Főkép

Wim Wenders (1945) német filmrendező a kortárs filmművészet egyik legismertebb és legkedveltebb alakja. Filmjei – A dolgok állása, Párizs, Texas, Berlin felett az ég, A világ végéig, Lisszaboni történet, Az erőszak vége, Buena Vista Social Club – figyelemre méltó szereplői voltak a leghíresebb filmfesztiváloknak és a világ moziműsorainak.
Azt azonban kevesebben tudják a Rainer Werner Fassbinderrel és Werner Herzoggal együtt indult Wendersről, hogy kezdettől fogva rendszeresen írt kritikákat, reflexiókat és tanulmányokat a filmről és a rockzenéről.

1985-ben láttam először a Párizs, Texas című filmet. Nagyon tetszett, mert volt benne valami, amit csak nagyon ritkán fedezek fel a filmekben. A színészek, a történet, a zene együtt olyan katartikus összhatást eredményeztek, hogy az élményt azóta is őrzöm. A rendező – Wim Wenders – nevét pedig már akkor megjegyeztem.

Láttam még egy-két filmjét, és egyre kíváncsibb lettem arra, hogyan is látja a világot a kamera és a forgatókönyv fedezéke nélkül. Szerencsére másokat is érdekelt ez a kivételes tehetségű ember, mert ráakadtam a szóban forgó kötetre, aminek segítségével lehetőségem nyílt alaposabban megismerkedni Wim Wenders-el, aki mindössze 12 éves volt, amikor elkészítette élete első filmjét.

Úgy gondoltam, aki ilyen szinten tudja kifejezni magát a filmnyelv eszközeivel, az vagy nagyon gyengén bánik a szavakkal, vagy virtuóz módon tudja megfogalmazni gondolatait, érzéseit, vagy éppen véleményét – ami természetesen mindenről van neki. Amikor egy-egy kritikáját olvasom, az nem csupán kritika, hanem pillanatnyi hangulatjelentés is.

Írásaiban mindenekelőtt a képek logikáját és a filmnyelvi elbeszélés új lehetőségeit keresi, de érdeklik az új technikák éppúgy, mint az európai film sorsa. A filmjeiről és felfogásáról szóló beszélgetésekből pedig az derül ki, hogy számára az ember a legfontosabb. A szereplő áll a középpontban, s az ő cselekedeteiből alakul ki a történet. A pillanatot kívánja megörökíteni, mielőtt az végleg elmúlna.

Mire elolvassuk a könyvet, megismerünk egy művészembert, aki másként látja és láttatja a világot, hogy mi jobban lássuk a sajátunkat.