Főkép

Képzeljétek el a szegény falusi pap megdöbbenését, amikor a gonosz evilági megnyilvánulását nem az országos napilapokban fedezi fel, hanem a templom tőszomszédságában. Kezdetben még elnéző a kislányát egyedül nevelő csinos asszonnyal szemben, ám egyre több jel utal egy jól kifundált „ördögi” tervre, amelynek célja nem csupán a hívek megrontása, hanem az ő „jelentéktelen” személyének lejáratása is.

Mert miféle istentelen léleknek jutna eszébe böjt idején csokoládézót nyitni isten házával szemben? Ki az, akinél összegyűlnek beszélgetni, pletykálkodni az asszonyok? Hová hordják a gyerekek a zsebpénzüket? Miféle felforgató eszméket plántál az ismeretlen, titokzatos fiatal nő az arra fogékony – és esendő – fejekbe? Ez tűrhetetlen – így a pap.


Mit mondjak, szegény Reynaud atya nem megy teljesen százzal, és az állandó koplalás csak tovább ront az állapotán. Ahelyett, hogy enne végre egy jót, árgus szemekkel figyeli a gyanús szomszédot, majd a látottak alapján igyekszik a hívek körében népszerűtlenné tenni a falu legújabb és egyben legédesebb vállalkozását. Talán mondanom sem kell, mérsékelt sikerrel.

Mert hiába a dörgedelmes prédikációk, az emberek kíváncsiak az újdonságra. És aki egyszer rászokik a csokoládé bármilyen megjelenési formájára, nehezen fog lemondani róla. Főleg nem egy túlbuzgó pap miatt.

 

Az igazán mókás egyébként az egészben az, hogy a jövevény, Vianne Rocher valójában egy boszorkány lánya, aki időnként kártyából jósol magának, megérez dolgokat, látomásai vannak, és birtokában van egy halom varázsigének, mozdulatnak. Amelyek nem feltétlenül hatásosak, de ha a tisztelendő atya ezt tudná…

Kapcsolódó írás:

Bor, mámor, Provance (film)