Robert Merle: A sziget
Írta: Galgóczi Móni | 2012. 02. 26.

Őfelsége Blossom nevű hadihajója Tahiti felé tart, amikor fedélzetén a hajóinas erőszakos halálát követően lázadásra kerül sor, melynek végeredményeként néhány további test fekszik kiterítve (többek között tisztek is). És ezen a ponton a legénység tagjai, függetlenül attól, hogy milyen szerepük volt az események alakulásában, választásra kényszerülnek: vagy Tahitin maradnak, és megvárják a következő angol hajót, vele együtt a szinte biztos akasztást (az érvényes törvények értelmében ugyanis nem csupán a tényleges elkövetők, hanem az őket tétlenül szemlélők is bűnösek), vagy csatlakoznak az elszánt maghoz, és megpróbálnak eltűnni a „korona” szeme elől (ez persze a felfedezések korában, amikor minden évben indulnak expedíciók távoli, még ismeretlen szigetek felé, nem is olyan egyszerű).
Mivel a kényszer nagy úr, a kapitány ez utóbbi megoldás mellett dönt, ám rajta kívül csupán nyolcan vállalják az örökös számkivetettséget. Ilyen kevesen sajnos nem képesek irányítani a hajót, így kénytelenek segítséget kérni a tahiti bennszülöttektől. Még szerencse, hogy velük van Purcell hadnagy, aki évekkel korábban már járt a szigeten, és ott jó barátságba került az egyik törzsfővel. Ha sikerül elég önkéntest toborozniuk, ha találnak egy lakatlan szigetet, és ha nők is tartanak velük, talán sikerül megteremteniük a földi paradicsomot. Ehhez persze le kéne vetkőzniük előítéleteiket és felsőbbrendűségi érzésüket, és képesnek kéne lenniük egyenrangú félként tekinteni a bennszülöttekre, ellenkező esetben az angol bíróság halálos ítéleténél is rosszabb sors vár rájuk.