FőképMint ahogy az az életrajzban is olvasható, a Michael Ende szülei sokat veszekedtek, és a heves viták során nem voltak tekintettel fiukra, aki ettől kezdve nagyon magányosnak érezte magát. Olyan barátokat keresett, akik segítettek neki elfelejteni a mindennapi megpróbáltatásokat. Ilyen volt például Willi, egy szivarkereskedő fia, aki sajnos 1937-ben meghalt, de testessége és barna haja ismét feléledt az 1979-ben íródott A Végtelen Történet Bastianjában (a regény magyar fordításában: Barnabás).

Jung azt állítja, hogy egyetlen lelki beteg sem tekinthető gyógyultnak, amíg a magasabb rendű célokra vonatkozó hitét vissza nem nyerte. Burkolt formában ehhez a gyógyulási folyamathoz járul hozzá a mese, amely szimbolikusan ösztönzi az embert abban, hogy létének magasabb szintjére jusson.
Egészen más a helyzet a gyerekekkel, akik számára a mesék jelentősége felbecsülhetetlen. A gyermekek számára a mese főhősének személyes vonzereje mindennél fontosabb. Ha a kis olvasó képes azonosulni a mese főhősével, a jelképek rendszerén keresztül a mese utat mutat számára önmaga, és a körülötte lévő világ felfedezésében, függetlenül attól, hogy közben milyen nehézségek várnak rá.
Hiszen nincs egyedül. Bármikor beléphet a mese világába (mint ahogy Barnabás is tette A Végtelen Történetben, hogy a többiek segítségével megismerje saját belső folyamatait (minden esetben fantáziába burkolt jelképek segítségével), és amikor úgymond elvégezte a feladatát, bármikor ki is léphet a való világba.

A regény már formáját tekintve is szakít a hagyományokkal: két színnel íródott, jelezve ezzel, hogy két különálló történetről van szó. Ha úgy tetszik: mese a mesében. Csakhogy a mese folyamán fokozatosan kiderül, hogy a szálak összefutnak, a helyszínek és a szereplők ugyanazon világ két síkjának egyazon szereplői.
Fantáziának és az emberek világának léte egymástól függ. Az emberek vágyaikkal és gondolataikkal tartják fent Fantáziát, mégis hazugságnak nevezik, sőt, rosszabb esetben tagadják mindazt, ami ott történik. Ezért el akarják pusztítani.
Csakhogy Fantázia sem hagyja magát. És ezzel máris elérkeztünk az örök körforgás témájához, amiről egyébként a századvég nagy egzisztencialista filozófusai: Bergson és Schopenhauer, sőt, Nietzsche is írtak.

Barnabásnak a történet során végig kell járnia az emberiség fejlődésének folyamatait. Történetével azt példázza, hogy minden utat elölről kell kezdenünk, és elejétől a végéig nekünk magunknak kell bejárni. Hogy elérjük célunkat, mindenről le kell mondanunk, mindent, ami az „előző életükben” volt, el kell felejtenünk, és akkor, de csak akkor képesek leszünk egy magasabb spirituális szintre lépni.
Mivel a történelem folyamán, ahogy az ember egyre erősebb öntudatra ébredt, elveszítette szellemi érzékenységét (ami korábban természetes volt), egyre nehezebben vagyunk képesek befogadni és megérteni a jelképes beszédet (mint például a mítoszokat és a meséket). Csak és kizárólag rajunk múlik, hogy hagyjuk-e eluralkodni saját kis világunkban is a Semmit, vagy felvesszük a harcot az elveszett értékekért.

1984-ben A Végtelen Történetből Wolfgang Petersen filmet készített, ami Ende számára a legrosszabb giccset és kommerszt jelentette, ezért visszavonta nevét és pert indított a forgatás megakadályozása érdekében, de kérelmét néhány jelenet törlésén kívül a bíróság elutasította.

A szerző életrajza