FőképA hatvanas évek rendkívüli termékenységére jellemző, hogy a frissen debütált Deep Purple szó szerint pár hónap leforgása alatt két albumra való anyagot is felvett 68-ban. A másodikat a nem várt, hatalmas Egyesült Államokbeli sikert meglovagolva, még az októberi tengerentúli koncertkörút előtt. (Ez magyarázza, hogy az album az USA-ban még 1968-ban, Nagy-Britanniában azonban csupán a rákövetkező évben jelent meg.)
Ez alkalommal ráadásul nem csupán néhány nap, hanem több hét is a rendelkezésükre állt, hogy egy csiszoltabb, kiforrottabb anyaggal bizonyítsák: a zenekar nem egynapos, egylemezes csoda, hanem kiváló zenészek átgondolt koncepcióval rendelkező csapata.

A rövid idő alatt felgyülemlett, roppant alkotóvágy ekképp két közel háromnegyed órás anyagban zúdulhatott a közönségre egyetlen esztendő leforgása alatt, és míg az első próbálkozást az elképesztő erő, és a kezdőktől még ma sem feltétlenül megszokott egységesség jellemezte, a második lemezre inkább a kísérletezés, a már meglelt saját hang finomítására és véglegesítésére, valamint az abszolút tökéletességre való törekvés nyomta rá a bélyegét.

Ahogy az első album esetében is igaz volt, ezen a korongon ugyanúgy jócskán szerepelnek idegen szerzemények; voltaképp a lemezre rögzített anyag háromnyolcadát ezek teszik ki. Ha nem egy pályája elején járó együttesről volna szó, úgy is mondhatnánk, a lemezre felkerült az elmaradhatatlan Beatles-újragondolás, ezúttal a „We Can Work It Out” rengeteg tempóváltással tűzdelt átfogalmazása, melyet egy jellegzetesen korai Deep Purple-ös, instrumentális szám vezet fel.

A lemez egyik slágerének szánt „River Deep, Mountain High” szintén több témából építkezik, ráadásul tízperces hosszával inkább volt való koncertekre, mint kislemezre. Nem csoda, hogy az EMI végül nem adta ki önállóan az Ike és Tina Turner által már sikerre vitt kompozíciót, hanem megmaradtak Neil Diamond „Kentucky Woman”-jének kifejezetten lendületes, élettelien előadott feldolgozásánál.

A saját alkotások közül az albumot nyitó, és a címben jelzett témát feldolgozó „Look, Listen, Read On” egyértelműen túl progresszív, viszonylag nehezen befogadható darab, szemben a rögtön rákövetkező „Wring That Neck”-kel.



Ez az instrumentális blues-rock szerzemény tökéletes terep Blackmore és Lord hangszeres és improvizatív tudásának a jó ízlés határain belül maradó fitogtatására; ideális koncert-szám, mellyel ténylegesen népszerűsítették is az albumot, mi több, a stúdiófelvételnél rendszerint meggyőzőbb, elevenebb játékkal.
(Hazájukban voltaképp meglehetősen sokat bírálták az albumot annak visszafogottsága miatt, és az eladásokat tekintve egyértelműen kevésbé népszerűnek bizonyult a Shades Of Deep Purple-nél.)

A lemez popularitásra végképp nem törekvő két gyöngyszeme az eredeti kiadvány második oldalának első két dala. A „Shield” a progresszív rock egyik emlékezetes csúcsteljesítménye, melyben Paice a végletekig kihasználja az ütőhangszerekben rejlő lehetőségeket, és Lord perkusszív orgonajátékával együtt rockzenében ritkán hallható dinamikusságot érnek el.

Az „Anthem” szép ívű dallamával, szerelmes témájával és bódító harmóniáival valójában akár sláger is lehetett volna, ámde az összképet túlzottan komollyá teszi az előbb orgonán, gitáron, basszusgitáron és dobon, majd vonósnégyessel megszólaló, varázslatos fúga, amely rövidesen a klasszikus és a modern hangszereket keverő, hihetetlen zenei kísérletbe megy át.

A második Deep Purple-lemez leginkább a progresszív rock hőskorának szenvedélyes szerelmeseit fogta, foghatja meg. Talán hiányzik belőle az a nyers, elemi erő, ami az első próbálkozást olyannyira szerethetővé teszi, és hiába a már a későbbi irányba mutató „Wring That Neck”, igazából még fényévnyi távolságra van a hetvenes évek hard rock korszakának vad és virtuóz arcba mászásától. Ennek ellenére ezerszer újrahallgatható, a maga nemében klasszikus album, melyre bármelyik akkoriban működő együttes büszke lehetett volna.
 
Az együttes tagjai:
Rod Evans – ének
Ritchie Blackmore – gitár
Nick Simper – basszusgitár, vokál
Jon Lord – Hammond orgona, billentyűs hangszerek, vokál
Ian Paice – dob
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Listen, Look, Read On
2. Wring That Neck
3. Kentucky Woman
4. a) Exposition
4. b) We Can Work It Out
5. Shield
6. Anthem
7. River Deep, Mountain High
 
Diszkográfia:
Shades Of Deep Purple (1968)
The Book Of Taliesyn (1968)
Deep Purple (1969)
Concerto For Group And Orchestra (1969) – koncert
Deep Purple In Rock (1970)
Fireball (1971)
Machine Head (1972)
Made In Japan (1972) koncert
Who Do We Think We Are (1973)
Burn (1974)
Stormbringer (1974)
Come Taste The Band (1975)
Made In Europe (1976) – koncert
Live In London (1982) – koncert
Perfect Strangers (1984)
The House Of Blue Light (1987)
Nobody’s Perfect (1988) – koncert
Slaves And Masters (1990)
The Battle Rages On… (1993)
Come Hell Or High Water (1994) – koncert
Purpendicular (1996)
Abandon (1998)
Live At The Royal Albert Hall (1999) – koncert
Bananas (2003)
Rapture Of The Deep (2005)
Very Best Of (2008)