Főkép1911 nyarának egy éjszakáján, a harminchat éves, álmatlanságtól szenvedő Edgar Rice Burroughs számot vetett addigi életével. És rá kellett döbbennie, hogy miután gyenge szíve miatt leszerelték a katonaságtól, volt marhapásztor, ércbányász, vasúti rendőr, ügynök, bérelszámoló, kereskedelmi tanácsadó, hírlapárus, mosogatófiú, levélkihordó, cégvezető, sőt több saját vállalkozásba is belefogott, az égadta világon semmi maradandót nem tud felmutatni.

Ugyanezen az álmatlan éjszakán ugyanez az ember elgondolkodott azon, vajon milyen változás következik be egy ember jellemében, ha megszokott közegéből kiemelve egy idegen világba kerül, és abban nő fel. Kulcsfigurának egy angol nemesi ház sarját választotta, akit kisgyermekként rabolt el kastélyuk kertjéből egy majomhorda. Ezek az állatok adják neki saját nyelvükön a Tar-zan, vagyis Fehér Bőr nevet. Ez volt az eredeti elképzelés, ami aztán könyv alakban már egészen más formában jelent meg.

Az 1912 októberében megjelent Majmok Tarzanja olyan hihetetlen népszerűséget hozott az addig mérhetetlenül szerencsétlen ember életében, aki valójában hetvenkét óra alatt lett író, amekkorára senki sem számított. 1950. március 19-én bekövetkezett haláláig Burroughs hatvanhét könyvet írt, melyek közül huszonhatnak volt főszereplője a majomember, akinek személyében megszületett Amerika első számú szuperembere, aki magas, szép, erős, és rendet tart a saját birodalmában. Mivel ennyire tökéletes, és kalandjai addig soha nem látott sikereket hoztak, nem csoda, hogy egész iparág épült rá, vagy inkább köré. 1918. január 27-én a Broadway-n mutatták be az első filmváltozatot, amit aztán továbbiak követtek (1968-ig legalább negyven). 1929. január 27-én pedig megjelent az első képregény, és ezzel végképp elindult világhódító útjára az új, modern amerikai mítosz. Persze azért egyes kritikusoknak szemet szúrt a hasonlóság Tarzan, és Kipling felejthetetlen figurája, Maugli között, de igazából ez senkit nem zavart.

Akkoriban, amikor Burroughs fejéből kipattant a gondolat, a szociálpszichológia és az állati viselkedéskutatás még nem volt olyan fejlett, mint napjainkban. Akkoriban még különleges gondolat volt az, hogy vajon mi történik, ha valakit kiemelünk megszokott környezetéből, és az addigitól eltérő körülmények között tartjuk. Manapság, az úgynevezett „valóságshow”-k világában szinte minden erről szól. Különleges ötlet helyett mindez a szórakoztatás egyik formájává vált. De vajon mi történne, ha a „valóságshow”-t bámuló nézők lakását is bekameráznánk (persze a tudtuk nélkül, hiszen csak akkor izgi és hiteles az egész), és őket pedig valaki mások figyelnék. Mondjuk a szociálpszichológusok.
Lehet, hogy érdekes következtetéseket vonnának le a dologból, de egészen biztos, hogy nem születne új mítosz. Ahhoz manapság sokkal több kell. Vagy sokkal kevesebb…

1945 után sok egyéb jobb sorsra érdemes ponyvával együtt Tarzan kalandjai is tiltólistára kerültek, s csak a nyolcvanas évektől kerültek újrakiadásra. A mostani megjelenés borítójával nem vagyok teljesen kibékülve, még szerencse, hogy a tartalom nem változott: a sorozat első kötetében Tarzan gyerekkorát ismerjük meg, s első találkozását a civilizációval.