Főkép

Úgy vélem a szerzőt nem szükséges különösebben bemutatni. A beatnik mozgalom hírességeként (Allen Ginsberggel együtt) egy új életérzést fogalmazott meg – Úton című könyvét azóta is klasszikusnak tartják. Többi írása nem igazán vált ismertté hazánkban, ezért is öröm a Modern klasszikusok sorozatban találkozni írásaival.

Nem könnyű értelmeset mondani a Magányos utazóról, mert a szó hagyományos értelmében nincs cselekménye. Csupán egy állandóan utazó ember benyomásai, érzései sorakoznak a papíron, s bizony ő nem egészen úgy látja a világot, mint mi. Kerouacban igen erős a szabadság iránti vágy, ami a kötöttségek nélküli életben jelentkezik. Mindenre kíváncsi, s talán éppen ezért nem is marad sokáig egy helyen. Az utazás életforma nála, amit csupán rövid időre szakít meg egy-egy pihenő.

Mi lehet a titka, miért volt képes mondandójával olyan sok emberre hatni? – kérdezhetjük joggal. Erről van egy elméletem, ami talán igaz, de éppen olyan messzire is járhat a valóságtól. Szóval. Civilizációnk és társadalmunk nem igazán támogatja és teszi lehetővé, hogy tagjai kedvük szerint császkáljanak a nagyvilágban, és különösebb kötöttségek nélkül éljék le az életüket. Ezért aztán a többség általában csendes irigységgel bámulja azon keveseket, akik a szokások és hagyományok ellenére is igyekeznek a szabadság iránti vágyuknak megfelelően élni.

Kerouac ezt az érzést közvetíti számunkra, de azért nem könnyíti meg a befogadást, sőt… A regényekben megszokott történés itt eléggé gyéren csordogál, helyette inkább a hangulat, az érzés kerül előtérbe. Ami mindig más és más, attól függően, hogy éppen hol és kikkel vagyunk együtt. Ebből a szempontból érdemes egymás után elolvasni a nagyvárosi részt, majd utána a magányosan eltöltött nyarat a Sziklás hegységben. Különös szóösszetételek és jelzős szerkezetek kísérik utunkat a múlt pillanataihoz, s bizony nem mindig fedezhető fel az időrendiség.