhagyta őket, minden, amit viktoriánus szellemiségű anyja belénevelt, és minden, amiben a világháború alatt része volt.

Más emberek ilyen élmények hatására megkeseredetté, depresszióssá, zárkózottá és antiszociálissá válnak. Audrey Hepburn azonban mindent, de tényleg mindent arra használt fel, hogy boldog, kiegyensúlyozott emberré váljon, aki képes szeretni másokat, és ami még ennél is fontosabb, képes segíteni másoknak. Azt, hogy neki a családja volt a legfontosabb, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy pályája csúcsán képes volt nemet mondani egy újabb szerepre, mert úgy érzete, nem jut elég ideje szeretteire, akik pedig mindennél fontosabbak voltak a számára.

Melissa Hellstern öt évig tartó kutatómunkájának eredménye az a rendhagyó életrajz, ami nem tesz mást, mint Audrey Hepburn szavaival bemutatja Audrey Hepburn világát. Teszi mindezt 10 téma (boldogság, siker, egészség, szeretet, család, barátság, beteljesülés, stílus, hírnév, emberség) köré csoportosítva. Első olvasásra a chicagói szerző könyve nem más, mint egy újabb mód arra, hogy pénzt húzzanak ki az emberek, elsősorban az Audrey Hepburn rajongók zsebéből. Második olvasásra viszont ez a könyv több és jobb, mint bármilyen new age vagy egyéb szellemiségű önsegítő mű, mégpedig úgy, hogy közben nem is akar az lenni. Lehet, hogy nem a legszerencsésebb az összehasonlítás, de egyszerűen nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy Audrey Hepburn idézett szavai sokszor a megfelelő pillanatban olvasva többet mondanak, szükség esetén segítenek annak, aki hallja, mint bármilyen képzett pszichológus.

Hiszen Audrey Hepburn szavai annyira őszinték, természetesek, mindenféle allűrtől mentesek, hogy az egyszerűen hihetetlen. A megfogalmazott gondolatok olvasása közben egyetlen percig sem kételkedünk abban, hogy tényleg így gondolta, és tényleg eszerint élt. És ezért csak tisztelni lehet. Melissa Hellstern könyve felnyitja az olvasók szemét, és rákényszeríti őket a gondolkodásra. Mert nem lehet elmenni a megfogalmazott érzések és gondolatok mellett. Amelyeknek egy része egészen biztosan bennünk is megfogalmazódott, valahol, valamikor, csak talán még magunknak sem nagyon mertük bevallani. Most viszont, miközben megismerjük korának egyik meghatározó színésznőjét, úgy, ahogy rajongóinak eddig nem adatott meg, lehetőségünk nyílik megismerni önmagunkat is. Bár ez utóbbi meglehetősen rendhagyó módon.

Szándékosan nem a filmek felől közelítettem meg a témát, hiszen a könyv sem ezt teszi. Nem a színésznőt helyezi a középpontba, hanem az embert, minden erényével, hibájával, és esendőségével együtt. Az embert, aki tudta, mit akar, és meg is tette.