Főkép

A történetről általában – már csak témájából adódóan is – karácsony táján szoktak írni, akkor szokott rajzfilm vagy film formájában képernyőre kerülni. És ez jó, mert így minden évben felelevenednek Dickens örök érvényű gondolatai. Nekem most mégis valami egészen más kapcsán jutott szembe Ebenezer Scrooge története.

Mégpedig az engem mostanában meglehetősen foglalkoztató spirituális fejlődés témájának kapcsán. Hiszen ha jobban belegondolunk, Ebenezer Scrooge esete bárhol, bármikor, bármilyen körülmények között megtörténhetne. Nem feltétlenül kell karácsonynak lennie ahhoz, hogy az ember szembesüljön saját gyarlóságaival. Csak talán a szeretet ünnepe az, ahol ez a leginkább kidomborítható.


Hiszen gondoljunk csak bele, hányszor szeretnénk mi is úgy viselkedni, mint Scrooge úr – empátia, szociális érzékenység és kompromisszumkészség nélkül, csak és kizárólag saját érdekeinket szem előtt tartva. Szerencsére az esetek nagy részében ez pillanatnyi elmezavar, de sajnos vannak emberek, akiknél ez kicsit tovább tart. Ők viszont közel sem biztos, hogy hajlandóak kezükbe venni egy könyvet, és elolvasni. Főleg, ha az első néhány oldal után felfedezik, tanító-nevelő célzatú történettel van dolguk, ők pedig ebből aztán nem kérnek, hiszen ők már így is tökéletesek.

Nem szabad bosszankodnunk rajtuk. Egyszer majd ők is eljutnak arra a szintre, ahol megváltoznak az addigi értékrendek, ahol már egészen más szemmel nézik a világot, sőt, talán mosolyogni is képesek lesznek rá, az pedig minden bizonnyal vissza fog mosolyogni rájuk. Hiszen a világ alapvetően jó. Csak meg kell látni ezt a jóságot. Akár egy barátságos köszönésben, egy őszinte mosolyban, egy pocsolyán megcsillanó napsugárban, egy csodálatosan trillázó madár dalában, vagy éppen egy megfelelő pillanatban érkező erős karban.

Ám ezek mind kívülről jövő impulzusok, és amíg ezekre figyelünk, nem tudunk megfelelően koncentrálni arra, ami a lelkünkben zajlik. Pedig ha odafigyelnénk, nem lenne szükség olyan segítőkre, mint Dickens tanmeséjében a három szellemre, akik megmutatják azt, amit meg kell mutatniuk, ezzel mintegy erőszakosan beleavatkoznak „áldozatuk” életébe. Aki lehet, hogy köszönetet fog ezért mondani, de lehet, hogy nem.

Mindent összevetve a Karácsonyi ének csodálatos mese – elsősorban az ifjabb korosztály számára – az emberségről, a szeretetről, ami felett nem járt el az idő, hiszen a benne megfogalmazott dolgok örök érvényűek. Csak az a kérdés, melyik kor hogyan értelmezi a szavakat.